Köztér
Könnyítés a Vidékfejlesztési Program kifizetéseihez
2025. November 09.
A Vidékfejlesztési Program 2014 és 2022 közötti időszakában csaknem 400 ezer pályázat kapott támogatást, 2.942 milliárd forint uniós és hazai forrásból. Ebből eddig 2.803 milliárd forintot már kifizetett a Magyar Államkincstár. A program 2025. december 31-én hivatalosan lezárul.

Mivel számos projekt megvalósítása ütközik nehézségekbe bizonyos engedélyek beszerzése miatt, ezért jelentős könnyítést tett lehetővé az Agrárminisztérium azzal, hogy azok beszerzésének határidejét jelentősen, több mint egy évvel kitolta, így a beadott kifizetési kérelmek kifizetése tovább gyorsulhat.

Jó tudni, hogy az érintett gazdálkodók számára most különösen fontos a záró kifizetési kérelmekkel kapcsolatos határidők betartása. A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága (IH) most arra kéri azokat a pályázókat, akik még nem nyújtották be záró kifizetési kérelmüket – például azért, mert a projekt működéséhez szükséges végleges engedélyeik kiadása (használatbavételi, működési, vízjogi, hálózati stb.) még folyamatban van –, hogy az engedélyezési eljárás megindítása után az engedélyek hiánya ellenére is haladéktalanul nyújtsák be a kérelmeiket. A szaktárca gondoskodik a szükséges szabályozási háttér kialakításáról, hogy az ilyen módon benyújtott kérelmek zökkenőmentesen lezárhatók legyenek, és a jogos támogatások kifizetése se késsen. Elegendő idő áll a gazdák rendelkezésére, hiszen a hiányzó engedélyeket a kedvezményezettek legkésőbb 2026. december 31-ig pótolhatják.

Agrárminiszterünk szerint a Vidékfejlesztési Program nem csupán egy támogatási rendszer volt, hanem jövőbe mutató beruházások összessége, amelyek alapvetően járultak hozzá a magyar vidék élhetőségéhez és fejlődéséhez, és nem utolsósorban a hazai élelmezésbiztonság erősítéséhez.

A magyar kormány társfinanszírozásában megvalósuló programnak az eredményei figyelemre méltók. Több mint 54 ezer mezőgazdasági beruházás valósult meg az egyszerű gépbeszerzésektől a korszerű állattartó telepek fejlesztéséig. Mintegy 1.300 élelmiszeripari feldolgozóüzem fejlődhetett, az állattenyésztés területén 3.300 fejlesztést valósítottak meg, a kertészetben pedig 6 ezer hektárral bővült a korszerű zöldség- és gyümölcstermesztés.

A részletes eljárásrendről az Irányító Hatóság külön közleményben fog tájékoztatást adni a későbbiekben, ami a kap.gov.hu oldalon lesz elérhető.


Agroforte Grain 09.23.Agrotex 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.MEVA-HU 09.23Ódor Kft. 09.23.Isterra 09.23.Stell Manufacturing 09.23.Paprika Molnár Kft. 09.23.Inomix 09.23.Magnet Construction 09.23.Taurus Techno 09.23.Aqua Öntözéstechnik 09.23.Cad-Server Kft. 09.23.Porsztatik 09.23.KK Grain 09.23.Zolvik 10.14.Otis Bt. 09.23.Gumiflex Kft. 09.23Samu Gazdabolt 09.23.Olajütő 09.23.Nektárplast 09.23.Extended Warranty Service 09.24.Orsó 95 Kft.  09.23.Vertical Empire 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.
PRINT LAPOK