Növény
Jövedelmet növel az öntözésfejlesztés
2025. March 06.
Évente 80-100 milliárd forinttal növelhetik a szántóföldi növénytermesztés jövedelemtermelő képességét a közös agrárpolitika keretéből finanszírozható öntözésfejlesztési beruházások Hollósi Dávid szerint.

Az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának igazgatója részben a szárazsággal magyarázta, hogy a magyar mezőgazdaság tavalyi, csaknem 4 ezer milliárd forint értékű kibocsátásának több mint felét adó szántóföldi növénytermesztés volumene 16 százalékkal csökkent az előző évihez képest.

Magyarországon az 5 millió hektár mezőgazdasági területből 210 ezer hektár öntözhető, de ebből is csak 100-130 ezer hektárt öntöznek a termelők. Az öntözés jelentőségét bizonyítja az is, hogy a belföldi termésátlag ingadozása európai összevetésben is jelentős, megközelíti a 20 százalékot – hangsúlyozta az igazgató.

Hollósi Dávid a hatékony finanszírozási rendszertől és támogatáspolitikától jelentős javulást vár, szerinte erre elsősorban a Dél-Alföldön lenne szükség. Hozzátette ugyanakkor, hogy pazarolni öntözéssel sem szabad, a vizet tudatosan, precíz gazdálkodással kell hasznosítani, mert a termelők fennmaradása is múlhat ezen.

Véleménye szerint pályázói oldalról a következő időszakban felértékelődik a pénzügyi tudatosság, az agrárvállalkozóknak alaposan körül kell nézniük a finanszírozási lehetőségek között. A piaci hitelek alighanem tartósan drágák lesznek, mert a 2010-es évek alacsony kamatkörnyezete belátható időn belül nem tér vissza, így a kamattámogatás lehet a legelőnyösebb megoldás.

A vidékfejlesztési keretből rendelkezésre álló csaknem 1.500 milliárd forintnyi beruházási támogatás mellé összesen csaknem ugyanennyi önerő juthat, ebből 700-800 milliárd forint lehet beruházási hitel, az MBH minden harmadik agrárberuházási pályázatban vehet részt.

Szigeti Szabolcs, az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy a mostani finanszírozási ciklusban a közös agrárpolitika vidékfejlesztési keretéből február közepéig 32 pályázati felhívás jelent meg összesen 1.260 milliárd forint értékben. A tapasztalatok szerint a kiírások népszerűek, a jelentkezési időszakok olykor négyszeres-ötszörös túligényléssel zárulnak. A pályázói igények alapján Szigeti Szabolcs úgy látja, hogy van igény a fejlődésre az agráriumban, a magyar termelők hosszú távra gondolkodnak.

A tavaszi hónapokban többek között a rövid ellátási láncok fejlesztését, a fiatal mezőgazdasági termelők tevékenységét, az öntözési közösségeket, valamint az erdőtelepítést és fásítást támogató, illetve a földhasználatváltást segítő pályázatok jelennek majd meg.

Öntözésfejlesztési beruházásokra több mint 65 milliárd forint jut. A legfeljebb 200 millió forint értékűekkel már lehet jelentkezni, a 200 millió forint felettiek pályázata március 4-én nyílik meg. A pályázói érdeklődés alapján a helyettes államtitkár ezen a területen arra számít, hogy az öntözésfejlesztési pályázatok is sikerrel érhetnek véget.

Az eseményen aláírták azt az öntözésfejlesztési konzorciumi megállapodást, amely az MBH vezetésével jött létre a csoport vállalkozásfejlesztő cégével, az MBH Forrás Zrt.-vel, valamint a Dentons tanácsadóval és a Fönk-Expert Kft. agrárpiaci szakértővel.

A társulás a szakmai előkészítéstől a jogi támogatáson és a pályázatmenedzsmenten át a hitelkérelmek előkészítésében, a finanszírozásban és a pályázatok utókövetésében is segít a pályázóknak. Az öntözésfejlesztést kiemelten kell kezelni, a konzorcium ennek érdekében fenntartható és költséghatékony öntözési technológiákhoz juttatja a termelőket.


Nektárplast 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.Ódor Kft. 09.23.Zolvik 10.14.KK Grain 09.23.MEVA-HU 09.23Magnet Construction 09.23.Cad-Server Kft. 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Agrotex 09.23.Taurus Techno 09.23.Agroforte Grain 09.23.Samu Gazdabolt 09.23.Vertical Empire 09.23.Porsztatik 09.23.Aqua Öntözéstechnik 09.23.Inomix 09.23.Agro Cserkesz 09.28.Stell Manufacturing 09.23.Isterra 09.23.Otis Bt. 09.23.Orsó 95 Kft.  09.23.Olajütő 09.23.Gumiflex Kft. 09.23Extended Warranty Service 09.24.Paprika Molnár Kft. 09.23.
PRINT LAPOK