Köztér
Javasolják a biztosításokat
2023. március 20.
Az Agrárminisztérium javasolja, hogy a gazdálkodók vegyék igénybe a támogatási lehetőséggel összekötött mezőgazdasági biztosítást.

A mezőgazdaságot sújtó, szélsőségesebbé vált időjárás miatt érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére, amelyhez az idei esztendőben is az egységes kérelem keretében igényelhetnek a gazdálkodók támogatást.

Az Agrárminisztérium célja, hogy a károk csökkentését szolgáló technológiai fejlesztések és az ezt célzó termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése mellett a növénytermesztők, és a kertészek minél nagyobb számban egészítsék ki kockázatkezelési eszköztárukat a kárenyhítési alapban való részvétel mellett.

A tavalyi, 2022. évhez kapcsolódóan több, mint 23 ezer kérelemre csaknem 14 milliárd forint támogatást hagytak jóvá a gazdálkodók számára. Az „A” módozatú biztosítások díjának 57%-a, míg a „B” és „C” módozatoké 40-40%-ban részesült támogatásban. A biztosítási díjtámogatásnak köszönhető, hogy a biztosítók 40 milliárd forint feletti összeget fizettek ki az aszálykárok után 2022-ben. 

Az olyan mezőgazdasági biztosítási szerződések díja támogatott, amelyek üzemi szinten a növénykultúrában 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó kedvezőtlen időjárási jelenségek által okozott veszteségekre nyújtanak fedezetet.

A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága az idei esztendőben is közleményt ad majd ki, amelyben közzéteszi azon biztosító társaságok, illetve biztosító egyesületek nevét, amelyek jogosultak díjtámogatott biztosítási szerződések kötésére. A Magyarországon működő legjelentősebb társaságok közül több évről-évre kínál díjtámogatott biztosítási szolgáltatást.

A díjrendezett mezőgazdasági növénybiztosítással rendelkező termelők számára előnyt jelent, hogy ők jogosultak a kárenyhítő juttatás maximális, 80%-os összegére, így a mezőgazdasági növénybiztosítás rendszere segíti a gazdálkodókat abban, hogy magasabb kárenyhítő juttatási összeget vehessenek igénybe.

Az intézkedés töretlen sikerét és az Agrárminisztérium elhivatottságát bizonyítja, hogy amíg a 2016-os évben még 4 milliárd forint volt az éves felhasználható támogatási keretösszeg, addig mára ez 14,3 milliárd forintra emelkedett, és az elmúlt 7 év alatt 100 ezer kérelem kapcsán több, mint 37 milliárd forint kifizetésére került sor.

Az Európai Unió Bizottsága 2022. november 7-én elfogadta Magyarország Közös Agrárpolitikai (KAP) Stratégiai Tervét, amely alapján az agrártámogatási források 2023. január 1-től felhasználhatóvá váltak. A magyar stratégiai terv továbbra is kiemelt helyen kezeli a kockázatkezelési eszközök támogatását, ennek megfelelően a biztosítási kedv, az öngondoskodás megtartása és növelése érdekében a biztosítási díjhoz kapcsolódó támogatásra a termelők hosszú távon számíthatnak.

Az Agrárminisztérium is felhívja a gazdálkodók figyelmét az öngondoskodás fontosságára és azt javasolja a gazdáknak, hogy vegyék igénybe a támogatási lehetőséggel összekötött mezőgazdasági biztosítást.


Agroforte GrainGyümölcsgépMagyar Kukorica Klub banner - törölhetőCincilla2Formula GPAgrologicaSFTHotel Hunor - törölhetőDPMG Zrt.Szalkai és TársaGordius Solution tenderIvóvíz6Hajdú László diófa banner - törölhetőCincillaRollspedAtukavíz2Agro NatúrtápAtukavíz3Kaszás Oltvány 03.30.Újvári ForgácsolóSamu GazdaboltDerulaOrbán KályhaWirax 04.04.Steel ManufacturingMáté MetálNektárplast 04.04.Atukavíz1 05.01.-ig
PRINT LAPOK