A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet (ma Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem) színész szakán végzett, korábban tagja volt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színháznak is. Immár tizenkettedik évadát kezdte Nyíregyházán. Kováts Dénes interjúja.

Húzós volt az előző évadod négy nagyszínpadi premierrel, sokat játszott előadásokkal. Visszatekintve mire emlékszel szívesen, hogyan értékeled?
Nehéznek értékelem. Általában egy vagy két kamarai, illetve nagyszínpadi előadásaim voltak az előző évadokban, különböző variációkban. Ilyen még sose fordul elő, amióta itt vagyok, hogy négy nagyszínpadi produkció részese legyek, amiből kettő ráadásul musical. Mindemellett nagyon sok előadást játszottunk ezekből, A padlásból például ötvenötöt. Tehát nagyon nehéz volt, fizikailag is megterhelő, de jónak értékelem abból a szempontból is, hogy rájöttem: talán nem vagyok még lerozzant öregember, mert egészen jól bírtam.

Milyen érzés királynak lenni? Ráadásul angol királynak.
Azt hiszem, eddig csak mesékben voltam uralkodó. V. Györgyöt megszemélyesíteni nagyon érdekes szerep. Te is láttad, nagyon rövid ideig vagyok színpadon, gyakorlatilag egy jelenetem van, amelyben elmondom a beteg király nagymonológját: az aggodalmát, vajon a halála után mi lesz az országgal és a családjával. Utána villámgyorsan meghalok. Tehát igazából egy jelenetbe kellett belesűríteni a színjátszást. Kifejezetten élveztem, mert bármilyen kicsi is ez a színpadi jelenlét, de színészileg szép feladat.

A király beszédében (balról) Gulácsi Tamással

A padlásban már játszottál korábban, csak nem ugyanezt a szerepet.
Igen, még Szatmárnémetiben a Rádióst, most pedig Barabást, a gengsztert és Révészt, aki csak külsőleg azonos Barabással. Érdekes, hogy Barabást/Révészt általában a szellemekkel egykorú, tehát huszon-harmincéves színészek szokták játszani.

Ezek szerint nem vagy olyan távol a huszonéveidtől...
Meg is lepődtem rendesen, amikor közölték, hogy őt kapom, mert tényleg nem 58 évesekre szokták kiosztani. De ha úgy vesszük, kortalan a szerep, tehát eljátszhatja bárki. 

Nekem a nézőtérről úgy tűnt, nagyon szeretted.
Valóban. Mivel A padlás egyszer már megvolt, ráadásul a főszereppel, ezért nem nagyon hittem, hogy még egyszer örömömet lelném ebben az előadásban. De nem így történt, megszerettem, és most is nagyon szívesen vagyok részese. 

Ebben az évadban három bemutatód van, a két kamarabeli komoly, mély előadás. A Három nővér premierjén már túl vagytok. Belülről milyennek láttad, érezted?
Azt tudni kell, hogy az én szerepem nagyon pici, alig-alig fordulok meg a színpadon, néha csak pár másodpercet töltök ott, máskor jó néhány percet. Az öreg hivatali szolgát, Ferapontot játszom. A próbafolyamatban így kevésbé vettem részt, mint a sokkal nagyobb szerepekkel bíró kollégáim. De amiben részt vettem, úgy érzékeltem, hogy értékes, hasznos és jó próbafolyamat volt.

Miután megnéztem, azt mondtam Szervét Tibornak, a rendezőnek, hogy szerintem súlyos, elgondolkodtató, nagyon jó előadás sikerült megalkotnotok, nem ment át érzelgősségbe.
Tibornak pont ez volt a célja, hogy ne a „hagyományos” Csehov jelenüljön meg a színpadon, amikor mindenki már frászt kap attól, hogy sírni fognak a szereplők. Csehov maga is azt mondta: ő nem azért írta ezeket a darabokat, hogy zokogjanak az emberek, hanem azért, hogy nézzenek tükörbe. Sőt, szerinte ő vígjátékokat írt. Láttam olyan bukaresti Csehov előadást amin helyenként halálra röhögtük magunkat.

Nekem amúgy a Három nővér is megvolt már, annak idején - szintén Szatmárnémetiben - Kuligint játszottam a Keresztes Attila-féle nagyon-nagyon jó előadásban. Épp beszéltük a kollégákkal: az idő múlását, az öregedést jelzi, hogy egyre több darab tér vissza a pályánkon. Nekem tavaly A padlás, idén a Három nővér és Az ajtó, mind Szatmárnémetihez kötődik.

A Három nővérben Tóth Zolkával

De mindegyikben más szerepet kapsz. Ez jelent egyfajta változatosságot?
Persze, hiszen évtizedek teltek el azóta, és hajam is kevesebb lett, ezért már nem játszhatom ugyanazokat.

Az ajtóban a szereped Tibor. Ő Szobotka Tibor, Szabó Magda férje?
gen. Korábban - Bereményi Géza rendezésében - az alezredest játszottam Szatmáron. 

Ezek szerint képben vagy Az ajtóval.
Ezek szerint igen.

A rendezővel, Szabó K. Istvánnal dolgoztál már?
Dolgoztam, hál’ Istennek, két ízben is. Egy harmadik ízben is kellett volna, de akkor az energiaválság miatti bezárás elvitte, amiatt nem tudtuk megcsinálni. Nagyon szívesen veszek részt a rendezéseiben. 

A színészkollégákkal való beszélgetéseim révén már tisztában vagyok azzal, hogy sokan szeretik a Szabó K. Istvánnal közös munkát.
Így van, maximálisan aláírom. Bízom benne, hogy a mostani is a szokásoknak megfelelő, hasznos, jó és tanulságos próbafolyamat lesz, sikeres előadással.

Azért az idén is leszel király, még ha kettős szerepben (apa és király) is: a Nemtudomka című gyermekdarabban. Tavaly nem volt meséd, most igen. 
Tavaly azért olyan értelemben volt mesém, hogy A padlás gyerekbérletben is ment, az első osztályosoktól kezdve mindenkinek játszottuk. Még csak annyit tudok a Nemtudomkáról, hogy miről szól, de nem ismerem a darabot. A rendezőnővel, Madák Zsuzsanával sem dolgoztam még soha. 

Legalább igazi újdonság lesz számodra… Legutóbb úgy fejeztük be az interjút, hogy megkérdeztem tőled: hogyan érzed magad a bőrödben. Így feleltél: köszönöm jól, a magánéletem rendben, van egy csodálatos párom. És most miként érzed magad?
Most is jól, köszönöm szépen. A magánéletem rendben, van egy csodálatos feleségem.

Hányadik házasságod?
Az első. Kivártam. 

Mi vezetett odáig, hogy így negyven pluszosan hagytad bekötni a fejed?
Mondd ki nyugodtan, hogy a hatvanhoz nagyon közel! Nem tudom. Ez egy csodálatosan szép találkozás volt, váratlan szerelem, és egy idő után úgy éreztük: ennek meg kell történnie. Meg hát én se haljak meg úgy, hogy nem voltam nős… (nevet)

Megházasodott: boldog a párjával, Csillával

Természetesen minden más szakmában is igaz, de a színész esetében, aki a szívével, lelkével dolgozik, talán még inkább kívánatos, hogy rendben legyen a háttér. Neked ezek szerint rendben van.
Hála Istennek, igen. Ami még nagyon-nagyon fontos, hogy a feleségem nem szakmabeli, ő óvodapedagógus. Itt, a színházban mi azért egy nagyon belterjes világban élünk. Rengeteget vagyunk bent, folyamatosan egymással töltjük az időt, a jelenések között mindig a színház büféjében ülünk, szinte csak a színház a téma. Több házaspár is van közöttünk, illetve kapcsolatok, ennek ellenére számomra sokat jelent, hogy a feleségemnek nem ez a hivatása. Általa megismerhetek más világot, más problémákat, más embereket. Sokkal többet vagyok úgymond civilekkel, ami azért jó dolog.

Színészként mennyire jársz közöttük nyitott szemmel? Úgy figyeled-e az adott közegeket, hogy hátha valamit fel tudsz használni munkád során: élményeket, gesztusokat, motivációkat, jó és rossz cselekedeteket?
Sokszor igen, de nem mindig. Néha tudatosan is figyelek. A színész járjon nyitott szemmel, mert csak abból tud táplálkozni, amit lát.

Apának volt egy nagyon szép kalapja. Aztán talán azért is maradt abba a Cseh Tamás est tovább vitele, még többszöri előadása, mert (amikor több mint egy évvel ezelőtt beszélgettünk) hiányzott egy csellista a zenekarból. Vajon fel tudod venni még egyszer ezt a kalapot? Egyáltalán: van-e még ilyen vágyad, álmod?
Az Apa kalapja című Cseh Tamás est szerelemprojekt. Csellista aztán lett, ő meg is hívott a Vikár Sándor Zeneiskolába egy jótékonysági rendezvényre, hogy adjunk elő pár Cseh Tamás dalt, de még az sem jött össze, hogy öt számot eljátsszunk, olyan nehéz a sokat foglalkoztatott zenésztársakkal egyeztetni. Végül mást csináltam. Sajnos az egyeztetési nehézségek miatt nem látok esély arra, hogy ezt az estet belátható időn belül újra előadjuk. Én akkor ragaszkodtam ehhez a felálláshoz, mert nagyon maximalista voltam, vagyok, és azt akartam, hogy úgy szólaljon meg a koncert, ahogy elképzeltem. Nyilván egy gitárral is meg lehet csinálni, de az nem olyan lett volna. És most sem szeretném alább adni. Kérdezték, hogy kompromisszumos megoldással megcsinálnám-e, de nemet mondtam.

Megértelek. Másfajta, akár zenés est, akár önálló prózai est gondolata mocorog a fejedben?
Mocorog, de nincs konkrétum. Úgy vagyok ezzel: csak akkor vágok bele, ha van konkrét mondanivalóm. Az Apa kalapjával volt. Jelen pillanatban nincs olyan a fejemben, amire azt mondanám, hogy ha törik, ha szakad, el akarom mondani. És csak azért összehozni, hogy csináljak valamit, ahhoz nincs kedvem. Abban a pillanatban, hogy mondanivalóm lesz, nekilátok. Egyébként kacsintgatok Cseh Tamás Frontátvonulás című albumára, aminek nagy része próza. A zenészeknek sokkal kevesebb dolga lenne. Ráadásul van egy csomó dal, amit a másik műsorban előadtunk. Még gondolkodom, azután majd meglátjuk.

Fotók: a Móricz Zsigmond Színház és István István archívumából