Piactér
Legyen Ön is Aranykalászos gazda!
2024. August 05.
Mezőgazdasági vállalkozás alapításához, földterület vásárlásához, örökléshez és mezőgazdasági gépek kezeléséhez, 2024-ben pedig sok esetben már ahhoz is szükség lesz a végzettségre, hogy valaki sikerrel induljon mezőgazdasági pályázatokon.

A DEKRA Akademie Kft.-nél gyakorlatorientált módon, viszonylag rövid idő alatt megszerezhetik az Aranykalászos gazda végzettséget az érdeklődők.

Az Aranykalászos gazda képzés célja
A képzés alapvető célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az általános mezőgazdasági szakismereteket.

Egyre népszerűbb
Az aranykalászos gazda képzés az egyéni munkavállalók és a vállalatok körében is egyre népszerűbb Magyarországon: a résztvevők gyakorlatorientált módon a lehető legösszetettebb tananyagot sajátíthatják el, ár-érték arányban kedvező anyagi ráfordítással.

„Az agrárium a hazai gazdaság stratégiai fontosságú eleme, az ágazat kibocsátása 2021-ben elérte a 3.378 milliárd forintot és több mint 200 ezer embernek biztosít megélhetést. Ennek ellenére a szektorban több területen is folyamatosan komoly munkaerőhiány tapasztalható – ezt különféle képzésekkel és átképzésekkel lehet enyhíteni” – hangsúlyozta Tornyi Lajos, a DEKRA Akademie értékesítési igazgatója.

A DEKRA Akademie Kft. szervezésében indított aranykalászos gazda képzések résztvevőinek száma folyamatosan emelkedett, 2009 óta több mint hétezren szereztek bizonyítványt. A legfiatalabb résztvevő 18, a legidősebb 76 éves volt, így bátran állíthatjuk, hogy a szakma minden korosztály számára vonzó.

A földvásárlás, öröklés és pályázatok feltétele
E képzésforma a mezőgazdaság szinte teljes területét érinti az állattartástól a növénytermesztésen, kertészeti, géptani, agrárkereskedelmi ismereteken át egészen a vállalkozási és ügyviteli készségekig. A tanfolyam alapvető célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az általános mezőgazdasági szakismereteket, ezáltal a mezőgazdasági munkák elvégzéséhez elengedhetetlen elméleti, fizikai és gyakorlati felkészültséggel, valamint a vállalkozói tevékenységhez szükséges alapismeretekkel is rendelkezzenek.

A DEKRA Akademie Kft. tapasztalatai szerint a többség kérelmezi a földműves nyilvántartásba vételét a tanfolyam elvégzését követően, amivel majd földterületet tudnak vásárolni, illetve örökölni. Mindezek alapvető feltétele a mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettség megléte.

Fontos szempont ugyanakkor az is, hogy a magyar támogatási rendszer is úgy tudja pénzügyi forrásokkal segíteni a gazdálkodást indítókat, ha ők üzleti tervük mellett birtokában vannak a szakképzettségét igazoló végzettségnek, például az aranykalászos gazda bizonyítványnak is.

Mezőgazdasági gépkezelésre is jogosít
A mezőgazdasági termelés gépi felszereltsége alapvető fontosságúvá vált a hazai gazdálkodások hatékonysága szempontjából. Az aranykalászos gazda képzésen részt vevők egyszerre többféle gépkezelői jogosítványt is megszerezhetnek.

A bizonyítvány előnye, hogy mellé egy mezőgazdasági gépkezelő jogosítvány is igényelhető, amely alapján 37 kW teljesítményhatár feletti, a szántóföldön alkalmazható traktort, önjáró mezőgazdasági betakarítógép kezelését is lehetővé teszi a bizonyítvány tulajdonosának.

Erről az Aranykalászos gazdaképzés és mezőgazdasági gépkezelés című cikkünkben olvashat bővebben.

Mezőgazdasági tanfolyamok saját vállalkozást tervezőknek is
A mezőgazdaság sokak számára jelenthet új karrierutat, ezért a DEKRA Akademie Kft. az aranykalászos gazdán kívül több, különféle agrárterületekhez kapcsolódó tanfolyamot kínál. Mindez persze nem csak a munkavállalók előtt lehetőség.

Számos olyan tanfolyam létezik a felnőttképzési piacon, amely lehetőséget biztosít olyan piacképes ismeretek elsajátítására, melyek birtokában akár a saját vállalkozásunkba is belevághatunk. A kertészkedés és a mezőgazdaság iránt érdeklődők számára több lehetőség is adott, gondoljunk akár a zöldség- és gyümölcstermesztés vagy a méhészet, vagy akár fakitermelő kurzusokra. Érdemes már most felkészülni a jövő évre!

Az aranykalászos gazda képzés szerepe 2024-ben
Az Új Közös Agrárpolitika (2023-2027) egy átalakuló támogatási és szabályozási rendszert hoz magával. A hagyományos gyakorlatok új köntöst kapnak, és 2024-től különösen fontos lesz a fiatalok szerepe a mezőgazdaságban, miközben a képzésnek egyre nagyobb jelentősége lesz.

A szakirányú képesítés megszerzése már nem csak plusz előnyt jelent sok támogatás esetén, hanem gyakran alapfeltétel is. A fiatal mezőgazdasági termelők (18-40 év) számára nyújtott kiegészítő támogatás mértéke emelkedett, de ehhez már szükség van szakirányú végzettségre, mind az igényelhető terület nagyságát, mind a hektáronkénti támogatási összeget tekintve (kb. 157 €/ha, amelyet az igénylők száma befolyásol).

Ebben a ciklusban várható egy Fiatal Gazda pályázat, ahol szintén fontos szerepet kap majd a mezőgazdasági szakirányú végzettség.

Az egy hektár összterületet meghaladó terület esetén szükséges a földműves nyilvántartásba vétel, amihez igazolható szakmai tapasztalat vagy szakirányú végzettség szükséges.

Az Aranykalászos gazdák sikeres vizsga esetén a vizsga helyszínén kapják meg a dokumentumokat, amelyek feltételei az ingyenes mezőgazdasági jogosítvány kiváltásához.

Jelentkezzen még ma Aranykalászos gazda képzésünkre, és induljon el előnnyel a mezőgazdasági pályán!

 

Solerte ProjektDelta Kft. 02.25.AKM Metál 02.26.Ganz SzentesRába Ablak 02.03.DulongMemtech Kft. 02.26.RapidszigetelésLiptai és TársaSzalkai Légtechnika 02.26.K2 - Kántor KrisztiánDS OptimReálvill trend
PRINT LAPOK