A behozatal visszaesését az ukrajnai háborúval magyarázták, az uniós piacra ugyanis nagyrészt olyan telepek termelnek, amelyek Harkov és Mariupol környékén, tehát a hadműveletek térségében helyezkednek el. Az unióba irányuló behozatalból Ukrajna korábban több mint 23 százalékkal részesedett. Az Európai Unió amúgy tojásból önellátó, az import csökkenése ezért nem okoz hiányt, csupán a túlkínálatot szüntette meg.
A keresleti piac kedvez a termelőknek, hiszen a költségeik emelkedését hosszú idő után most először érvényesíthetik az áraikban. De kénytelenek is ezt tenni, hiszen a bevételeik a kiadásaikat is alig fedezik. A termelési költségeket 70 százalékban meghatározó takarmány drágulása már hosszú ideje jelentős mértékű, az idén pedig a háború miatt tovább fokozódott. Ezek szerint tehát nem a húsvét miatt kell többet fizetni a tojásért.
A Tojásszövetség álláspontja szerint a fogyasztói árakat sem a termelők alakítják, a bolti árrés a kereskedők döntésétől függ. A drágulás ugyanakkor várhatóan nem veti vissza a keresletet, a korábbi évekhez hasonlóan idén is 2,3 milliárd darab lehet a belföldi fogyasztás.