Pályázatok
Ismét pályázhatnak állattartó telepek fejlesztésére
2022. March 09.
Újból pályázható az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás, amelynek keretében az állattartóknak ismét lehetőségük lesz nagyobb léptékű beruházásaik megvalósítására.

A kormány azért látta szükségét a pályázat újranyitásának, mert az eredetileg 2020 őszén megjelent 360 milliárd forint keretösszegű felhívásra közel 473 milliárd forintnyi igény érkezett. A támogatás összegére vonatkozó feltételek változatlanok, a vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként eltérően 5 és 100 millió forint között változik és maximum 2 milliárd forint lehet. A támogatást baromfitartók, sertéstartók, szarvasmarhatartók, juhtartók, kecsketartók, lótartók, nyúltartók, méhészek és egyéb gazdasági haszonállattal foglalkozó állattartók vehetik igénybe, főszabályként 50 százalékos támogatásintenzitás mellett új állattartó telepek létrehozására, vagy a meglévő telepek korszerűsítésére.

„Az állandóan változó fogyasztói igények és a piacon való érvényesülés proaktív hozzáállást vár az élelmiszeripari vállalatoktól” - fogalmazott Nagy István agrárminiszter a minap Dunaharasztiban, a Ficsor Tehenészetben. Nagy István az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosával, Janusz Wojciechowskival a családi gazdálkodók helyzetéről tartott közös sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az elmúlt évek támogatásai lehetővé tették, hogy az ágazat behozza több évtizedes lemaradását. Az állattartás abba a szakaszba lépett, amikor megnyílik a lehetőség a versenyképesség fokozására, a nagyobb szerepvállalásra a hazai és a nemzetközi piacon.

Janusz Wojciechowski szerint fontos kérdés, hogy a közös agrárpolitikában mit tudnak ajánlani és javasolni az olyan gazdáknak, mint Ficsor Árpád. Vannak olyan pontok az agrárpolitikában, mint az állatjólét, a génállomány megőrzése, vagy akár a karbongazdálkodás, amelyek támogatást és segítséget nyújtanak a gazdálkodóknak. Nagyon jó, hogy vannak olyan gazdák, akik miatt biztonságban érezhetjük a minőségi élelmiszerellátást – tette hozzá.

Térváz 07.29.Arasz Infromatika 07.31.Sokon 07.31.Éptárker 07.31.Hotel Hunor 07.31.SZTE 07.17.Agroforte Grain 07.29.Farmer ExpoZambelli Colorferr 07.29.Albert Garden 07.31.Taurus Techno 07.29.Otis Bt. 07.29.Led N More 07.31.Gordius 91 07.31.SGS 07.29.Flexinsheet 07.31.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Orsó 95 Kft.  07.29.Vertical Empire 07.29.Isterra 07.29.Inomix 07.31.Nektárplast 07.29.Ilinox Kft. 07.29.Charolais Kft. 07.29.Agrotex 07.29.Bos Plus Kft. 07.29.KK Grain 07.29.
PRINT LAPOK