Ezt a „Hoztunk valamit magunkból” albumot január végén a Müpában mutatják be. Barátságról, az alkotás magányáról és közösségéről, az önmagukhoz való felzárkózásról is beszélt Haász János a telex.hu-n megjelent interjújában Beck Zoltán és Grecsó Krisztián. No meg arról, hogy mit köszönhettek a Covidnak.
Íme egy részlet a beszélgetésből, melyet érdemes elolvasni! A teljes cikkre mutató link az „ízelítő” alatt.
H.J.: Lesz új előadás-sorozat? Nem aggódtok, hogy ezzel a műsorral a rezsiválság miatt nem lesz hol fellépnetek? Hiszen úgy tűnik, hogy ha valamit be kell zárni, a kulturális intézmények megint az elsők között lesznek, és hát arra is van esély, hogy ha a gazdasági válság miatt valamikor le kell mondaniuk az embereknek, az a kultúra lesz.
G.K.: A szorongás a legelemibb érzés most ebben az országban, nemcsak nekünk, mindenkinek. Én amúgy is hajlamos vagyok erre, szóval ez most egy remek tér, ahol gyakorolhatom. És valóban, a Covid alatt is ez látszott, hogy azt lehet gondolni, hogy a kultúra elhagyható, a kultúrának nincs köze az egészséges lélekhez, a szociális viszonyokhoz, nincs köze ahhoz, hogy épeszű emberek maradjunk, akik tudnak szeretni, egymásra figyelni, feltöltődni, gondolkodni magukon. Ez egyszerűen a legelemibb emberismeret hiánya. És megint errefelé tartunk. Ez nem rólunk szól, hogy mi elő tudjuk-e adni az úttörő műsorunkat vagy sem. Hanem hogy megint jön egy olyan kifejezetten populista, a negyvenes évek végét idéző retorika, hogy menjetek el kapálni.
B.Z.: Mi is tarthatunk attól, hogy nem fogunk tudni hol játszani, de igaza van Krisztiánnak abban, hogy ez nem a mi szimpla egzisztenciális kérdésünk. Nem egzisztenciálisan, pénzügyileg félek ettől. A félelem sokkal inkább befogadói oldalon jelenik meg. Én nézőként, zenehallgatóként, olvasóként és sorolhatnám, sokkal jobban aggódom, hogy bezárnak a kulturális terek, mint előadóként. Még egy mozifilm esetében is: én nem szeretem otthon megnézni a mozifilmet. A Covid alatt rossz érzés volt, hogy nem tudtunk elmenni a moziba egymás kezét fogva, jegyet vásárolni, és közösségi élményként megélni a filmet, akár bosszankodni azon, ha valaki zörög a sztaniolpapírral vagy valakik nem ott nevetnek és nem ott sírnak, ahol szerintük sírni vagy nevetni kellene. A színházról ne is beszéljünk, hogy mit jelent úgy előadást nézni, hogy maszkban ülsz, és az érzelmeidet nem tudod közvetíteni a színpad irányába, hogy be vagy zárva magadba, miközben azért mész, hogy ne legyél bezárva. Ilyen értelemben a rezsitörténet ugyanez. Bezárni a kiállítótereket, mozikat, színházakat, könyvtárakat, művelődési házakat, mert nem tudjuk fűteni őket, az tulajdonképpen azt eredményezi, hogy elvevődik tőlünk minden olyan közösségi élmény, amelyektől azt érezhetjük, hogy mi autonóm emberek vagyunk. A személyes autonómiánk borzasztó leszűkítését jelenti, és persze borzasztó lelki terheket rak ránk, hogy nem találkozhatunk másokkal.
A teljes interjút, képekkel itt találja, ne hagyja ki!: https://telex.hu/kult/2022/10/31/beck-zoltan-grecso-krisztian-beck-grecso-hoztunk-magunkkal-valamit-lemez-koncert-mupa
E cikkhez a nyitóképet (jimfotó) Grecsó Krisztián FB oldaláról kölcsönöztük.
