Hamar belopta magát a nyíregyházi nézők szívébe, s talán meg sem kerülhették őt, olyannyira ellátták színházunkban jobbnál jobb feladatokkal. Láthattuk gyermekdarabokban, musicalekben és drámákban egyaránt, a korábbi évadokban kiemelkedőt alakított mások mellett a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Görbe tükrök, a Családi játszmák és a Variációk egy rablásra című előadásokban. Kováts Dénes interjúja.
Sérülés után tértél vissza a színpadra...
Jaj, reméltem, hogy erről nem fogunk beszélni!
Fogunk. Ha jól emlékszem, előadás közben szenvedtél keresztszalag-szakadást. Most hogy van a térded?
Abszolút jól, mindent bír. Egy szabály van, nem csinálhatok rotáló mozdulatokat, illetve olyan előadáson, amely megkívánja a táncot, az ugrálást, rögzítőben játszhatok csak. Ezekre oda kell figyelnem, bár a hétköznapokban egyre kevésbé, például a kutyasétáltatásnál, túrázásnál már nem annyira tartom szem előtt. Viszont előadáson még meg tud lepni egy-két dolog, volt is rá példa, hogy kicsit bedagadt, és akkor megint le kellett húzni a duzzanatot. De alapvetően nagyon jól funkcionál a térdem, meg is lepett, hogy ennyire bírja a strapát. Úgyhogy abszolút bizakodó vagyok: nem lesz vele semmi probléma. Ami a balesetet illeti, az egyik Három nővér előadáson egy olyan mozdulatnál, amit megcsináltuk huszonötször, huszonhatodjára rosszul léptem és megtörtént a baj.
Rögtön szakadt is a térdszalagod?
Igen.
Miként lehet helyrehozni, megjavítani?
Pótolni kell, mert most nincs keresztszalagom. Azt beszéltünk meg a dokival, hogy jövő április környékén, amikor már nagyjából lemegy a következő évadom, megműtenek, s kapok új szalagokat.
Tar Dániel vágyott szerepeket játszik
Úgy tűnik az idei is sűrű évad számodra, szerintem remek szerepekkel és remek alakításokkal. Kezdjük az évadba átjött A padlással. Úgy volt, hogy te leszel a Rádiós, de nem így történt, illetve csak bizonyos idő elteltével vetted át a szerepet. Sérülés volt akkor is az ok?
Maradjunk annyiban, hogy elég komoly lelki sérülés. De erről nem szeretnék beszélni. Nagyon nagy küzdés jellemezte azt az időszakomat, megharcoltam magammal és a környezetemmel is ezt a problémakört. Amit mégis érdemes erről elmondani: igazán sokat fejlődtem önismeretben és abban, miként lehet az életben egy picit könnyebben venni az akadályokat, illetve a nehézségeket.
Nem akarom a témát nagyon forszírozni, de emlékeim szerint akadt egy-két nagyobb trauma az életedben, amelyből – szavaid szerint – a munkával tudtál kikecmeregni.
Valóban. Most az egyszer nem sikerült munkával kihúzni, akkora trauma volt. Úgy gondolom, az ember folyamatosan tanul, és közben nem ússza meg a mélységeket sem. Azt hiszem, Csernus Imre mondja az egyik könyvében: lehet, hogy többször is, de legalább egyszer minden ember lemegy a pokol fenekére, és onnan fel kell állni. Akad, akinek nem sikerül. Én felálltam. Egyedül nem tudtam volna végigcsinálni, nagyon kellett Gulácsi Tamás barátom és édesanyám segítő hozzáállása, és az a szeretet, tisztelet, megbecsülés, ami engem itt körülvesz. Enélkül nem sikerült volna.
Milyen érzés Rádiósnak lenni? Vágyott szereped?
Nekem abszolút és nagyon-nagyon, mert azt gondolom, ez az önkifejezésnek olyan formája, amire vágytam, vágyom a szakmában. A tartalmas, tényleg mély tartalommal bíró csöndeket megcsinálni a színpadon, átélni az ember és Isten kapcsolatát, az elvágyódásokat, azt, hogy bármilyen nehézség adódik az életben, meg kell az embernek győznie magát, hogy az élet gyönyörű. Bőven volt részem mindebben, ezért is nagyon érdekes szerep. Igazán hálás vagyok, hogy eljátszhattam és játszhatom a mai napig a Rádióst.
Tehát nemcsak azért szereted, mert jó dalokat énekelhetsz, hanem azért mert a lélek számára is építő?
Így van. Terápiában, traumafeldolgozásban is sokat segített.
Ez az évadod a Csodálatos vagy, Júliával kezdődött. Kétszer láttam, és másodszor is a hátam borsózott annál a jelenetnél, amikor az édesanyád szemébe vágod, hogy ő sosem volt jó anya, jószerével csak díszletnek használt. Lélekölő lehet játszani ezt a figurát. Miként sikerült megtalálnod a karaktert?
Azt hiszem, számomra talán ez volt az évad legnehezebb feladata. Bár nem hatalmas szerep, mégis kulcsfontosságú, és nagyon értékes. Azt gondolom, hogy Roger próbál kapcsolódni Júlia világához, de kevés sikerrel, és ennek a „létezek is meg nem is” érzésnek a megmutatása volt kicsit nehéz. Annál inkább, mert itt nem támaszkodhattam megélt élményekre, sőt! Nagyon jóban vagyok anyukámmal.
Hugi (az anyát játszó Horváth Margit – a szerk.) mondta egyszer – ez nagyon jól esett, hatalmas bizalmat és lendületet adott – hogy ha valamiért neki el kellett játszania ezt a szerepet, akkor pont ez a jelenet. Számomra ez olyan visszajelzést jelentett a próbafolyamat alatt, ami után igazából már nem volt nehéz felmenni erre a jelenetre. Ami egyébként sosem ugyanaz az egyes előadásokon, a gesztusok sem ugyanazok. Minden előadás után megkérdezzük a másikat, hogy ezúttal mit érzett, hová jutottunk el… Ha jól emlékszem, a rendező, Tárnoki Márk is megjegyezte egyszer, hogy soha nem lesz ugyanolyan, és éppen akkor vagyunk jók, hogyha ez tényleg sosem ugyanolyan. A játékunk függ attól is, kiben mennyi feszültség lakozik abban az időszakban, s éppen mennyit enged át magából a színpadon. Nagyon-nagyon szeretjük.
Roger és Júlia (Horváth Margit) a Csodálatos vagy, Júliában
Csak nekem, nézőnek lélekölő, vagy estéről estére neked is?
Nekem is terhes, bár nem annyira, mint a Jó estét nyár, jó estét szerelem esetében, mivel itt nincsen kapcsolódásom, így valamilyen szinten távol tudom tartani magamtól. Viszont technikailag, illetve lelkileg nagyon mélyre kell belekúszni ahhoz, hogy működjön a jelenet. Azt is mondják róla, hogy teljesen elválik az előadás egészének hangulatától, világától, és éppen akkora pofont ad az adott helyen, amekkorát kell. Nagyon sok nézői és baráti vélemény jut el hozzám, ezek alátámasztják, amit mondasz, hogy hidegrázós. Számunkra ez jó visszajelzés arról: működik a történet és átmegy az üzenet. Azt éreztem, hogy Hugi úgy gondolja, mintha ő valamilyen formában hasonlóan cselekedett volna Borókával, a lányával, mint a színdarabbeli fiával. Rákérdeztem Borókára, ő azt felelte: egyáltalán nem, csak a szerepét képzeli bele az életébe, ő egyáltalán nem érzett eltávolodást az édesanyja részéről, mindig nagyon jó volt a kapcsolatuk. Egy szó, mint száz, igazán izgalmas játszani, mindketten szeretjük.
Ott van a kedvencek sorában?
Abszolút. Előtte azt hallottam, ez egy kicsi szerep, de ezzel a jelenettel – nem is tudom, eredetileg benne volt-e, vagy sem, de aztán mégis belekerült – lett nagy.
Bizonyos szempontból a Három nővér Tuzenbachja is hasonló karakter.
Igen, hiszen mindkettőjük sorsában jelen van a meg nem értettség. Tuzenbachot költőiség és élni akarás jellemzi, a szereplők közül talán igazából csak tőle indul valamiféle törekvés afelé, hogy változtasson az életén, mert úgy véli, nem szabad beleragadni a rosszba, a stagnálásba. Alapvetően én is ilyen vagyok. Bántja őt – ez a szerep sajátossága – hogy nehezen veszik észre a körülötte lévők, kissé elsikkadnak azok a dolgok amikről beszél, pedig iszonyú értékes dolgokat mond, teljes meggyőződéssel. Ezt a figurát sem volt könnyű próbálni, viszont a próbafolyamat alatt nagyon sokat tanultam arról – Csehovnak és a rendezőnek, Szervét Tibornak köszönhetően –- hogy miként kell egy prózai darabban gondolatokat közölni. Ezért is kifejezetten értékes a pályámon a Három nővér.
Törő Gergő úgy fogalmazott: nemcsak a rendezőktől lehet tanulni, hanem a szerepektől is.
Így van.
Ebben a szerepben filozofálgatsz, szerelmes vagy (félig-meddig reménytelenül), s mindez tragikus végkifejletbe torkollik.
Tar Dánielként igazából ott nem tudtam kapcsolódni ehhez a történethez, hogy Tuzenbach minden próbálkozása ellenére sem jön visszajelzés Irina részéről arról, hogy bármit is érezne iránta, Tuzenbach mégis küzd és küzd… Ez rám abszolút nem jellemző, mert ha érzem, hogy falak vannak, három nap után levonom a következtetést és nem pazarolok rá felesleges energiát.
Tuzenbach pedig olyannyira küzd, hogy párbajozni és így a halálba is megy érte...
Tuzenbach és Irina (Duma Kata) a Három nővérben
Rómeó és Júlia. A padláshoz hasonlóan indult, ezúttal a szalagszakadás miatt: itt eljutottál a főpróbahétig, de Kovács Balázs játszotta a premieren és egy darabig utána is Benvoliot.
A főpróbahét előtti szombaton történt a baleset, és ahogy mentem az öltöző felé, tudtam, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam. Az ujjaimon számoltam, hogy ugrik a Rómeó és Júlia és A Riviéra vadorzói is… Hajlamos vagyok rögtön a legrosszabbra gondolni, de hála Istennek nem így alakult. Lepörgetett Balázs 5 vagy 6 előadást, utána tudtam – gond nélkül – visszaállni. Szerencsére a szerep már készen volt, sokat próbáltam és ötleteltem, a rendező, Horváth Illés pont azon a szombat délelőtt köszönte meg a szerepformálást.
Én még Balázzsal láttam, de vele és tőle függetlenül is úgy éreztem, Benvolio és Mercutio (Gulácsi Tamás) kettőse az egyik legerősebb eleme az előadásnak. Számít ilyenkor, hogy a színészek – most te és Tomi – civilben jó barátok?
A barátság csak egy plusz adalék, ami azért számít. Kétségtelen, hogy kettőnk, illetve hármunk között a Rómeót alakító Kerék Benjáminnal valóban jól működött a kémia, s az életben is nagyon jóban vagyunk. Sokaktól kaptunk olyan visszajelzést, amit említettél, hogy ez nagyon erős oldala az előadásnak, emellett Illés is hangsúlyozta ezt. Beugróként Balázs derekasan helyt állt, hiszen négy nap alatt megoldotta a szerepet, le a kalappal előtte.
Ami engem illet: nagyon szeretem játszani, miként alapvetően az előadás világát is kedvelem. Közrejátszhat benne az is, hogy számomra jó volt a próbafolyamat, és rendkívül könnyedén sikerült ebbe a csibészes, vagánycsávós szerepkörbe belehelyezkednem, nem okozott gondot az ötletelés sem. Illéssel mindig nagyon szerettem dolgozni, sokat foglalkoztatott engem, hiányozni fog.
Meg kell jegyeznem: egyrészt jól hozod a drámai szerepeket, másrészt a vagányságot is, noha két ellentétes része az emberi léleknek. Személyiség kérdése, vagy azért lehetséges, mert jó színész valaki, jelesül Tar Dániel?
Mind a kettő, illetve van egy harmadik: nekem a lazaságomban nagyon sokat segít, hogy az életben kiktől tanulok és mit. Tudom, milyen könnyedséget képes adni egy szerelem vagy egy kibontakozó érzés, amikor hirtelen már nem csak a munka van… Pont ettől alakul ki az a helyzet vagy lelki állapot, ami által az ember már nem veszi annyira komolyan a feladatot. Onnantól pedig, hogy nem veszi komolyan, jönnek a finom dolgok, a lazaság. Ez pedig abszolút rám fért. Gyakorta volt túl nagy bennem a megfelelési vágy vagy kényszer – ami egyébként nem feltétlenül baj – persze valamilyen szinten, legyünk az élet bármely területén, mindannyian meg akarunk felelni dolgoknak, elvárásoknak. Én talán túlzottan is, főleg az egyetemen. Akkor kezdtem ezt levetkőzni, amikor idekerültem Nyíregyházára. Azt gondolom, ez igazán jót tett a színészetemnek is.
Már próbáljátok a Riviéra vadorzóit – végre vidámság az előadásaid sorában. Mire számíthatunk?
Nagyon vágytam már arra, hogy nevettessek, mert tudom, hogy képes vagyok rá, és ez nekem ugyanúgy profilom, a csöndek mellett ezt is tudom képviselni. A gyerekdarab más, sokszor volt benne részem, imádom a gyerekkacajt. Azért is vagyok nagyon hálás ezért a szerepért, mert úgy igazán ki tudom próbálni és megmutatni a vígjátéki énemet. Elképesztően felemelő, hogy ilyen volumenű zenés főszerepet kaptam, élőzene kísér minket 18 zenésszel, kórussal, figyelünk egymásra. Remélem, helyt tudok majd állni úgy, ahogyan magamtól elvárom.
A Riviéra vadorzói: Tar Dániel és Gulácsi Tamás (jobbról) a „szappankirálynővel” (Szabó Nikolett)
Merő véletlenségből Gulácsi Tamás a partnered…
Így van.
Kéritek, hogy játsszatok együtt?
Nem szoktuk. Viszont érzékeljük ezekben a szerepekben is, hogy nagyon rímelnek a dolgok közöttünk. Nemcsak én tudok tanulni tőle, mint mesteremtől – ahogyan egyébként az életben is történik (ezt ő lehet, nem tudja) – de úgy érzem, egymástól is tanulunk.
Szerintem érdemes a színészek között működő kémiát hasznosítani (ezt több esetben láttuk már), hiszen ha félszavakból értitek egymást, az megkönnyíti a szerepformálást, a jelenetek megalkotását.
Ezért működik olyan jól a Három tenor is. (Tar Dániel, Gulácsi Tamás és Horváth Viktor – a szerk.) Ma megállított egy hölgy, s elmesélte, mennyire kedvencük a triónk, igazából emiatt váltottak színházbérletet. A gyermeke azokat a dalokat keresi a youtube-on, amiket én énekeltem, hogy ő is tudja otthon énekelgetni. Ez elképesztően felemelő érzés.
Valóban óriási bulikat csináltok, a nézőtéren ülve látom, különféle korosztályú hölgyek, és persze urak is együtt énekelnek veletek, veszik a bohócságaitokat, élvezik és szeretik koncertjeiteket. De térjünk vissza a Riviérára! Jó szélhámosnak lenni?
Tegnap került sor az első, térben mozgós, játszós rendelkező próbára, igazán jól éreztem magam. Igen, szeretek szélhámos lenni – ha lehet ilyet mondani – de nyilvánvalóan csak normális keretek között.
Színpadon különösen, ugye?
Igen. Nagyon testhezállónak tűnik.
Ezt az előadást is nagyon fogja szeretni a közönség?
Imádni fogják. Ha az Aranylakodalom és a Ne most, drágám! ilyen sikerrel megy, akkor a Riviéra vadorzói is biztosan. Kíváncsi várom a nézői reakciókat. Az biztos, hogy nem könnyű feladat, nagyon emberpróbáló és melós mind énekben, mind mozgásban, mind színpadi jelenlétben és energiákban. Freddy Benson nagyon energikus srác, és van egy nagyon szép ellenpont Lawrence Jamesonnal (Gulácsi Tamás), aki az elegancia és a finomságok képviselője, és hozzá képest jön ez a srác, Freddy, aki úgy veri át a lányokat, hogy közben improvizál, és pillanat alatt vág az agya abból a szempontból, miként hogy hogyan kerüljön ki az egyes szituációból. Izgalmas szerep, izgalmas történet.
Gyanítom, ez is a kedvenceid közé tartozik majd.
Nagyon remélem. Most fölöttébb úgy tűnik, erre vártam.
A női főszerepet alakító Szabó Nikolett még talán az első próbák előtt azt mondta, nagyon jó a zenei világa.
Most már egyre jobban tetszik. Alapvetően nem árt, ha egy zenés darabról úgy megy haza a néző, hogy megmarad néhány dallam a fejében. Az első két találkozáskor még nem nagyon éreztem ezt egy szerelmes dal és egy húzósabb, ritmusosabb dalt kivéve. De aztán rájöttem, hogy a zenéjét tekintve talán nem elsősorban ez adja az előadás erejét, hanem a jó dallamok és a humoros szövegek kompozíciója lesz közönségvonzó. A dalok beszédesebbek a szokottnál, a poénokat erősítik. De megnyugtatok mindenkit: lesz néhány dal, amelyet rögtön hazavihetnek.
Nagyon jókedvűnek látlak.
Igen.
Mert?
Hát…
Ha nem titok. A tenor-koncerten elhangzott egy üzeneted…
Igen, az üzenet. Hogy mondjam ezt?
Tenorok és táncoslányaik
Úgy ahogy publikus.
Van egy csodálatos, gyönyörű kisfiam. Ez mai napig is kicsit felfoghatatlan számomra, de definiálta bennem az igazi, és feltétel nélküli szeretet fogalmát. Nem lehet szavakba önteni, mennyire boldog vagyok, hogy ő van! S talán kicsit visszanyertem a hitem a szerelemben.
Nagyon sok dolog történik most, amelyek jó mederbe terelik az életemet, most azt érzem, minden a talpán van. Illetve, hogy olyan dolgokat csinálok, amiket eddig soha: dalt írtam, s már tervezgetem, miként fogom felvenni a stúdióban. Most először sikerült úgy megalkotni egy dalt, amelyről azt gondolom, hogy ereje van és értéke lehet, úgyhogy szeretném végigvinni. Alapvetően mostanában a zene visz előre, számomra ez nagyon fontos. Több, zenéhez kötődő álmom is volt, a jelek szerint most kezdenek valóra válni. Az egyik, hogy egyszer szimfonikus zenekarral énekelhetek, úgy tűnik, megvalósul. Zenész barátom, Kóti Gergő – a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar elnöke – hívott vendégnek: június 20-án a Magyarok Nagyasszonya templomában a koncertjükön én is énekelhetek. Utána rohannom kell a szabadtéri színpadra, A padlásra, de valahogy megoldom. Még egy célom van, bár nem tudom, a színház mellett miként lehet kivitelezni, de nagyon szeretnék egy saját zenekart, amelynek én vagyok a frontembere, s remélhetőleg saját dalokat is énekelhetek majd.
Most jön elő belőled a dalszerzői én?
Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, jönnek belőlem a sorok, a gondolatok. Olykor keserédesen, máskor nagyon boldogan - magamat is megleptem. Tehát igen, el tudnám képzelni. Egyébként pont Hugi mondta, miután látott rólam egy gitáros-énekes felvételt, hogy teljesen elképedt, megsimogatta a lelkét. Ő ültette el a bogarat a fülembe: ezt is csinálnom kellene. Azt gondolom, érdemes lenne beindítani a zenekart, ha találnék magam mellé olyan zenészeket, akik azt a zenei világot képviselik, amit én. Talán működhetne… Bár kétségtelen, akadhatnak egyeztetési nehézségek, azért megpróbálnám, s meglátnánk, hova fut ki.
Még ugyan a darabok címe nem publikus, de előzetesen milyennek látod a következő évadodat?
Kihívásosnak. Azt gondolom, zeneileg újra megkapom, amire vágyom, hála az égnek. Ez mindig örömmel tölt el. Játszhatok mind gyerekeknek, mind középiskolásoknak és felnőtteknek; dolgozhatok olyan rendezővel, akivel még sosem, de nagyon szerettem volna; s egy barátommal, aki engem rendez majd egy kétszemélyes előadásban.
Tényleg akadnak itt kihívások. De azért ez a jó a színészlétben, ugye?
Minden bizonnyal akkor érezném magam rosszul, ha nem lennének. Szeretek játszani, sokat lenni a színpadon, ezért sem éreztem megterhelőnek, amikor havi 40 körüli előadásom volt. Illetve nyilván iszonyatosan megterhelő volt, de bírja az ember, ha olyat játszik, amit ő is és a közönség is szeret. Gyönyörű feladataim vannak, és ezért nagyon hálás vagyok.
Akkor a plusz egy kérdés: tervezed már a nyaralást, a pihenést?
Képzeld, az elmúlt két évben abszolút nem nyaraltam semmit, a legutóbbi tele volt munkával, koncertekkel. Az azelőtti pedig eléggé depresszíven alakult… Épp a napokban vetette fel, és beszélt rá két kollégám, Illyés Ákos és Kuthy Patricia, hogy csatlakozzak a Görögországba utazó csapathoz, nekik ott törzshelyük van. Hívtak már korábban is, de most éreztem igazán, hogy mennem kell. Az egyik este Ákos úgy fogalmazott: ha valami el tudja vinni a múlt fájdalmas dolgait, az a tenger. Ez egy plusz ösztönző, s talán ott lezárul minden, ami negatív volt a múltban, hadd vigye el a tenger…
Fotók: a Móricz Zsigmond Színház archívumából
