Köztér
Március a barlangok hónapja
2026. March 06.
Március a barlangok hónapja, ezért idén is átfogó, országos programsorozattal készülnek a nemzeti parkok. A 2014-ben elindított Barlangoljunk! kezdeményezés eredményeként 30 százalékkal nőtt a barlangok látogatottsága, évente mintegy félmillió regisztrált érdeklődőt vonzva.

A kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése, hiszen a nemzeti park igazgatóságok nem csupán a természet élő elemeinek megőrzéséért felelősek, hanem az élettelen természeti értékek megóvása is feladatkörükbe tartozik.

A tíz magyar nemzeti park igazgatóságból öt már csaknem 1,5 milliárd forintot fordított a barlangok és a természetvédelmi szempontból jelentős mesterséges üregrendszerek, valamint az ezekhez kapcsolódó élővilág megőrzésére, megóvására. Több mint 30 bemutatóbarlang működik, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság területén 7, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén 16, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén 4, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében 4, míg a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén 6 várja az érdeklődőket.

Az ember és a barlang kapcsolata az emberré válás folyamatáig vezethető vissza; a barlangok az emberiség legkorábbi, tartósan használt élőhelyei közé tartoztak, nem csupán lakóhelyek voltak, hanem a gondolkodás, a szimbolikus kommunikáció és a kulturális önkifejezés korai színterei is. A földtani folyamatok több százezer vagy akár több millió év alatt hozták létre azokat a képződményeket, amelyek ma is lenyűgözik az érdeklődőket, ugyanakkor ezek az értékek nem megújulók, ezért megőrzésük kiemelt természetvédelmi feladat.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a terek csak másodsorban turisztikai látványosságok, elsősorban sérülékeny természeti rendszerek, amelyek fennmaradása közös felelősségünk. E gondolatmenet mentén hívja fel a figyelmet a „Barlangoljunk!” kampány hazánk barlangjainak értékeire. Immár 12. alkalommal hirdetik meg ezt a programot; az időszak megválasztása pedig nem véletlen: március a tavasz kezdete, a téli pihenés után az emberek egyre inkább kimozdulnak.

Magyarországon jelenleg mintegy 4.270 nyilvántartott barlang található, amelyek együttes hossza meghaladja a 300 kilométert. A leghosszabb barlangrendszer a Pál-völgyi, a legmélyebb a Bányász, a legrégebben kutatott, évszázadok óta látogatott az Aggteleki-karszton húzódó Baradla-barlang. A barlangok nemcsak földtani, hanem biológiai szempontból is kiemelkedő jelentőségűek: különösen fontos élőhelyei a denevéreknek, amelyek közül Magyarországon 28 faj ismert.

Ebben a hónapban a látogatók extra szakvezetésen fedezhetik fel a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban a Szemlő-hegyi-barlang különleges képződményeit és a történetét. A leghosszabb hazai barlangban, a Pál-völgyi-barlangban geológus vezeti végig az érdeklődőket, bemutatva a téli denevéreket és a környék élővilágát. Mineralógiai program keretében vetítés és kézbe fogható ásványok, kőzetek segítségével ismerkedhetnek az érdeklődők a barlangok kincseivel. A Duna-Dráva Nemzeti Parkban, az Abaligeti-barlangban fotós túra és a gyerekeknek szóló interaktív „Kis barlangász” program lesz, ahol a barlangok típusai és élővilága vár felfedezésre. A Bükki Nemzeti Parkban a Szent István-barlangban hosszú túrák indulnak, az Esztáz-kői barlang látványos cseppköveit is láthatják a résztvevők. Hangtálas relaxáció is lesz a Fekete-teremben, iskolai csoportoknak pedig március 10. és 26. között az „Ősember nyomában” GEOtúra vezet a Szeleta-barlanghoz. Az Aggteleki Nemzeti Parkban a Baradlamanó túra keretében a résztvevők megismerkedhetnek a barlangok kialakulásával, az emberi szem számára gyakran láthatatlan élőlényekkel. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban kedvezményes látogatás várja az érdeklődőket a Csodabogyós-barlangban, emellett a Lóczy-barlangban barangolva fedezhetők fel a különleges képződmények. A részletes programokról és időpontokról a nemzeti parkok honlapja nyújt teljes körű tájékoztatást.

Fotó: Berentés Ágnes/AM

Vasiépker 03.23.Hotel Hunor 03.20.Vertical Empire Kft. 04.22.Mizse-Plast 03.20.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Er-Vo 03.20.Modinvest 03.20.Vantrix 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Csom 2001 03.23.LTZS 04.22.Kapos Ternero 03.23.Polimozaik 03.23.Sebők és Társa Kft. 04.22.Blue Seed 03.20.Agrotex 03.20.Átrium Aqua 03.20.Kor3000 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.Alföld Forest 03.23.KK Grain 03.20.Axis Bentonit 03.23.Kobell Ker 03.20.Ódor 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Nektárplast 03.20.Agroforte Grain 03.20.Isterra 03.20.Cad-Server 03.20.Hevesgép 03.23.NAK vetésinap
PRINT LAPOK