Ellenben, ha kijön és felhők takarják a napot, úgy kint is marad, mert azt jelzi, hogy lassan vége a nagy hidegnek. Az Erdélyből származó hiedelemről nem, de a nagyméretű emlősállatról annál többet kérdeztük Dr. Heltai Miklóst, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének vezetőjét.

A téli hónapokban rövid nyugalmi periódust vagy periódusokat, úgynevezett „téli álmot” iktatnak be bizonyos állatfajok (emlősök, halak), amelyek olyan élettani adaptációs képességgel rendelkeznek, amik lehetővé teszik az inaktív életmódot.

„A nyugalmi időszak előtt, október-november hónapokban jelentős energiatartalékot halmoznak fel szervezetükben, melynek révén képesek átvészelni a kedvezőtlen időjárási és táplálkozási körülményeket.  A nappalok rövidülésével és a hideg beálltával ezeknek az állatoknak az anyagcsere-intenzitása, testhőmérséklete, szívverése, légzésszáma és az oxigén-felhasználása jelentős mértékben csökken. Az olyan telelő fajok, mint a pele, vakondok, denevér és persze a medve, visszahúzódnak egy biztonságos helyet jelentő helyre. Érdekesség, hogy a medvéken kívül nincs más nagyobb testű emlősfaj, akire jellemző lenne a telelés” – tudtuk meg Heltai Miklós professzortól.

No, de mi is történik a medvénkkel, aki nagy eséllyel nem az árnyékára fog figyelni, miután kijön a barlangjából?  Ebben az időszakban, amikor tél végén-tavasz elején a medvék elhagyják a barlangjaikat, egy hosszú pihenőperiódus után jelennek meg a természetben. Első dolguk a magas fehérjetartalmú élelem felkutatása. Legyengült szervezetük miatt könnyen emészthető, nagy energiatartalmú, állati fehérjén alapuló táplálékot kell fogyasztaniuk. A barnamedvék természetes élőhelyeitől kissé távolabbra, éppen ez idő tájt kezdődik a rénszarvasok ellési időszaka. A borjak és gidák kellő mennyiségű és minőségű energiautánpótlást biztosítanak a ragadozók számára.

„A medvék olyan területre vándorolnak a hibernáció után, ahol rendkívüli hatékonysággal fosztogatják az érintett állatállományt. A késő tavaszi időszakban ezen kívül mindenhez megpróbálnak hozzáférni, ami állati eredetű fehérjét tartalmaz – a rovartápláléktól kezdve, a hangyabolyok szétszedésén keresztül, bármit megeszik.”

A professzor külön szót ejtett a nőstényekről, akik a téli álom közben hozzák világra az utódokat. A kis bocsok ekkor még nagyon fejletlenek, mert gyakorlatilag félálomban szoptatja őket a medvemama. Azonban mire kijönnek a barlangból, már „gurulnak”.

„Tavasz elején-közepén megkezdődik a párzási időszak, amire a medvéknek vissza kell nyerniük pihenés előtti erejüket. A sok fehérje után, nyáron egy kímélőbb, gyümölcsös-rovaros étrendre állnak át, majd ősszel a magasabb szénhidrát-tartalmú táplálkozásra, hogy kellően fel tudják magukat hizlalni a téli pihenésre. Ez a körforgás a belső évszakok váltakozása.”

A február másodikához kapcsolódó népi megfigyelés tehát tudományos szempontból azt a folyamatot képezi, amikor a medve – ami hazánkban az állatkertek lakóin kívül ritka, de egyre gyakoribb vendégnek számít – megfogyatkozott energiatartalékai okán terepszemlét végez.