Pályázatok
Innovációs pályázat indult
2026. April 12.
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza, a konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására.

Ezt közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) az MTI-vel. A közleményben ismertették: a felhívás jelentős, 106,88 milliárd forintos keretösszeggel támogatja az innovációs projekteket, amelyek közül várhatóan 133-200 részesülhet támogatásban. A támogatás vissza nem térítendő formában érhető el két komponens keretében. Az „A” komponens esetében 100 és 600 millió forint közötti, míg a „B” komponens esetében 600 millió és 1,2 milliárd forint közötti támogatási összeg igényelhető. A projektek megvalósítására legfeljebb 36 hónap áll rendelkezésre, a kedvezményezettek pedig akár 30 százalékos, legfeljebb 360 millió forintos előleget is igénybe vehetnek.

A pályázat iránt már most jelentős az érdeklődés: eddig 223 támogatási kérelem érkezett be, összesen 91,6 milliárd forint támogatási igénnyel. Az első szakaszban 11 projekt részesült támogatásban, mintegy 5,09 milliárd forint értékben, a második szakasz elbírálása pedig folyamatban van. A konstrukció aktuális szakasza 2026. április 9-én indult el, pályázni 2026. május 28-ig van lehetőség.

A pályázati lehetőség széles kedvezményezetti kört céloz, a mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV), valamint nagyvállalatok egyaránt részt vehetnek benne, jellemzően konzorciumi formában.

A konstrukció fontos eleme az együttműködések ösztönzése, így nagyvállalatok számára kötelező KKV-partner bevonása, továbbá lehetőség nyílik kutatóintézetek és egyetemek részvételére is konzorciumi tagként.

Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár, a NIÜ vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, a jövő gazdaságát azok a vállalkozások építik, amelyek képesek tudásból versenyképes terméket létrehozni. A pályázat ezt a folyamatot gyorsítja fel, cél, hogy az innováció ne álljon meg a kutatási fázisnál, hanem valódi piaci sikerré váljon. Olyan ökoszisztémát építenek, ahol a vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek együttműködéséből születő fejlesztések kézzelfogható gazdasági és társadalmi hasznot teremtenek.

A támogatott tevékenységek lefedik az innováció teljes folyamatát az ipari kutatástól és kísérleti fejlesztéstől kezdve egészen a piacra lépést támogató elemekig. Ennek keretében finanszírozható többek között eszköz- és szoftverbeszerzés, projektmenedzsment, iparjogvédelmi oltalomszerzés, valamint a fejlesztések piaci hasznosításához szükséges tevékenységek is.

A felhívás fókuszterületei a hazai innovációs stratégiához, a Neumann János Programhoz igazodnak, így kiemelten támogatják az egészségipari és egészségmegőrzést szolgáló fejlesztéseket, a zöld átmenethez és a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó innovációkat - különös tekintettel az energetikai és agrártechnológiákra -, valamint a digitális átállást elősegítő megoldásokat.


Cad-Server Kft. 09.23.Ódor Kft. 09.23.Aqua Öntözéstechnik 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Magnet Construction 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.Extended Warranty Service 09.24.Porsztatik 09.23.Vertical Empire 09.23.Gumiflex Kft. 09.23Samu Gazdabolt 09.23.Stell Manufacturing 09.23.Otis Bt. 09.23.Taurus Techno 09.23.Agrotex 09.23.Olajütő 09.23.Agro Cserkesz 09.28.Zolvik 10.14.Inomix 09.23.Orsó 95 Kft.  09.23.Agroforte Grain 09.23.MEVA-HU 09.23Isterra 09.23.Paprika Molnár Kft. 09.23.KK Grain 09.23.Nektárplast 09.23.
PRINT LAPOK