Állat
Kiemelkedő termelésnövekedés
2024. August 24.
A magyar sertés-, a baromfi- és tejágazat teljesítménye európai uniós összevetésben is kiemelkedően növekedett 2024 első felében, valamint jelentősen emelkedett a juh- és szarvasmarha élőállat export mértéke is.

Európai Uniós viszonylatban Magyarországon 2024 januárja és májusa között a sertés vágásszám tekintetében a 3. legmagasabb, a baromfivágás esetében szintén a 3. legmagasabb volt a növekedés, a tejfelvásárlás esetében pedig a 4. legmagasabb az uniós statisztikai adatok alapján. Az élősúlyban számított vágások területén a baromfi esetében több mint 14%-os, a sertésvágásoknál pedig 8%-ot meghaladó növekedés figyelhető meg. A szarvasmarha ágazatban az élőállat kivitel mennyisége 2024 januárja és májusa között jelentősen, közel 12%-kal nőtt, míg a juhágazatban a hazai statisztikai adatok szerint több mint 25%-kal emelkedett.

A magyar Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint az állattartók kedvezőbb gazdasági környezetét jelzi, hogy több ágazatban – a hazai és a külföldi fogyasztás élénkülése mellett – a felvásárlási árak normalizálódtak vagy emelkedtek, párhuzamosan csökkentek a finanszírozási költségek vagy a takarmányárak árszínvonala is.

A Vidékfejlesztési Program által 2021 óta mintegy 491 milliárd forint jutott az állattartók beruházásaira, valamint a telepek fejlesztésének és megújításának támogatására.

A gazdálkodói likviditás megőrzéséhez járul hozzá a gyepgazdálkodást, takarmánytermelést is folytató gazdaságok számára a 2024 végéig tartó, megnövelt keretösszegű agrár-környezetgazdálkodási program és az ökológiai gazdálkodás emelt szintű támogatása, vagy a kamattámogatott forgóeszközhitelek rendszere.

A Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában a magyar agrárium fejlesztésére szánt források – a kiemelkedő arányú nemzeti költségvetési hozzájárulással együtt – minden eddiginél nagyobb segítséget jelentenek a vidékfejlesztés, a gazdálkodók és az élelmiszer-feldolgozók számára. Az állattenyésztőknek és -tartóknak számos újabb lehetőség nyílik telepeik korszerűsítésére vagy állatjóléti programokban való részvételre. Működnek az őshonos fajták megőrzését és a tenyésztésükkel kapcsolatos tanácsadást segítő, vagy a Natura 2000 területekre igényelhető kompenzációs támogatások. Jelenleg összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívást hirdetett meg az agrártárca az állattartó gazdaságok fejlesztéseihez kapcsolódóan, melyekkel kisebb és nagyobb léptékű projektek egyaránt megvalósíthatók.


Samu Gazdabolt Kft. 05.21Otis Bt. 05.21.Cad-Server 05.21.Elektro Nobilis 05.21.Ambrus Acél 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Gemenc Bau 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.Autent Solution 05.21.Nektárplast 05.21.Faber és Társai 05.21.Dosan 05.21.Gomép 05.21.Polgári Bank 05.21.GB Trade 05.21.Partner Doors 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Contireg 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.De-Ba 05.21.KK Grain 05.21.Pólus 2001 05.21Agroforte Grain 05.21.Mapei 06.02.Modinvest 05.21.Mizse Plast 05.21.MEVA-HU 05.21.
PRINT LAPOK