Állat
Húszmilliárd halgazdálkodásra
2023. január 04.
A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz elfogadása a magyar halgazdálkodás támogatásának és fejlesztésének alapját jelenti a következő években - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az Európai Bizottság ugyanis elfogadta a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz, így összesen 53,9 millió eurónyi, azaz 20 milliárd forintnyi forrást biztosít az ágazat számára 2027-ig

Az agrártárcánk vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a forrás 30%-át a magyar kormány biztosítja, Brüsszelből pedig 37,7 millió euró érkezik. Hozzátette, az Európai Bizottság a program kidolgozása során kiemelten fontosnak tekintette a fenntarthatóságot és a klímavédelmet, míg Magyarország a mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetbe hozását is lényegesnek tartotta. A kormány tehát a környezeti és versenyképességi szempontok egyensúlyára törekedett és végül a Magyarországnak járó halgazdálkodási támogatásról kedvező megállapodás született.

A MAHOP Plusz kiemelt célja a haltermelés és halfeldolgozás versenyképességének, valamint fenntarthatóságának innováció és digitalizáció révén történő növelése a környezetterhelés csökkentése mellett. Az Európai Bizottság elvárásaival összhangban, kiemelt szempont a klíma- és környezetbarát halgazdálkodási módszerek támogatása, a körforgásos gazdálkodás elvén alapuló módszerek részarányának növelése a termelési rendszereken belül, továbbá a vízi és vizes élőhelyek biodiverzitásának fenntartása, fejlesztése és a halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása is. A MAHOP Plusz elfogadásának köszönhetően folytatódhat a magyar halgazdálkodási ágazat fejlesztése.


 

SFTAtukavíz1 05.01.-igNektárplast 04.04.Gordius Solution tenderHotel Hunor - törölhetőSteel ManufacturingMáté MetálKaszás Oltvány 03.30.Cincilla2DPMG Zrt.GyümölcsgépDerulaSzalkai és TársaCincillaAtukavíz2Újvári ForgácsolóAgrologicaMagyar Kukorica Klub banner - törölhetőAgroforte GrainIvóvíz6Samu GazdaboltAgro NatúrtápWirax 04.04.RollspedFormula GPOrbán KályhaAtukavíz3Hajdú László diófa banner - törölhető
PRINT LAPOK