Az estet Nyíregyházán, augusztus 30-án 20 órától a Szindbád Pódiumszínpadán, a VIDOR Fesztivál keretében tekinthetik meg, legyenek részesei!

A népszerű színművész Győrben született. Rendszeresen sportolt, több mindent kipróbált, a kedvence a szinkronúszás volt. Ötéves kora óta színészkedik, először reklámokban szerepelt, nyolcévesen a Doktor Zsivágó című darabban lépett színpadra. 2010-2018 között Holman Hanna karakterét alakította a Barátok közt  című sorozatban. A televízióban azóta is gyakran feltűnik, láthatjuk/láthattuk egyebek között a Hotel Margaret, a Keresztanyu, a Drága örökösök és A mi kis falunk sorozatok epizódjaiban. Kováts Dénes interjúja.

Hogyan lett Nyári Diából Marilyn Monroe?
Ez igazából az egyik legjobb barátomnak, H. Varga Tamásnak köszönhető, aki író és rendező. A történetet eredetileg nem nekem írta, vizsgaelőadásnak készült. De úgy hozta az élet, hogy az a színésznő, akinek íródott, éppen más elfoglaltságokon dolgozott. Akkor vetődött fel az ötlet, hogy ezt a darabot nem kellene veszni hagyni, így jött a lehetőség, hogy legyek én Marilyn Monroe. Nagyon megörültem, elolvastam a darabot, már első olvasatra nagyon tetszett, és azt éreztem, hogy igazán testhez álló volna számomra ez az előadás. Eddig még nem volt dolgom monodrámával, de azt hiszem, hogy egyszer az életében minden színésznek meg kellene ugrania és tapasztalnia, mert egészen más műfaj, mint a musical, vagy bármilyen darab, amelyben többen szerepelünk.

Sokkal nehezebb megalkotni?
Mérföldkövekkel. Én minden egyes alkalommal nagyon félek tőle, viszont a büszkeség és az az elégedettség érzése is teljesen más ebben a műfajban. Egészen más élmény.

Jómagam kedvező kritikákat olvastam, az egyikben azt írta a szerző: „Nyári Dia remekül képes átadni Marilyn Monroe összetett érzelmi világát…
Bízom benne, hogy így van, sok munkát tettem bele.

Adódik a kérdés: könnyű vagy nehéz szexszimbólumnak lenni? Marilynt egyértelműen annak tartották, Diáról is olvastam már ilyen véleményt.
Szerintem nehéz. Marilynnek is nehéz volt elviselnie, hogy szexszimbólumnak bélyegezték. Az is volt, nyilván, de ezen nem nagyon láttak túl az emberek, s a kor sem engedte másnak láttatni őt. Az előadásban is az az egyik legnehezebb dolog, hogy olyat mutassunk róla, amit sokan nem tudnak. Rengeteg dokumentumfilmet néztem meg, a családi hátteréről is olvastam, mert érdekelt, vajon mi vezethetett a tragédiájához. Az alkotómunka során fontos cél volt, hogy ne felületes képet kapjon Marilynről a néző, ne csak azt lássa: egy dögös nő volt, aki állt a fehér ruhájában, miközben a metró szele fújta, hanem valami egészen mást. Az gondolom, egy nagyon híres embert, egy ikont megszemélyesíteni mindig óriási felelősség.

Eddig milyen visszajelzéseket kapott?
Szerencsére például olyat, hogy nem nagyon lehet felfedezni a színpadi alakításomban az én személyes mivoltomat. Ez mindenképpen pozitív. A férjem azt mondta: nem engem látott a színpadon, hanem azt a nőt, aki Marilyn Monroe lehetett – ez számomra igazán kedvező visszajelzés.

Külsőleg nyilván könnyebb Marilynné válni, de lelkileg hogyan találta meg őt saját magában?
Azt gondolom, mindenki tud egy-egy olyan dologhoz nyúlni az életében, ami segít. Nekem az a színészi technikám, hogy a saját megélt tapasztalataimból és érzelmeimből dolgozom. Szerencsére az én gyermekkorom teljesen gördülékeny volt, nem értek nagy traumák, de apróbbak igen. Ezeket felnagyítom a lelkemben, és ezáltal próbálom megmutatni az ő drámáját. Valószínűleg gyermekként másképp élte meg saját traumáit, talán nem is olyan borzasztóknak, mint amilyenek voltak, mert nem volt számára összehasonlítási alap arról, milyen lehetett egy jobb élet. De ahogy a mondás tartja: minden embernek a saját drámája a legnagyobb. Ezért lehet színészként azokból a sérelmekből építkezni, amelyek engem értek gyermekkoromban vagy felnőttként. Nekem is be-beszóltak férfiak, ért hátrányos megkülönböztetés, ha nem is feltétlenül olyan mértékben, mint Marilynt. De ezekből a tapasztalásaimból lehet építkezni.

Milyen az igazi Marilyn Monroe? Kiderül a nézők számára?
Azon leszek, hogy kiderüljön. Jómagam is előadásról előadásra fejtem meg őt, mindig kapok tőle egy új szint. Azt gondolom, semmiképpen sem az a felszínes, butácska, szimplán csak szép nő, mint aminek hittük. Valószínűleg csodálatos és nagy lelke volt, amivel visszaélt a kor és a körülötte lévő emberek. Még nem volt kultusza annak, hogy védjük a nőket, vagy hogy kiálljanak magukért, talán ez is okozta a vesztét. Én azon vagyok, hogy egy minél szimpatikusabb Marilynt ismerjen meg a közönség, mert szerintem pozitív személyiség volt, csak elsodorta az élet.

Talán túl magas körökben mozgott, aminek megvan a veszélye és nehézsége…
Valószínűleg a vesztét is ez okozta. Felsőbb körökben mozgott, benne volt a darázsfészekben, ami sokakat bántott. Sorsa, de főként halála a mai napig nem tisztázott. Mi a darabban nem állítunk konkrétumokat, hiszen nem lehet azt mondani, hogy Kennedy vagy az emberei ölték meg őt, de valószínűsíthető, hogy így történt.

Miért érdemes megnézni ezt az előadást?
Szerintem azért, mert mindenki talál benne egy-egy olyan momentumot vagy mondatot ­­– legyen férfi vagy nő –­, ami önmagára is igaz, ami megfogja, elgondoltatja. Legyen szó kivételezésről, gyermekkori sérelmekről (amelyeket azért túl lehet lendülni), vagy éppen a sorsról: honnan hová juthatunk. Elmerenghetnek azon is: egy nő hogyan éli meg a nőiességét. Marilyn Monroe-nak több férje volt, szerfüggő lett, bántalmazták – bárki kerülhetett hasonló élethelyzetbe. Remélem, az előadás végére talán a feszültség is felszabadul a nézőkből.

Számomra az a jó színházi előadás, ami „hazakísér”, amire később visszatérnek gondolataim, amiről beszélgetek másokkal. A Ki vagy Marilyn? ilyen?
A nézőink azt szokták mondani, hogy igen. Olyan hangulata, atmoszférája van az előadásnak, ami megbélyegzi őket, viszik magukkal, még másnap reggel is eszükbe jut egyik-másik mondat.

Dia elsősorban tv-sorozatokból ismert. Jól sejtem, hogy mostanában visszatér egy kicsit a színházhoz?
Igen. Mindig lipityókázom ezzel, most visszatérhettem, és remélem, maradok is egy ideig.

Mit szeret jobban? A színházat vagy a filmet?
Annyira különböző a kettő, hogy bármelyik hiányozna. Azt szeretem, ha mindegyik van, egészséges mértékben. A színháznak a pozitívuma, hogy közvetlen a kapcsolat a nézőkkel, ami felülírhatatlan. Miként az is, hogy minden előadás más, az adott pillanatban, ott történnek a dolgok, szerintem ez fantasztikus érzés. A filmezésben pedig imádom, hogy ott van idő mindenre, olyasmi, mint a próbafolyamat, amit aztán a végén rögzítünk, megvan a lehetőség, hogy tökéletesíthetjük bármeddig. Nagyon szeretem ezt a készülődést, és azt, hogy egy stáb dolgozik együtt, és ott mindig történik valami.

Mennyire van a fejében, hogy ha filmben szerepel, akkor sokkal ismertebbé válik, mint színházi színészként?
Ez a jelenség jelen van az életünkben, miközben győri születésűként azért azt tapasztaltam, hogy a vidéken sokkal másabb kultusza, kultúrája van a színháznak és a színésznek, mint a fővárosban. Ott ráköszönnek az utcán, vagy amikor betér egy boltba, kávézóba. Egy kisebb közösség egészen másképp becsüli meg az ott élő művészeket – ez nekem nagyon szimpatikus! – a főváros ezt elmossa. Budapesten az emberek jobban hozzá vannak szokva, hogy látnak például a metrón egy sorozatszereplőt. Mindig örülök, ha kapok ilyen szereplési lehetőséget, főleg a mai helyzetben, amikor nagyon kiszolgáltatottak a színházak. Egy nem támogatott színháznak még fontosabb, hogy minél több néző bemenjen. Az ismertté válás pozitív hozadéka a televíziózásnak, szükségünk van rá.

Elképzelhető, hogy azért megy be valaki egy színházi előadásra, hogy ott is megnézze, mert látta Diát (vagy bármelyik más színészt) a televízióban vagy a filmvásznon?
Szerintem igen. Ez inkább már marketinges gondolkodásmód, de azt gondolom, hogy igen.

Hogyan vélekedik a bulvárról, a pletykalapokról és -műsorokról? Szükséges jó vagy rossz?
Azt gondolom, egészen jól ki tudtam zárni az életemből. Egészen pontosan tudják és tiszteletben tartják, ha megjelenne olyan, amiről nem tudtam, akkor elég radikálisan fel is lépek. Nem nagyon tárom ki a magánéletemet. Ha néha adok is interjút mondjuk a Glamournak vagy a Joynak, azok más jellegű magazinok. S olykor a sorozatszínészi szerep is megköveteli…

Az előttünk álló évadban vendégművészként két darabban is szerepel a Móricz Zsigmond Színház társulatával. Az egyik az Aranylakodalom, amit (a Játékszínnel) bemutatnak a VIDOR Fesztiválon is, a másik a Játszd újra Sam. Hogyan alakult ki ez a kapcsolat?
Beszélgettünk az igazgató úrral, amikor az Aranylakodalom kapcsán Nyíregyházán jártam, és akkor derült ki, hogy az egyik színésznő – aki talán hasonló korosztály, mint én – gyermeket vár. Kérdéseket vetett fel, hogy a neki szánt szerepeket ki fogja játszani, és én jeleztem igazgató úrnak: nagyon szívesen játszanék Nyíregyházán, nem okoz gondot, hogy ingázni kellene. Nagyon szerettem volna kipróbálni, egy más, egy kisebb városi színházi létet. Igazgató úrnak sem volt ellenére, egyből akadt két előadás, amiben játszhatok majd. Örömmel megyek Nyíregyházára, miként a feladatoknak is örülök.

Mi lesz Dia gyermekével?
Óvodás még, nyugdíjas anyósom Egerben él, pont félúton Budapest és Nyíregyháza között, akár minden nap elmehetek hozzájuk. A párom is tud rugalmasan dolgozni.

Fotók: Nyári Dia magánarchívumából