Az előző évada talán a megszokottól is erősebb volt, rengeteg előadással, közrejátszott ebben a Jeruzsálem című, fiataloknak szóló, amit számtalanszor és sok helyszínen mutattak be. Az idén sem unatkozik, hiszen a négy bemutató mellett tavalyról átjött színdarabok is gyarapítják fellépéseinek számát, mint például az Alul semmi és az Aranylakodalom. Az új szerepei: Versinyin (Három nővér), Mercutió (Rómeó és Júlia), Petőfi és mások (Arany-metszés), Lawrence Jameson (A Riviéra vadorzói). Kováts Dénes interjúja.
Szerinted Versinyin szerelmes Másába, vagy csupán egyfajta pótlék a problémás felesége mellett?
Szerintem ez a kettő tud egyszerre jelen lenni egy emberben. A szerelem is, meg az is, hogy pótlék, emellett kaland is számára és erősíti a férfiasságát. Kimozdítja a hétköznapokból… Szerintem neki szüksége van ilyen típusú visszaigazolásra és kalandokra. Biztos vagyok benne, hogy olyan alkat, aki könnyen lesz szerelmes. Nem egy otthonülős családapa… Szóval szerintem igen, jelen van a szerelem is, meg az is, amire utaltál.
Számomra úgy tűnt, mintha Mását sokkal jobban megviselné az elválás. Esetleg Versinyin jobban palástolja?
Mása reakciója jobban ki van bontva, ez tény. Viszont Versinyinnek a gyávaságát erősítettük azzal, hogy csontrészeg a búcsúnál. Nem áll bele férfiként. Ebbe se… Attól még biztos vagyok benne, hogy megviseli.

A három nővérben a Mását alakító Szabó Nikolettel
Hogyan jellemeznéd Versinyint? Miként tudtad úgy megközelíteni, hogy felépíthesd a szerepet?
Úgy hiszem, Szervét Tibor, a rendező sokat segített ebben. Ő kétszer játszotta el. Az előző válaszban szerintem feleltem erre a kérdésedre is. Azt gondolom, talán nem nőtt fel eléggé, bár biztos vannak olyan életrészei, amelyekben már igen. Az felsejlik, hogy „virágról virágra repül” még mindig, 43 évesen, és a feleségével, aki többször kísérel meg öngyilkosságot, nem igazán törődik – vagy legalábbis nincs leírva, hogy mennyit foglalkozik vele. De hogy nincsenek megfelelő eszközei vele szemben, az biztos. Úgy hiszem, jó gondolatai vannak a világról, de azért elég sokat ismétli önmagát. Valahogy nem képes szintet lépni az életében, mint ahogy a darabban oly sokan…
A Rómeó és Júliát még a legelején láttam, a kedvenc részek közé tartoznak a Kovács Balázzsal (Benvolio) közös jeleneteitek, szerintem fantasztikusan jól jött le a színpadról. Látszott, remekül egymásra hangolódtatok, így kifejezetten élménydús része lett az előadásnak. Mercutió mennyire áll közel hozzád? Vagy inkább Rómeó szerettél volna lenni?
Nekem Rómeó kimaradt, bár szerintem nem vagyok egy klasszikus Rómeó alkat, legalábbis külsőleg... Ez az évad úgy alakult, hogy két klasszikus szerep is jutott nekem Versinyin és Mercutió személyében. Ez egy picit meg tud ijeszteni az elején, mert mind a kettőnél valahogy több az elvárás a nézők részéről és magam felől is. Mercutióval kapcsolatban például jöttek az ismerősök meg a kollégák, hogy az nagyon jó szerep, sok lehetőséggel, igazán oda kell tenni magam. Én pedig hirtelen ott álltam ebben az egészben, hogy oké, de… Az ilyen típusú szerepek mindig ijesztőek abból a szempontból, vajon teljesíteni tudom-e a hozzátapadt elvárásokat. Sokat dolgoztam már a megfelelési kényszeremmel, de azért be-benéz a bokrok mögül…
Talán éppen a megijedéstől lesz ilyen jó a szerepformálás…
Engem először inkább megbénít ez a fajta ijedtség, csak már több az eszközöm arra, hogy ezen átlendüljek, s tudom, hogy a munka mindig segít. Hála Istennek a rendező, Horváth Illés már az első próbára egy olyan koncepcióval érkezett Mercutióról, amivel én nagyon könnyen tudtam azonosulni és menni, ez segített és tetszett is, úgyhogy elég könnyedén bele tudtam ereszkedni. Onnantól elmúlt a félelem. Tar Danival kezdtük, az eredeti szereposztás szerint ő Benvolió, vele nagyon szeretek együtt dolgozni, érezzük egymás rezdüléseit, gondolatait, csodálatos kolléga és egy igazi lángoló tehetség. Mindemellett nem csak a próbákon és a színpadon értjük meg remekül egymást, hiszen „civilben” barátok vagyunk. Úgyhogy a félelmem gyakorlatilag azt hiszem az első próba 15. percében el is múlt, attól kezdve tényleg jól éreztük magunkat. Balázsnak is jók az energiái, ő Dani sérülése miatt ugrott be a szerepbe, nem egészen egy hete volt, hogy színpadképessé váljon az alakítása. Megcsinálta! Büszke is voltam rá. Azóta Dani rendbe jött, és ismét ő játssza Benvoliót.

Gulácsi Tamás, Kovács Balázs és Nagy Márk a Rómeó és Júliában
Azt figyeltem, hogy a Kriplihez hasonlóan, ahol kifacsart járásmóddal kellett létezned, Mercutió is furcsán lépked. Az ő mozgása ilyen, vagy a te lábaddal volt valami?
Mercutió járása, nem az enyém. Ez is a koncepció része. Illés elképzelése szerint valami történt vele, vagy egy háborúban, vagy egy bandaháborúban. Szóval ez is a karakterhez tartozó sérülés, igazából én választottam, hogy fizikailag is manifesztálódjon, ne csak a lelki dolgokban.
Nekem nagyon tetszett az előadás, a színészi játék és a modern megoldások is. Érzésem szerint az első felvonás talán egy kicsit oldottabb, lazább, vidámabb, a dráma inkább a második felvonásban csúcsosodik ki.
Beindul Shakespeare mester katarzis-gépezete.
Hozzád közel áll a koncepció, hogy a történet nem a korabeli, hanem kortárs környezetben játszódik?
Mind a kettőnek van előnye és hátránya, ezért számomra bármelyik elfogadható. Sejtettem, hogy Illés valami mai, vagány dolgot fog kitalálni. Talán a korabeli kosztümös esetben picit nagyobb félelem lett volna bennem, hogy a diákok miként fogadják.
De ami engem leginkább megdöbbent a Rómeó és Júliát illetően, hogy nem egy, nem két ember jött oda hozzám, akik azt gondolták, hogy az eredeti Rómeó és Júlia musical, s tőlem tudták meg, hogy Shakespeare írta meglehetősen régen, s nem musicalként. Ez nagyon fájdalmas, mert Shakespeare alap a színház és az irodalom világában, mindenkinek ismernie kellene valamilyen szinten. Nagyon szomorú.
Valóban. Szerintem – például a fiatal közönséget bevonzandó – időnként nem árt a modernebb köntös (a nyíregyházi előadás díszlete, jelmezei, zenei világa is ezt erősítik). Jómagam úgy éreztem, hogy helyénvaló és nem elriasztó – talán inkább izgalmasabb – a felnőttek számára sem.
Más. Versinyin és Mercutió közül melyik áll közelebb hozzád?
Ez jó kérdés.
El tudod egyáltalán dönteni?
A fene tudja,
Azért kérdezem, mert mint mondtad, mind a kettő klasszikus szerep.
Igen. Talán Versinyinnel többet szenvedtem. De mind a kettőnél van közös keresztmetszet…
Úgy sejtem, Gulácsi Tamáshoz a Versinyin-féle filozofálgatás is közel áll.
Bizony, igen.
Ugyanakkor talán Mercutió vagánysága is.
Ez is igaz.
Benvolió és Mercutió
Hamarosan jön az Arany-metszés. Jó pár évvel ezelőtt láttam, kifejezetten tetszett, biztos, hogy újra megnézem. Csak leporoltátok, vagy változtattatok is rajta?
Iszonyatosan sokat játszottuk a Lázár Ervin és a Déryné Programban, bár előbbiben egy rövidített változatot. Ezeken kívül is voltak fellépések, megkeresések, nem tudom, összességében hányadik előadásnál tartunk. Nem tettünk bele új dolgokat, inkább egy-két részletet kivettünk.
Úgy láttam, szívesen játszottátok: Rák Zoltán, Pregitzer Fruzsina, Dézsi Darinka és te. Arany és Petőfi barátsága áll a középpontban, dalokkal, zenékkel fűszerezve, olykor modern elemekkel.
Igen, ez így van. Rák Zoli érdeme, ő állította össze az anyagot, s rendezte meg az előadást. A Szindbád Rendezvénytermében játsszuk majd.
Az átlaghoz képest könnyebb az Arany-metszést játszani?
Nekem semmiképp. Nehéz, mert egyaránt ott van benne – egyfajta ellenpontozásként – a vígjátéki elem, de természetesen a forradalmi rész is. Sok karaktert játszom, sokat is éneklek, ott vagyok A-tól Z-ig. Igaz, nem egy kétfelvonásos terjedelmű nagy mű, körülbelül 80 perc, de annál tartalmasabb.
Szerinted miért érdemes megnézni?
Egyrészt azt gondolom, nagyon szép a nyelvezete, már ezért megéri. Különösen annak fényében, hogy sajnos sokat romlott a hétköznapi beszéd színvonala. Lehet, hogy egyeseket – úgy a gyerekek, mint a felnőttek közül – megdolgoztat majd, de amikor eljátsszuk ezt az előadást, annyira hat ránk ez a szép szöveghasználat, hogy utána pár óráig egyszerűen fogalmazva is: emelkedettebb létben érezzük magunkat. Az a tisztelet, amivel Arany János és Petőfi Sándor egymás felé fordult, az a humor – például a másik megfeddésében – önmagában is fölöttébb színvonalas és tanulságos. Azért is érdemes eljönni erre az előadásra, hogy a néző egy kis irodalmat szívjon magába. Egy-két mondaton simán el lehet, ha nem is napokig, de órákig gondolkodni, ilyen hatása is van az Arany-metszésnek.
A szép magyar beszéd előtérbe helyezése tényleg nagyon fontos, mert meglehetősen eldurvult, sekélyes lett.
Pont a napokban néztem egy kb. húsz évvel ezelőtti Friderikusz-műsort, melyben több civillel interjúzott. Egészen döbbenetes volt, hogy akkoriban mennyivel színvonalasabban és választékosabban beszéltek az emberek a mához képest. Az utca embere, postás és más szakmájúak annyira választékosan beszéltek, mint mondjuk napjainkban egy jobb pedagógus. Nem degradálni akarom a ma emberét, de azért más világ van, az biztos…
Valóban szükség van és lenne arra, hogy szebb, stílusosabb legyen a beszédmódunk. Valószínűleg ez az új széria is közönségsikerre tarthat számot, ugye?
Bízunk benne.
Más típusú főszerep A Riviéra vadorzóiban a kifinomult szélhámos, Lawrence Jameson. Ismerős számodra, láttad a filmet?
Totál semmi. Totál sötét folt. Azért utánakérdeztem a sztorinak: vicces lesz, énekelünk benne, ziccer szerepeket kaptunk, ezt most nagyon várom, leginkább a Danival való közös munka miatt.
Lehet, hogy az ilyen könnyed darabok a színészek számára is kifejezetten jól jönnek az évad végén?
Valószínűleg így van, de vélhetőleg a közönség szempontjából is. Itt a nyár, a meleg, a többség agya inkább vízközelben jár, eközben jól esik kikapcsolódniuk a szabadtéri színpadon látható vidám, zenés előadásokon.
A te gondolataidban is ott jár a víz, a nyaralás? Már a tervezési szakaszban vagytok Anitával?
Igazából nem szoktuk túlzásba vinni, de tervezgetünk. Sajnos most más tragikus családi események töltik ki a mindennapokat… Persze tervezünk, valószínűleg a szokásos Balaton lesz az úti cél.
Fotók: A Móricz Zsigmond Színház archívumából































