Köztér
Jól halad a kifizetés
2025. June 19.
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése, a gazdák 91 százaléka már teljes mértékben megkapta az igényelt összeget – közölte az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára.

Viski József felidézte, hogy a programba betervezett 80 milliárd forint keretösszeget a második évben 94 milliárdra emelték, amit ennek a támogatásnak a keretében biztosítanak a gazdálkodóknak.

Az Agro-ökológiai program keretében az alaptámogatásokon túl kiegészítő támogatáshoz juthatnak a gazdák, ha meghatározott környezetvédelmi és egyéb vállalásokat tesznek, amivel kímélik a talajt, illetve csökkentik a klímaváltozás hatásait. A gazdák részéről nagy az érdeklődés, a művelésbe vont területek 80 százalékán alkalmazzák a programot.

Időarányosan jól áll a 2024-es Egységes Kérelem keretében igényelt agrártámogatások kifizetése, ezek legnagyobb részét - mintegy 733 milliárd forintot - már kiutalták a gazdálkodóknak. Ez a legnagyobb összegű és leghangsúlyosabb agrártámogatás, amit a Közös Agrárpolitikából, illetve a nemzeti támogatásokból Magyarország nyújt a termelőknek.

Ami a beruházási támogatásokat illeti: ezek az állattenyésztési, kertészeti, szántóföldi és élelmiszeripari ágazatban biztosítanak lehetőséget fejlesztések megvalósítására. A tárca arra számít, hogy idén mintegy 1.500 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást, illetve kamattámogatást helyeznek ki.

A kisebb élelmiszeripari pályázatoknál már megkezdődött az elbírálás, két-három hét múlva indul a döntés a nagyobb élelmiszeripari pályázatokról. Szintén júliusban kezdődik a döntéshozatal a kertészeti üvegház és hűtőház felhívásnál, majd a kisebb állattartóknál, ősztől pedig a nagyobb állattartóknál. A cél, hogy idén valamennyi támogatói döntést meghozzanak.


Agroforte GrainZambelli Colorferr Kft. 07.24.Ambrus Acél 07.23.VC999 07.24.Pólus 2001 07.24.Szigma Sistem 07.24.Contireg 07.23.Delta 07.23.Hotel Hunor 07.23.Cad-Server 07.23.SFT 07.24.Ják-Forg 07.10.Isterra 07.24.Nektárplast 07.24.Med.Plast 07.24.Hunyadi Művek 07.10.Telepellátó Kft. 07.24.Samu Gazdabolt 07.24.GB Trade 07.23.Mizse Plast 07.24.Modinvest 07.24.Ilinox 07.24.Danép 07.10.Mapei 06.23..SGS 07.24.KK Grain 07.24.Wemix 07.10.SZTE 07.23.
PRINT LAPOK