Növény
Közös kötelesség az erdők fenntartása
2024. August 08.
Magyarország elkötelezett az érzékeny erdei ökoszisztémák megőrzésében és hosszú távú fenntartásában - jelentette ki Nagy István a FAO Erdészeti Bizottságának (COFO) 27. ülésszakán, Rómában.

A természeti változások és társadalmi igények az erdőgazdálkodásra is nagyobb terhet rónak. A feladat nemcsak az, hogy a környezeti változásokat kövessék, hanem törekedni kell az erőforrások leghatékonyabb kiaknázására, az innovációra, a tudományos eredmények felhasználására. Éppen ezért nagyon fontos a FAO Erdészeti Bizottságának munkája, amely segíti a tagállamokat az ökoszisztémák megőrzésében – jelentette ki agrárminiszterünk.

Hangsúlyozta: Magyarország nagy várakozással tekint a következő hónapokra, ugyanis július 1-jétől fél évig elnököli az Európai Unió Tanácsát. Ez nemcsak komoly kihívás, de egyben lehetőség is a közös európai ügyek előrevitelére. Az elvégzendő feladatok között szerepel többek között az erdőmegfigyelő rendszer kialakítása, amely információt nyújt az erdők állapotáról, ökológiai, társadalmi és gazdasági értékéről, az erdők terheléséről és az általuk nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatásokról. A magyar elnökség folytatja az erdészeti szaporítóanyagokról szóló rendelettervezet tárgyalását, melynek célja a klímának megfelelő és nyomon követett szaporítóanyag felhasználása.

A miniszter szerint az innováció kulcskérdés az ágazat számára, az elmúlt időszakban pedig számos eredményt értek el ezen a területen. GeoBioInformatika néven új egyetemi kutatási területet indítottak, korábban különálló tudományterületek összevonásával, amely összefüggésben elemzi az erdei ökoszisztémák biológiai elemeit. Segítségével eredményesebben tudják feltérképezni az erdei fák kórokozóit, kiválasztani az ellenálló faegyedeket és kialakítani a leghatékonyabb védekezési stratégiákat. Komoly eredmény, hogy kutatók olyan programot dolgoztak ki, amely képes megmutatni az egyes erdei fafajok várható növekedését, emellett azt is, hogy a szűkebb földrajzi környezetben hol található megfelelő szaporítóanyag-forrás. Emellett olyan új program áll rendelkezésre, amely az egyre gyakoribb súlyos aszály esetén is képes lesz az erdők egészségi állapotát nyomon követni.

Nagy István rendkívül fontosnak nevezte a szemléletformálást, ezért Magyarországon az erdésztársadalom aktív szerepet vállal a környezeti nevelésben, és az erdei iskolahálózatot működtetésében, melyet évente több mint 80 ezer tanuló látogat.


Modinvest Kft. 03.10.GB Trade 03.10.Ambrus Acél 03.10.IlinoxAgroforte Grain 03.10.IsterraAKM Metal 03.20.DPMG 03.10.SGS 03.20.Gomép 03.10.Memtech Kft. 03.20..Zambelli Colorferr 03.20.K2 - Kántor Krisztián 03.20.Mizse PlastNektárplast 03.20.De-Ba 03.10.Hotel HunorHungaro System'sMed-PlastGege Hungary 03.20.Adalex Team 03.10.Szalkai Légtechnika 03.20.DS Optim 03.20.Cad-Server 03.10.Németh Csomagolás 03.31.Samu Gazdabolt 03.20.KK Grain Kft.BioFer 03.31.
PRINT LAPOK