Köztér
Kínai agrárkapcsolatok
2024. February 04.
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a Kína és Magyarország közötti mezőgazdasági és kereskedelmi együttműködés tovább erősödjön és ennek fontos mérföldköve lenne, ha Kína elfogadná a regionalizációt mind a madárinfluenza, mind a sertéspestis tekintetében.

Erről is beszélt Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Ma Youxiangot, Kína agrár- és vidékfejlesztési miniszterhelyettesét.

A tárcavezető a megbeszélésen arra emlékeztetett, hogy idén ünnepeljük a Kína és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok létrejöttének 75. évfordulóját, ami remek alkalmat teremt a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok áttekintésére és továbbfejlesztésére. Emellett pedig az „Egy övezet, egy út” kezdeményezéssel a két ország együttműködését tovább tudjuk mélyíteni. Kína ugyanis kiemelt partner hazánk számára. Nagy István kitért arra is, hogy keleti ország a világgazdaság egyik legmeghatározóbb szereplője, ezért kiemelt figyelmet fordítunk a kétoldalú partnerségre. A magyar termékek mennyiségi szempontok szerint nem tudnak a kínai piacon versenyezni, de a prémium termékek megállják a helyüket. Példaként említette a libamájat, a Tokaji aszút, a mangalicát és a tollat. Hangsúlyozta, a közép-európai országok közül hazánk rendelkezik a legtöbb termékcsoportra vonatkozó exportengedéllyel Kínába, ami a sertés-, liba-, kacsa-, marha- és nyúlhúsra, illetve az élő lóra, tejre, valamint búzára is kiterjed. Továbbá tavaly aláírták a nyersgyapjú protokollt is, mellyel újabb akadály hárult el az országaink közötti kereskedelemben.

A miniszter partnere figyelmébe ajánlotta, hogy Magyarországa a vetőmag-nemesítés és -előállítás tekintetében mind minőségi, mind pedig mennyiségi szempontból is a világ élmezőnyébe tartozik. A hazai genetikai potenciál pedig nemzetközi szinten is nagy lehetőségeket tartogat. Emellett az édesvízi akvakultúra és halgazdálkodás területén rendelkezik hazán olyan tapasztalatokkal a technológia és a kutatás-fejlesztés területén, melyeket készek vagyunk megosztani.

A találkozón állategészségügyi kérdések is szóba kerültek a madárinfluenza és a sertéspestis vonatkozásában. A magyar külkereskedelem szempontjából komoly előrelépés lenne, ha ezen a területen Kína is elfogadná a regionalizációt. Ennek érdekében az Országos Főállatorvos egy szakértői delegációt fogad februárban a kínai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumból, akiknek előadást tart a magyar állategészségügyi rendszer felépítéséről, valamint a magyar hatóság járványügyi intézkedéseiről is. Nagy István beszélt arról is, hogy tudományos, oktatási és technológiai együttműködés területén is tovább tudjuk erősíteni az együttműködést a két ország között. Erre jó alapot teremthet például a Magyar-Kínai Élelmiszerbiztonsági Kutatóközpont is.

A tárcavezető szerint a találkozón szóba került területek is azt bizonyítják, hogy hatalmas potenciál van a két ország agrárkapcsolataiban. Magyarország pedig Kína számára kapu akar lenni a régióban, ezért Kínának is érdemes együttműködnie hazánkkal az agrárium, a feldolgozóipar és a kereskedelem területén is. A találkozó keretében Ma Youxiang két nemzetközi kínai konferenciára is meghívta Nagy István agrárminisztert.

Fotó: Fekete István/AM

Olajütő 09.23.Vertical Empire 09.23.Aqua Öntözéstechnik 09.23.Agro Cserkesz 09.28.KK Grain 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.Paprika Molnár Kft. 09.23.Magnet Construction 09.23.Inomix 09.23.Orsó 95 Kft.  09.23.Stell Manufacturing 09.23.Extended Warranty Service 09.24.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Isterra 09.23.Porsztatik 09.23.Cad-Server Kft. 09.23.Agroforte Grain 09.23.Samu Gazdabolt 09.23.Taurus Techno 09.23.Ódor Kft. 09.23.Nektárplast 09.23.Agrotex 09.23.Gumiflex Kft. 09.23Otis Bt. 09.23.Zolvik 10.14.MEVA-HU 09.23
PRINT LAPOK