Köztér
Megjelentek a tűzifacsalók
2025. December 12.
Ismét, több helyen is felbukkantak a tűzifával kapcsolatos csalások. A Nébih felhívja a figyelmet arra, hogy a vásárlók fokozott körültekintéssel szerezzenek be tűzifát, és tartsák be a vásárlás során a hivatal ajánlásait.

A jogszerűtlen hirdetéseket közzétevő, a vásárlókat súlyosan megkárosító csalók már az E.ON Zrt-t és állami erdőgazdaságok nevét is felhasználják, hogy elnyerjék az emberek bizalmát.

A csalók ezúttal az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. képviseletében hirdettek tűzifát, azonban a cég megerősítette, hogy ők nem adtak fel hirdetést eladó tűzifával kapcsolatban. Az állami erdőgazdaságok közül pedig már a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. és a Pilisi Parkerdő Zrt. is jelezte, hogy a csalók a gazdaság nevével visszaélve hirdetnek.

Az EON és más közműszolgáltatók valóban sokszor végeznek karbantartást a vezetékeik környezetében, amely során a kitermelt fák értékesítése nagyon hihetően hangzik. Ilyen ajánlatok esetében azonban mindig érdemes felkeresni az adott közműszolgáltató hivatalos honlapját, és az ott megadott elérhetőségeken érdeklődni a hirdetés valóságtartalmáról.

Az idei fűtési szezonban is javasolt, hogy a tűzifát vásárlók tartsák be a Nébih ajánlásait, annak érdekében, hogy elkerüljék a megtévesztéseket és a csalásokat.   

A Nébih honlapján a hatósági rendszerünkbe bejelentkezett tűzifa vásárlók közül ITT választhat.


Charolais Kft. 07.29.Zambelli Colorferr 07.29.Taurus Techno 07.29.Agrotex 07.29.Albert Garden 07.31.Isterra 07.29.Orsó 95 Kft.  07.29.Éptárker 07.31.Bos Plus Kft. 07.29.Led N More 07.31.Gordius 91 07.31.KK Grain 07.29.SGS 07.29.Otis Bt. 07.29.Agroforte Grain 07.29.Nektárplast 07.29.Arasz Infromatika 07.31.Flexinsheet 07.31.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Ilinox Kft. 07.29.Vertical Empire 07.29.SZTE 07.17.Farmer ExpoTérváz 07.29.Inomix 07.31.Hotel Hunor 07.31.Sokon 07.31.
PRINT LAPOK