Gép
Konferencia a precíziós gazdálkodásról
2022. május 04.
Immár hetedik alkalommal, s csaknem száz előadóval rendezik meg május 11-12-én Budapesten a Precíziós Gazdálkodás és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítást, hazánk agrár-digitalizációs szakmai fórumát.

Azért szervezik meg ismét a tanácskozást, mert a magyar agrárium szereplőinek óriási szükségük van arra, hogy a technológia előnyeit minél szélesebb körben megismerjék, és ki tudják használni. A termelők nyitottak az újra, ezt támasztja alá a precíziós pályázat sikere is, hiszen mintegy 212 milliárd forintra nyújtottak be támogatási igényt a pályázók, akik összesen több mint egymillió hektáron gazdálkodnak.  

A tavaly nyáron nyílt pályázatra 2.900 gazdálkodó adott be kérelmet, eddig 2.400 támogatói döntés született 178 milliárd forint értékben, tehát a benyújtott pályázatok több mint 80 százalékát már elbírálták. A program révén több mint 7 ezer helyspecifikus erő- és munkagépet igényeltek, ebből 4.200 munkagép, 800 kombájn. A benyújtott pályázatok 23,4 százaléka valamilyen műholdas távérzékelési adat beszerzésére és elemzésére vonatkozott, 20,5 százaléka pedig a precíziós talajmintavételezést célozta.

Mint ismert, a 2020-as Agrárcenzus felmérés szerint a legegyszerűbb precíziós technológiai elemet, a sorvezető automata kormányzást 1,6 millió hektáron használták, 700-800 ezer hektáron pedig hozamtérképezést, vagy más, komolyabb eszközt. Mivel a kutatás szerint az eszközök hiánya a legtöbb helyen az ismerethiányból fakad, ezért is fontos a tájékoztatás a szakmai szervezetek részéről, emellett hasznos, ha a gazdálkodók is proaktívak, azaz önmaguk is keresik a lehetőségeket, hogy tájékozódjanak.

A magyar mezőgazdaságban egyre több helyen jelennek meg az adatgyűjtésre szolgáló mérőműszerek, komplex döntéstámogató rendszerek, vagy a precíziós gépek, ezek pontosabb, megalapozottabb döntéseket tesznek lehetővé. Az úgynevezett okos technológiák immár szinte szabványként jelennek meg a gépekben. Küszöbön áll a Mezőgazdaság 5.0 néven ismert következő lépcsőfok is, mely például a pilóta nélküli eszközök és az autonóm döntéstámogató rendszerek korát hozza el. Mindehhez azonban továbbra is elengedhetetlen a megfelelően képzett szakemberek jelenléte. A jelek szerint az ágazati generációváltás újabb lendületet ad a digitalizációnak, mert a fiatalabb korosztály az eszközöket ösztönösen használja.

A rendezvényen a 18 szekcióban elhangzó mintegy 100 előadás mellett a rendezvény két napja során a résztvevők  50 kiállító agrárdigitalizációs megoldásait is megismerhetik. Idén ismét indul új szekció, ebben többek között a mezőgazdasági drónok alkalmazása küszöbön álló kiterjesztésének részleteiről tájékozódhatnak az érdeklődők. Lesznek workshopok, kerekasztal beszélgetések, a témák között vetéstechnológia, vagy a növényvédelem, gyümölcstermesztés is sorra kerül a két nap során.

 

CincillaOrbán KályhaHotel Hunor - törölhetőCharlie HűtőDerulaAtukavíz3Gordius Solution tenderSzamos AblakMáté Metál 04.17.VC 999 05.02.Horváth és HuszárSzalkai és TársaGyümölcsgépPályázat Európa Kft.Agro NatúrtápAgroforte GrainAtukavíz2Atukavíz1 05.01.-igAgrologica 04.17.Cincilla2Magyar Pékség Kft.Hajdú László diófa banner - törölhetőFórum Plussz Kft,DPMG Zrt.Ivóvíz6Szilágyi HűtőFormula GPMagyar Kukorica Klub banner - törölhető
PRINT LAPOK