Agrárminiszterünk szerint fontosak számunkra a Japánnal fennálló kereskedelmi kapcsolatok, hiszen a távol-keleti országba prémium termékeket tudunk értékesíteni. Éppen ezért kiemelt figyelmet fordítunk erre a piacra. A földrajzi árujelzőkkel tudjuk a magyar termékeket megkülönböztetni és védeni is, ezt a továbbiakban is nagyon fontosnak tekinti hazánk. Azon dolgozunk folyamatosan, hogy még több ilyen termékünk legyen. Magyarország 87 földrajzi árujelzője élvez oltalmat az unióban.
Nagy István köszönetét fejezte ki a miniszterhelyettesnek, mert hazánk az első olyan afrikai sertéspestissel érintett ország a világon, amellyel Japán megállapodott a regionalizáció kérdésében. A mangalica otthonra talál Japánban is. Egyre több olyan együttműködést szeretnénk kialakítani, ami mind a két ország exportját erősíti. A magyar élelmiszer-biztonság és a szakembereink megfelelő alapot teremtenek arra, hogy ezen a területen is megerősítsük kapcsolatainkat – hangsúlyozta.
Agrárminiszterünk a találkozón arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország számára Japán diplomáciai és gazdasági szempontból is nagyon fontos partner. A mostani találkozóra pedig kiemelt időpontban kerül sor, mert hazánk hamarosan átveszi az uniós elnökséget.
Címlapfotó: Fekete István AM