A szakmai program előadásokon és meghívott előadókon keresztül szeretne rálátást adni a magyar és román precíziós vízgazdálkodás, mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és dróntechnológia aktuális helyzetére, a magyar-román precíziós mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban és vízgazdálkodásban már működő és bevált megoldások, jövőbeni irányvonalak, kihívások, a két országban használatos jó gyakorlatok bemutatásával.
Az esemény a magyar-román agrárszektorban, erdő- és vízgazdálkodásban használt precíziós és digitális megoldások alkalmazásának, hatékonyságjavító megoldásainak, eszközeinek, adat alapú döntéshozatalainak bemutatására törekszik, kiemelt figyelmet szentelve a román mezőgazdaságot érintő Európai Uniós pályázati lehetőségek (PNS) bemutatására.
A rendezvény lehetőséget biztosít dróntechnológiával, drónfejlesztéssel foglalkozó magyar és román cégek bemutatkozására is, mivel a dróntechnológia adat alapú technológiai és vezetés-irányítási reform, szenzorok által előállított nagytömegű adatokra épül, így jelentős gazdasági és mezőgazdasági versenytényezővé vált.
A rendezvény szakmai célja a két ország szakemberei számára a fenti területeket érintő aktuális szakmai információinak átadása, tudástranszfer, a magyar-román szakemberek közötti innovatív párbeszéd elindítása, új technológiák bemutatása, partnerkapcsolatok kiépítésének támogatása, bemutatkozási lehetőség biztosítása.
A szakmai esemény külgazdasági célkitűzése a román-magyar precíziós mezőgazdaság, vízgazdálkodás, erdőgazdálkodás és dróntechnológia területén mutatkozó együttműködési lehetőségek feltérképezése, a magyar-román szakami kapcsolatok tovább fejlesztése.
Az eseményen magyar-román szinkrontolmácsolás biztosított.
A rendezvény ideje alatt drón kiállítása megoldható.
A konferencia helyszíne: Platinia Conference Hall
A november 10-ei precíziós gazdálkodással foglalkozó főkonzulátusi konferencia honlapja magyar és román nyelven lesz elérhető.
Íme a honlapon található regisztrációs felület a résztvevők számára, itt jelentkezzen: https://huroforum.webnode.hu/
További információ:
Dinya Judit külgazdasági attasé
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa
judit.dinya@mfa.gov.hu