Növény
Közösen az ukrán import ellen
2023. April 18.
Az ukrán mezőgazdasági termények vámmentessége korlátozásának szükségességéről egyeztettek az ukrán importtól szenvedő közép-európai tagállamok agrárminiszterei.

Teljes egyetértés van abban, hogy folytatni kell a közös fellépést az Európai Bizottság irányába, mivel uniós szintű eszközök nélkül nem kezelhető ezeknek az országoknak a problémája.

Az Ukrajnával szomszédos tagállamok agrárminisztereinek minapi megbeszélését követően agrárminiszterünk hozzátette: a búza, kukorica, napraforgó, repce, szója esetében ismételten indokolt korlátozni a vámmentességet, és csak a korábban már alkalmazott mennyiségi kvóták keretei között szabadna azt Ukrajna számára biztosítani. A jelentős mértékű importnövekményre tekintettel a kvótarendszer hatályának kiterjesztését javasolja hazánk a napraforgómagra is.

Magyarország azt szeretné legalább elérni, hogy ideiglenes kiegészítő vámok kerüljenek kivetésre az Európai Unió által az Ukrajnából érkező gabonára abban az esetben, ha a Szolidaritási Folyosón érkező áru célállomása valamelyik ukrán „határ menti” tagállam. Mindezek mellett a kialakult helyzet rövid távú kezelése, a piac mozgásba hozása érdekében kérjük a Bizottságtól, hogy az EU humanitárius célból vásárolja fel a határmenti tagállamokban megtermett és az import okozta árcsökkenés miatt eladhatatlan, betárolt gabonát. A tranzit szállítmányokra egy uniós monitoring- és biztosíték-rendszer működtetésére lenne szükség. Hazánk újabb, még átfogóbb és szigorúbb vizsgálatokat rendel el az ukrán gabona esetében a határon.

Nagy István kifejtette: az érintett országok közös levélben küldik el újabb megoldási javaslataikat az Európai Bizottságnak, melyeket a következő Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén is megvitatnak majd. A miniszter reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy Brüsszel nem tesz majd különbséget a „határ menti” országok között, hanem elfogadja az együttműködő országok javaslatait, és egy átfogó, illetve egységes megoldást tesz le az asztalra. Szolidárisak vagyunk Ukrajnával kapcsolatban, de a magyar gazdák megélhetését és a magyar mezőgazdaságot nem veszélyeztethetjük – szögezte le szakminiszterünk.

Led N More 07.31.Taurus Techno 07.29.Charolais Kft. 07.29.Térváz 07.29.Orsó 95 Kft.  07.29.Ilinox Kft. 07.29.Sokon 07.31.Agroforte Grain 07.29.KK Grain 07.29.Flexinsheet 07.31.Arasz Infromatika 07.31.SGS 07.29.Inomix 07.31.Albert Garden 07.31.Nektárplast 07.29.Gordius 91 07.31.Zambelli Colorferr 07.29.Isterra 07.29.Farmer ExpoOtis Bt. 07.29.Bos Plus Kft. 07.29.Éptárker 07.31.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Agrotex 07.29.Hotel Hunor 07.31.SZTE 07.17.Vertical Empire 07.29.
PRINT LAPOK