Növény
Jelentős fejlesztések az Agroforte Grain Kft-nél
2024. September 27.
Jelentős fejlesztések projektjét zárta le kunszentmártoni telephelyén az Agroforte Grain Kft. a GINOP-PLUSZ-1.2.1-21-2021-04756 számú pályázat keretében. A fejlesztések révén a vállalkozás még hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válik.

Az Agroforte Grain Kft. elkötelezett a fenntartható jövő és a magyar agrárium kiváló termékeinek feldolgozókhoz juttatása mellett. A fejlesztések révén a vállalkozás éves szinten közel 80.000 tonna terményt kezel. A cég három telephelyen működik, mintegy kétezer termelővel áll szerződéses kapcsolatban, évi több mint 200.000 tonna forgalmának jelentős része az olajosmag felvásárlásból származik, ugyanakkor búza, kukorica, árpa, tritikálé, rozs, zab, cirok, durumbúza kapcsán is állnak partnereik rendelkezésére.

A szeptember 27-iki projektzáró eseményen rövid köszöntők és a projekt ismertetése után a résztvevők bejárhatták a telephelyet, ahol a házigazdák bemutatták a modernizált tárolási kapacitást és a fejlesztések kulcsfontosságú elemeit.

Tájékoztatójában Varga Zoltán ügyvezető elmondta: az egykori téglagyár területén kialakított telephelyük az évek során folyamatosan korszerűsödött. A Széchenyi Terv Plusz keretében megvalósult Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 209.238.670 forint összegű feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatásával végrehajtott beruházások, köztük új rakodógépek beszerzése, térbetonozás, valamint technológiai és ingatlan fejlesztések, mind hozzájárulnak a cég hatékonyságának és termelékenységének növeléséhez, miközben a minőség megőrzése elsődleges szempont marad.

A mostani pályázat keretében tehát újabb nagy lépést tettek: korszerűsítették a központi épületet, amely szigetelést is kapott, környezetét térburkolattal látták el. Kiemelkedő fontosságú a megvalósult napelemes rendszer, amely a kft. környezettudatos működését támogatja. Mintegy hatezer négyzetméternyi felületet betonoztak le a telephelyen, hogy megkönnyítsék a közlekedést és a munkakörülményeket. Az ezer négyzetméteres körépületben Magyarországon is egyedülálló technológiai fejlesztést hajtottak végre, ahol 14 méter magasságig tudják biztonságosan tárolni a terményt. Ekkora méretű siló csak itt található.   

A fejlesztések révén az Agroforte Grain Kft. nemcsak a változó piaci igényeknek képes megfelelni, hanem példát is mutat a fenntartható agrárium terén.

Kováts Viktor

Agroforte Grain 05.21.Ambrus Acél 05.21.MEVA-HU 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Autent Solution 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.Contireg 05.21.Partner Doors 05.21.Cad-Server 05.21.Dosan 05.21.Nektárplast 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Polgári Bank 05.21.Faber és Társai 05.21.Otis Bt. 05.21.Gemenc Bau 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21KK Grain 05.21.Mizse Plast 05.21.Pólus 2001 05.21GB Trade 05.21.Mapei 06.02.Elektro Nobilis 05.21.De-Ba 05.21.Modinvest 05.21.Gomép 05.21.
PRINT LAPOK