Kult
Megszűnik a Dunszt
2022. január 15.
Öt és fél évi működés után megszűnik a Dunszt kulturális portál, a magyar nyelvű kultúra egyik számottevő online folyóirata. Az okokról Németh Zoltán beszélgetett Beke Zsolt főszerkesztővel.

Emberfeletti munka volt beletéve a Dunsztba, és hihetetlen kisugárzással rendelkezett, a kortárs magyar kultúra és irodalom meghatározó portáljává vált. Mi volt az elképzelésed az induláskor, és hogyan módosultak az akkori célok?

Lényegében a cél nem változott. Egy minőségi lapot szerettünk volna szerkeszteni, ami egyszerre szakmai, ugyanakkor olvasmányos, szélesebb körben is érthető, és ami az összes művészeti ágat lefedi, valamint egy elméleti vagy épp kultúrpolitikai cikkeket tartalmazó rovattal egészül ki. Nyilván voltak mindig is olyan szövegek, amelyek inkább a tudományosság, és olyanok is, amelyek inkább az olvasmányosság felé lengtek ki, de igyekeztünk tartani az egyensúlyt. Az ideológiai szűrőt már az elején kizártuk, az egyes cikkek szakmaisága volt fontos számunkra – rossz még arra rágondolni is, hogy ilyen mondatnak van értelme a 21. században. Ugyanakkor öröm volt számomra, hogy újbalos szövegek főként nálunk jelentek meg a szlovákiai magyar médiumok közül.

Apropó szlovmagy. A másik célunk az volt, hogy egy olyan portált működtessünk, amelyet az egész magyar nyelvterületen olvasnak, ugyanakkor kitüntetett szerepet játszanak benne a szlovákiai magyar szerzők és témák. Szerzőink is ennek megfelelően az összes országot képviselték, ahol nagyobb számú magyarság él. Azért gondoltuk ezt jó iránynak, mert egy olvasott lapban megjelent szlovákiai magyar szerző vagy téma nagyobb figyelmet kap. Mindebben igyekeztünk regionálisan és nem provinciálisan gondolkodni.

És még egy elképzelés, ami végig megvalósult: mindig is nagyon tehetséges és a szakmát kitűnően értő fiatal szerkesztőkkel dolgoztam, akiknek a lap frissességét köszönhettük.

A teljes interjú itt olvasható: https://bazis.me/eddig-tartott-a-lendulet-beke-zsolttal-a-dunszt-megszuneserol-nemeth-zoltan-keszitett-interjut/

 

 

 

Nektárplast 04.04.Agro NatúrtápÚjvári ForgácsolóWirax 04.04.Magyar Kukorica Klub banner - törölhetőGordius Solution tenderHajdú László diófa banner - törölhetőSzalkai és TársaAgroforte GrainOrbán KályhaAtukavíz1 05.01.-igAtukavíz2Steel ManufacturingCincillaIvóvíz6GyümölcsgépRollspedKaszás Oltvány 03.30.AgrologicaDerulaMáté MetálDPMG Zrt.Samu GazdaboltSFTFormula GPAtukavíz3Cincilla2Hotel Hunor - törölhető
PRINT LAPOK