Állat
Kuvasz, mint polgárőr
2025. March 23.
Immár nyolcadik alkalommal állnak kuvaszok az Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően az Országos Polgárőr Szövetség szolgálatába.

Az agrártárca által támogatott fajtamenő mintaprogram célja - a fajtavédelem mellett - hogy a kuvasz ne csupán szimbolikus jelentőséggel bírjon, hanem aktívan részt vegyen a bűnmegelőzésben és a közbiztonság védelmében is. A kuvasz egy évezrede pásztorkutyaként szolgált, ma pedig a polgárőrségnél bűnmegelőzési célú járőrszolgálat során is bizonyíthatja rátermettségét.

A kuvasz több mint ezer éve hű társa a magyar embereknek, és nemcsak a nemzeti örökség része, hanem a hűség és bátorság megtestesítője, egy olyan ősi kutyafajta, ami a magyar történelem élő öröksége – jelentette ki V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos a kuvasz átadó eseményen, Dunakeszin.

Szólt arról is, hogy a fajta védelmének és népszerűsítésének érdekében az Agrárminisztérium számos támogatást biztosít, így a hungarikum pályázatokon keresztül is. Nem elég, ha megőrizzük a fajtát – a XXI. századi körülmények között is meg kell találni a feladatát – tette hozzá.

A most szolgálatba álló kutyák - Apacs, Bodza és Alba - mostantól a polgárőrség munkáját segítik, bizonyítva, hogy a kuvasz nemcsak múltunk, hanem jövőnk része is.

Fotó: Vermes Tibor/AM

Hotel HunorBest Gáz 04.16.Heizer 04.16.Pásztor és Társai 04.16.Németh Csomagolás 03.31.Csepel 04.16.Faber és Társa 04.16.Traktorbolt 04.16.Hód Fürdő 04.16.Szuro Trade 04.15.Meta Vasipari 04.16.SGS 04.28.Silk Group 04.16.Tolcsva Bor 04.16.Gemenc Bau 04.16.Fermy 2000 04.16.AgriDron 04.16.
PRINT LAPOK