Kult
Könyv a Móricz Zsigmond Színházról
2021. August 10.
Exkluzív kötetet adtak ki Nyíregyházán Mindenünk a színház címmel, amely a Móricz Zsigmond Színházat mutatja be a színházrajongók számára. A könyv tartalmának gerincét a társulat 25 színművészével készült mélyinterjú-sorozat alkotja.

Nyíregyháza kőszínháza 126 esztendővel ezelőtt, 1894. február 6-án nyitotta meg kapuit a színházkedvelő közönség nagy örömére. A Móricz Zsigmond Színház önálló társulatának története 1981. október 17-én Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művével kezdődött el. Színházunk ma is a kultúra bástyája, a nyíregyházi városközpont kulturális negyedének centruma.

A Kováts Dénes újságíró által írt és szerkesztett kiadvány röviden felidézi a színház történetét, bemutatja játszóhelyeit, (hiszen napjainkban már hat különböző helyen szolgálja a kultúrát!), majd interjúk sora következik.

A Móricz Zsigmond Színház szerepéről, az évadtervezésről és számos más témáról, gyakorlatilag a „színházcsinálásról” szól a Vezérfonalak című fejezet, melyben a szerző Kirják Róbert igazgatót, Horváth Illés művészeti vezetőt és Sediánszky Nóra művészeti tanácsadót szólaltatja meg. A következő fejezetben a 2019/2020-as évadban a társulatot alkotó 25 színművésszel készült mélyinterjú-sorozat olvasható Dézsi Darinkától Urmai Gáborig, majd megismerhetik a nyíregyházi színház örökös tagjait, illetve a színházi munkatársak névsorát.

A záró fejezetben színházrajongó nézők vallanak az épülethez és a társulathoz való kötődésükről.  

Kirják Róbert igazgató így ajánlja a könyvet a leendő olvasók figyelmébe:

„Egy színházról megjelenő kötet mindig élményt, ünnepi alkalmat jelent. Élményt, mert másképp, más módon mutathatja be a színház intézményét és művelőit, mint azt az előadások alkalmával megszokhattuk, más megközelítést, másféle közelséget kínál; és ünnepet, mert emléket állít annak az egyszeri és megismételhetetlen, fáradságos és gyönyörű együttműködésnek, amit úgy hívunk, színházcsinálás…

Ebben a kis kötetben a színház alkotói, munkatársai vallanak hivatásukról, önmagukról, arról, mit jelent számukra a színház, mit tartanak legfontosabb feladatának. Személyes és megindító portrékon keresztül találkozhatnak – kicsit másképp – azokkal, akik estéről estére produkcióikkal örvendeztetik meg Önöket, akik színházi találkozások révén lettek közeli ismerőseik.

Ezeknek a beszélgetéseknek segítségével még közelebb kerülhetünk egymáshoz – fogadják nagy szeretettel!”

A keménytáblás, 280 oldalas, színes fényképekkel illusztrált exkluzív kötet a Móricz Zsigmond Színház kiadásában, a Feliciter Kiadó gondozásában jelent meg, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával, „A magyar előadó-művészet megőrzése” program keretében.

A Mindenünk a színház c. kötet megvásárolható a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodájában (4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 6., nyitva hétfőtől péntekig 9-17 óráig) és a Bencs Villában (4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54., nyitva kedden 10-20, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap 10-17 óra között, hétfőn és szerdán zárva), de postai úton is megrendelhető.

Kováts Viktor

Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Samu Gazdabolt 03.20.Átrium Aqua 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Vantrix 03.20.Nektárplast 03.20.KK Grain 03.20.Vasiépker 03.23.NAK vetésinapSebők és Társa Kft. 04.22.Agrotex 03.20.Kor3000 03.20.Modinvest 03.20.Blue Seed 03.20.Ódor 03.20.Csom 2001 03.23.Axis Bentonit 03.23.Kapos Ternero 03.23.Isterra 03.20.Hevesgép 03.23.Alföld Forest 03.23.Polimozaik 03.23.Kobell Ker 03.20.Agroforte Grain 03.20.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Hotel Hunor 03.20.Mizse-Plast 03.20.Er-Vo 03.20.Cad-Server 03.20.Vertical Empire Kft. 04.22.LTZS 04.22.
PRINT LAPOK