Állat
Megállították a sertéspestist
2023. September 05.
A hazai vadásztársadalommal összefogva - a vaddisznóállomány intenzív csökkentésével - sikerült megállítani az afrikai sertéspestis terjedését, Horvátországban azonban június végén a járvány újra terjedni kezdett.

Erről is beszélt agrárminiszterünk az országos vadásznapon, a Komárom-Esztergom vármegyei Csákányospusztán. Nagy István szerint az ország érdeke, hogy megakadályozzuk a sertéspestis vaddisznókkal történő behurcolását, védve ezzel a Dunántúl túlnyomó részének mentességét. A védekezés érdekében eddig is jól működött a párbeszéd és az egyeztetés kultúrája, a szaktárca továbbra is számít a vadászokra – hangsúlyozta.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke tíz pontban foglalta össze az elmúlt időszak jogszabály-változásait, amelyek - megfogalmazása szerint - életszerűbbé és ésszerűbbé tették a vadászatra jogosultak, a vadászok, a gazdák és a társadalom kapcsolatát. Kiemelte, hogy rendeződött a vadak által okozott kár felelősségének kérdése, például a kerítéssel védett utakra (például autópálya) jutó vad és gépjármű ütközéséért nem tehető felelőssé a vadásztársaság. Szólt arról is, hogy a korábbi öt év helyett 30 napra módosult a mezőgazdasági vadkár miatt indítható kereset határideje. A vadászati jogosultság nem lakcímhez, hanem magyar állampolgársághoz kötődik, tekintettel a külhoni magyarokra. Az ifjúsági vadászok letehetik a vadászvizsgát, és gyakorlott vadász mellett, kisebb kaliberrel 16 éves kortól foghatnak puskát a kezükbe, hasonlóan a sportlövőkhöz.

A rendezvényen Pechtol Lajos a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át szakmai életútja, a Fejér vármegyei vadászok több évtizedes érdekképviselete elismeréseként. Magyar Nemzeti Vadászrend elismerést kapott Imre János és Király István.


Dosan 05.21.Nektárplast 05.21.Elektro Nobilis 05.21.Partner Doors 05.21.Faber és Társai 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Gomép 05.21.Cad-Server 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Otis Bt. 05.21.MEVA-HU 05.21.Agroforte Grain 05.21.Pólus 2001 05.21GB Trade 05.21.Contireg 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.Polgári Bank 05.21.De-Ba 05.21.Mizse Plast 05.21.Mapei 06.02.Autent Solution 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Modinvest 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Gemenc Bau 05.21.KK Grain 05.21.Ambrus Acél 05.21.
PRINT LAPOK