Budapesten született, középiskolai tanulmányait a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban végezte, ahol 2018-ban érettségizett. Színművészeti tanulmányait a Pesti Magyar Színiakadémián kezdte 2018 és 2020 között. Ezt követően, 2020 és 2025 között a MATE Kaposvári Campusán volt színművészhallgató. Egyetemi évei nagy részét a Nemzeti Színházban töltötte. A Móricz Zsigmond Színházhoz vendégszereplőként csatlakozott a 2019/2020-as évadban, (Állati színjáték, Tanár úr, kérem) majd később gyakorlati évét is itt töltötte (Rumini, Pacsirta). 2025-től tagja a társulatunknak. Kováts Dénes interjúja.
Két főszerepet is kaptál az első itteni évadodban. Azt mondtad a szerződtetési tárgyaláson, hogy akkor jössz csak, ha főszerepeket kapsz, vagy azért jöttél, mert azt mondták, hogy főszerepeket kapsz?
Azért jöttem, mert nagyon szeretek itt lenni a Móricz Zsigmond Színházban, hiszen az egész csapat családias és befogadó. Ez nagyon kedvemre való. Az pedig csak ráadás és áldás volt, hogy „megkínáltak” két főszereppel.
Pesti gyerekként érkeztél, bár nem előzmény nélkül. Az itt megismert légkör, a társulat szólt színházuk mellett?
Igen, abszolút. Mert azt éreztem, annak ellenére, hogy mekkora a szórás az életkort illetően a társulaton belül, ez egy remek közösség, kiváló színészekkel. Pont tegnap beszélgettem Tóth Lászlóval, a Nemzeti Színház színművészével, akivel az egyetemi évekből van múltunk. Megkérdezte, milyen itt. Azt feleltem: boldog vagyok.
Jó hallani…
Ez csodálatos, igazán otthon érzem magam. Számomra nagyon fontos szempont, milyenek a körülmények, hogyan fogadnak be. Az pedig egy másik kérdés, hogy én mit tudok hozzátenni a csapathoz, milyen értéket tudok hozni, miként tudok beilleszkedni. Szerintem már sikerült.
Már gyerekkorodban színész akartál lenni?
Az általános iskolában fel-felkértek szavalni az ünnepségeken, elvittek szavalóversenyekre is. Élveztem, hogy szerepelhetek, de valójában még nem érdekelt a színészet. Akkor kezdődött a pályával való ismerkedésem, amikor a Nemzeti Színházban elindult az Ádámok és Évák Ünnepe, amelynek részese lehettem. Úgy 13-14 éves voltam, bibliai történeteket adtunk elő, színészek és Pintér Szilvia mentoráltak bennünket. Nagyon pozitív hatás ért, megcsapott a színház illata, de azon túl, hogy érdekelt, még nem tudtam mit kezdeni vele. Így történt a következő években is. Az érettségihez közeledve el kellett dönteni, merre tovább. A nemzetközi tanulmányok szakra jelentkeztem, fel is vettek. Ám jött a fordulat: az utolsó Ádámok és Évák Ünnepén telt ház előtt azt mondta nekem Seregi Zoltán, a Békéscsabai Színház igazgatója: ha akarom, akár színész is lehet belőlem. Mit tagadjam, gondolkodóba ejtett…
Nem mondták otthon, hogy először legyen egy rendes szakmád?
Édesanyám az elején nem túlzottan támogatta, hogy színész legyek, de látta, szívesen csinálom és menni akarok előre, így ő is azt mondta, jól van, vágjak bele. Ott volt a fordulópont nála, amikor az Ádámok és Évák Ünnepén a következő évben, Ádámként elindítottam a londoni színt. Akkor azt mondta nekem, hogy megtaláltam a helyem és nagyon büszke rám! Végül nem iratkoztam be a nemzetközi tanulmányok szakra, hanem jelentkeztem a kaposvári színészképzésre. A harmadrostán estem ki, de átirányítottak a Pesti Magyar Színiakadémiára, így oda pótfelvételiztem, Pál András felvett. Kihívásokkal teli, de nagyon jó és hasznos két évet töltöttem ott. A 2019/20-as évadra érkeztem Nyíregyházára, miután Göttinger Pál és Horváth Illés megnézte a Homokszörny vizsgánkat, és elhívtak ide. Az Állati színjátékban és a Tanár úr kéremben játszhattam, amit utólag is nagyon köszönök! Az évad végén felvetődött, hogy akár maradhatok is, de inkább azt ajánlották, hogy felvételizzek Kaposvárra. Megtettem, felvettek.
Miért döntöttél így?
A Pesti Magyar Színiakadémiára úgy tekintettem, jó felkészülés lehet az egyetemre, s nem is csalódtam, hiszen sokat tanultam ott a szakmáról, s hála Istennek a legjobb osztályfőnököm volt ahhoz, hogy ezt elérjem. Mindemellett nagyon szeretem, ha fejlődhetek, és arra is vágytam, hogy legyen diplomám, manifesztáljam az álmomat, azaz papírom is legyen arról, hogy színművész vagyok. Persze nem a papír, hanem az értéke miatt, hiszen sok pótolhatatlan élmény, munka, olykor kudarc is van amögött, amíg idáig jutottam.
Ugyanezt az utat járta be tanulmányaiban például Rák Zoltán és Gulácsi Tamás is. Kaposváron ki volt az osztályfőnököd?
Vidnyánszky Attila és Varga Zsuzsa.
Ez megmagyarázza, miért a Nemzeti Színház volt a gyakorlati helyetek. Milyen volt Kaposváron és Budapesten?
Azt sem mondanám, hogy nagyon jó volt, de azt sem, hogy nagyon rossz, teljesen kiegyenlítődött. Az volt a balszerencsénk, hogy szinte egyből a felvételi után beütött a Covid, minden bezárt és videós oktatás folyt. A második félévben valamennyire enyhítettek a szabályokon, emlékszem, hogy az udvaron tartottuk a mesterség órát, egymástól úgy két méterre voltunk, azért úgy nehezebb… A második év első felében már fölkerültünk a Nemzeti Színházba, beálltunk a János vitézbe, aztán más előadásokba is. Szépen lassan becsatlakoztam a színházi életbe, értek kudarcok, olykor azt éreztem, nem vagyok elég jó, vagy szorongtam, vajon mit tehetnék még, hogy jobb legyek. Ezzel nehéz volt megbirkózni. Kemény az olyan időszak, amikor szinte napi 24 órát töltesz a színházban, és a magánéletre nem jut idő. Hiszen muszáj volt megfelelni, előadásokra járni, közben vizsgákra készülni, mindeközben olykor feszültségek alakultak ki a csoportban, folyton változott a csoportdinamika - mindez nem könnyítette meg a dolgunkat.
Viszont voltak nagyon jó részei! Dolgoztam például Theodórosz Terzopulosszal, a színházi olimpia alapítójával, megismertem az ő személyes technikáját. Workshopokat tart Savas Stroumpos-szal, egykori tanítványával és kollégájával a módszeréről. Ő azt vallja, hogy a tragédiában nem léteznek karakterek, ahogy a drámai színházban, hanem a színész maga az anyag aminek állandóan formálódnia kell, a szereplők kapcsolatát vizsgálva mélyebbre kell ásnunk. De ehhez a drámai színház módszerei nem elegendőek. Szerinte pusztán az érzelmekre hagyatkozva a színész nem tud teljes mértékben összekapcsolódni az anyaggal. Módszerének lényege, hogy a testi, a lelki, az értelmi és az érzelmi energiákat egyszerre kell mozgósítani. Létrehoztuk a Bakkhánsnőket, és a Kurázsi mamát, az előbbivel bejártam Ciprust, játszottam egy ókori, 3.500 éves amfiteátrumban osztálytársaimmal karöltve Pafosban, mögöttünk volt a tenger, elképesztő a színház akusztikája és egyben az atmoszférája is. Felejthetetlen pillanat ez számomra. Eljutottunk Athénba, ahol Terzopulosz metodikáját mélyrehatóan tudtuk tanulmányozni.
Ki, vagy mi segített abban, hogy fel tudd oldani az önbizalomhiányt?
Leginkább édesanyám. Nekem volt egy nagyon szorongós időszakom, amikor azt éreztem, lehet, hogy nem éri meg, talán abba kellene hagynom, mert a lelki egészségem többet ér. Anyu volt az, aki 3-4 hónapig ott volt mögöttem, és amikor ki voltam borulva, vagy ventiláltam, mindig meghallgatott. Ő mondta, végső soron én magam tudom megtalálni a megoldást. Az mozdított ki ebből az érzésvilágból, hogy 2023 nyarán fölhívtak: Terzopulosz egy újabb darabban szeretne velem dolgozni, és kifejezetten kérte, hogy vegyek részt benne. Ez nagyon jól esett. Úgy döntöttem, maradok a pályán.
Hogyan lettél szerződtetett színész a Móricz Zsigmond Színházban?
A 2024/25-ös évadban itt töltöttem a gyakorlati évemet, a Pacsirtában és a Ruminiben kaptam feladatot. Februárban jött a szerződtetési tárgyalás, poénosan kezdődött, majd azt mondták: úgy látják, hogy be tudok illeszkedni, a teljesítményemmel is meg vannak elégedve, várnak szeretettel. Igazgató úr felidézte: emlékszik arra, hogy azt mondtam korábban, visszajövök, ő ezt észben tartotta. Amikor megtudtam, milyen szerepek várnak a mostani évadban, nagyon megörültem, bár egyúttal éreztem a felelősségét is. Jófajta nyomás, amit érzek, bízom benne, hogy megállom a helyem.
A Pacsirtában (jobbról) Nagy Márkkal
Maugli és Rómeó is: nagyon különböző, de két kifejezetten erős főszerep.
Hét éve játszottam utoljára főszerepet, emiatt éreztem némi nyomást, gyomorgörcsöt, de nagyon boldog voltam, emlékszem, madarat lehetett velem fogatni. Ahogy szépen megyünk előre a próbafolyamattal, igyekszem koncentrálni és teljes összpontosítással elvégezni az adott napi feladatokat: a mozgást, a szövegtanulást, a dalokat. Így tudom elengedni a nyomást. Most nagyon élvezem, az van bennem, hogy szeretném nagyon jól megcsinálni. Fontos a fizikai felkészülés is.
A Rómeón lepődtem meg a legjobban. Nagy álmom volt eljátszani, bár szinte mindenki azt mondta rám, hogy inkább Tybalt vagyok. Most beteljesült az álom, nem is tudom, hogyan, és amellett, hogy érzem a felelősséget, rendkívül boldog vagyok. Óriási lehetőség, és felelősség, melyért hálás vagyok.
Úgy tűnik, az idén berobbansz a köztudatba, hiszen a két főszerep mellett játszol a Ne most, drágám vígjátékban is. Mivel próbálod frissen tartani a testedet és az agyadat?
Jelenleg a Dig Deeper Insanity Workout nevezetű, kilenc hetes edzésprogramot csinálom, ez elősegíti, hogy kardiovaszkulárisan egészséges, fitt legyek. A dzsungel könyve igényli azt is, hogy átmozgassam és átkenjem a bokámat és az izületeimet. Meditálni is szoktam, olykor felteszek egy meditációs zenét, utána minden jó.
Elkezdtétek A dzsungel könyve próbafolyamatát. Mire számíthatunk?
Most még javarészt táncpróbák vannak, de már elindultak a rendelkező próbák is. De amit én látok: az a profizmus, amivel Czakó Máté, a koreográfusunk rendelkezik, ahogy a színészeket és a táncosokat kezeli, szerintem csodálatos. Ennek a darabnak az is nagy értéke, hogy a zenék és a táncok hangsúlyos részt képviselnek. Látványos előadás lesz, szerintem minden korosztály szeretni fogja. Vannak olyan elemei, amelyek inkább a gyermekeknek szólnak, mások a felnőtteknek, egyszóval a nézők széles spektrumát szeretnénk megszólítani. Mély mondanivalóval is rendelkezik, tulajdonképpen Maugli „felnövéstörténetének” nevezhetjük. A közönség átérezheti, milyen érzés, ha valakit egy közösség kilök magából, milyen az, amikor elárulnak valakit, vagy éppen mennyire élvezi egy szereplő, ha ő van a középpontban. Nagyon sokspektrumú történet, lemodellezi a világ törvényszerűségeit, szabályrendszerét, működését. A szereplők között vannak archetípusok, jellemző karakterek, akiket különböző szándékok, indítékok mozgatnak, amelyeket megpróbálnak érvényesíteni. Valamilyen szinten mindegyik szándék érthető. Ezért gondolom, hogy a felnőttek ugyanúgy élvezni fogják A dzsungel könyvét, mint a gyerekek, akiknek más motívumok lesznek érdekesek.
Maugliként
Az éneklés közel állt hozzád?
Voltam kórustag, zeneiskolában is énekeltem. Ennek ellenére érdekes, hogy csak Nyíregyházán kaptam énekes szerepet. Édesanyám mindig arra ösztönzött, vállaljak több ilyen szerepet. Azt feleltem, elsősorban a prózai vonalat képviselem, amiben többet kell fejlődnöm.
A Rómeó kultikus szerep. Gondolom, nemcsak a történetet ismered, hanem sok előadást is láttál már.
Valóban láttam, például a MITEM-en, illetve a Nemzeti és a Pesti Magyar Színház előadásaiban szerepelnek osztálytársaim, így azokat is. Olykor jelentős különbségek látszanak mind rendezésben, mind színészvezetésben. A nyíregyházi előadás is eltér a megszokottól, modern köntösben kerül színpadra, remélve, hogy minél több fiatalt is meg tudunk szólítani vele.
Szép, fiatal vendégművész, Mosolygó Sára lesz Júlia. Ismered? Számít a partner személye?
Szerintem számít. Érintőlegesen ismerem, találkoztunk már. Játszik majd a Kartonpapában, akkor több lehetőség nyílik majd az ismerkedésre, de a legalaposabb nyilván a próbafolyamat alatti közös munka. Ilyen nagy szerepnél kell a bizalom, kell az, hogy felvállaljuk egymás gyengeségét vagy erősségét, meg tudjunk bízni a partnerben. Sőt felelősségünk is. Ez egy kicsit olyan, mint amikor kötél nélkül leugrasz, és van lent valaki a mélyben, akire rábízod az életed: megfog-e tartani vagy sem. Nagyon nagy felelősség. Rombolni is lehet vele, építeni is.
Rómeó és Júlia: Kerék Benjámin és Mosolygó Sára
Ha működik a kémia az nyilván segít.
Fel kell vállalnunk a nézők előtt is, amit érzünk, hiszen mi üzenetet közvetítünk feléjük az előadás során. Minden szándék, gondolatfoszlány, mondat és gesztus megmarad a néző fejében, megérinti és hat rá.
Színészként mi a jövőképed?
A színház mellett szeretnék viszonylag sokat forgatni. Az utóbbi másfél évben volt lehetőségem részt venni két kisjátékfilmben, nagyon élveztem és megszerettem. Óriási álmaim vannak, mint minden kezdő színésznek, amit azért nem szeretnék előre „elkiabálni”, teszek értük, és meglátjuk. Persze tudom, ahhoz, hogy ezt elérjem, nagyon nagy alázat és kemény munka kell, mert semmit nem adnak ingyen.
Egyet értek veled: kell a nagy cél, az visz előre.
Jómagam is így gondolom. Legyen ambíció, építkezzen az ember lépcsőzetesen, s akkor elmondhatja, igyekezett elérni a célját. Elsősorban az a vágyam, hogy fejlődjek ezen a pályán, mindig tanuljak valami újat. Nem szeretem magamat amikor stagnálok, teszek is ellene. Most azt érzem, itt, a Móricz Zsigmond Színházban vagyok a legjobb helyen ahhoz, hogy sokat tanuljak a kollégáktól, igyekszem minél több szakmai fogást, tudást ellesni mindenkitől, hiszen miből válogatni. Nem szeretnék senkit sem kihagyni, de például Hugi (Horváth Margit), vagy Horváth László Attila kifejezetten azok a művészek, akikre felnézek, akik példák lehetnek.
Szabad idődben mi a kedvelt elfoglaltságod az edzésen kívül?
Fontosnak tartom, hogy testileg és szellemileg is karban tartsam magam, mert másképp nem lehet túlélni havi 20-30 előadást és a próbákat. Egyrészt szerencsés az alkatom, bár hízékony is tudok lenni, ha nem figyelek oda. Ezért is kell edzenem. Régen pecáztam, de abbahagytam, nem volt időm rá. Törekszem arra, hogy eljussak a természetbe, a túrázás, kirándulás (például a Pilisben) kikapcsol és feltölt. Az utóbbi időben szimulátorozom, mert élek halok a Forma1-ért.
Jogosítványod és autód van?
Az autó tervben van, de ahhoz még kell egy-két filmforgatás… A jogosítványt már kilenc éve megszereztem.
Fotók: a Móricz Zsigmond Színház archívumából
