Pályázatok
Meghosszabbították a pályázatot
2023. April 20.
Ismét meghosszabbította az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett két sikeres pályázati felhívását.

„A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” és „Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása” című pályázatokra 2023. október 1-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

A minisztérium - a szélsőséges időjárási viszonyok, a csapadék egyenetlen eloszlása, és a tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt - továbbra is kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését. A beruházási pályázati kiírás - továbbra is egyebek mellett - tározóterek, új vízkivételei művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez és az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez biztosít támogatási forrást a gazdák számára. Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása című felhívás keretében pedig a meglévő, közös érdekeltségű öntözőtelepek üzemeltetésére és az új öntözési beruházások előkészítésére lehet pályázni.

A két pályázati lehetőség alapján a termelők együttesen már 50 milliárd forintot meghaladó támogatásban részesültek, a jövőben pedig a KAP stratégiai terv keretei között lehet majd támogatást igényelni öntözésfejlesztésre, amelynek révén további 70 milliárd forintot tervez a szaktárca a területre fordítani.

A kormány célja, hogy az öntözött területek mértéke folyamatosan növekedjen, mert alapvetően öntözéses körülmények között lehet biztonságos termelést folytatni.

A pályázati felhívások részletei megtalálhatóak a www.palyazat.gov.hu honlapon.

 

Nektárplast 07.24.Isterra 07.24.Samu Gazdabolt 07.24.GB Trade 07.23.Mapei 06.23..Ilinox 07.24.VC999 07.24.Ják-Forg 07.10.Agroforte GrainSZTE 07.23.Telepellátó Kft. 07.24.Wemix 07.10.Pólus 2001 07.24.Hotel Hunor 07.23.Cad-Server 07.23.Ambrus Acél 07.23.Szigma Sistem 07.24.Modinvest 07.24.Mizse Plast 07.24.Danép 07.10.Hunyadi Művek 07.10.KK Grain 07.24.SGS 07.24.Delta 07.23.Med.Plast 07.24.Contireg 07.23.Zambelli Colorferr Kft. 07.24.SFT 07.24.
PRINT LAPOK