Mint mondta, a Macskajáték az egyik nagy szerelem számára, Orbánné szerepét többször is eljátszotta. Nyíregyházán, a Verebes István rendezte előadásban ő Cs. Bruckner Adelaida, Orbánné szerelmének, Csermlényinek az édesanyja. Kováts Dénes interjúja.

Amikor a második felvonásban Zsuzsa megjelent a színen, olyan volt abban a gyönyörű, élénkpiros piros ruhában, mint egy királynő. Nem lehetett nem odafigyelni Önre.
(Verebes) Pistának ez volt az elképzelése. Nagyon nagy szerelem számomra a Macskajáték, a Jóisten megadta, korábban háromszor is játszhattam benne. Először Zsótér Sándor rendezésében Miskolcon, később Sopronban (ezt az előadást megvette a veszprémi színház is), majd a Gózon Gyula Kamaraszínházban, utóbbi kettőt Szitás Barbara rendezte.

Mindegyikben Orbánné szerepét kapta?
Orbánnét, igen. Nagyon érdekes, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy Orbánnévá váltam a mindennapi életben is, elkezdtem pörögni a piacon, mint ő, például számon kértem az árusokat – de vissza kellett húzni az agarakat, mert nem volt szabad úgy viselkednem.

Verebes István régóta barátom, még Kaposvárról. Ott kezdtem a pályát, és amikor Pista odaérkezett, én istápoltam őt. Együtt léptünk fel a lokálban, partnerekként játszottunk a színpadon. Idővel Miskolcra szerződött, elhívott oda, rendezőm is volt.

Most, Nyíregyházán viszont Csermlényi édesanyjának a szerepét osztották Önre…
Az az igazság, hogy tavaly februárban kaptam egy középfülgyulladást, és a fertőzés megette a hallóidegeket. Tulajdonképpen olyan, mintha egy repülőn ülnék, be van dugulva fülem. Ezzel nem lehet csinálni semmit, de már tudom kezelni, énekelek, hallani remekül hallok, mindent hallok, csak itt bent van két kis ördög, és fáj. Ezt leszámítva most már rendben vagyok, a színpad és a szerep már az enyém, ez a kellemetlenség nem akadályoz.

Amikor szólt Horváth Illés, a színház művészeti vezetője, hogy fellépnék-e a Macskajátékban, azonnal igent mondtam, mert számomra – mint említettem – ez a darab szerelem, Verebes pedig jó barátom. Úgy gondoltam, méltó befejezése a pályámnak, ezzel fel tudom tenni az i-re a pontot. Pista kitalálta, hogy föltesz a piedesztálra, mert ez a nő, Adelaida ilyen!

Cs. Bruckner Adelaida szerepében a nyíregyházi Macskajátékban

Óriási jelenet, amikor kijön a lakásából Orbánné elé...
„Mi van rajtad cipő, vagy pápucs” – mondom lenézően.

Nem jelentett Zsuzsa számára gondot, hogy ezúttal nem Orbánnét alakítja?
Ott ülök a színpadon és mondom a szöveget az Orbánnét játszó Fruzsinával… Minden bennem van. Minden szó, minden betű teljesen ismerős, csak más a habitusunk. Én sokkal vehemensebb Erzsi voltam, piacos kofa, úgy gondoltuk, hogy ő ilyen, nem mismásol. Ráadásul az arisztokratikus életet élő testvéréhez képest ő egy proli, még ha lelke mélyén meg is van benne az úrilány. Nagyon szép szerep. Ugyanakkor Cs. Bruckner Adelaida is jelenség, jó játszani.

Ugorjunk vissza a kezdetekhez! Picikorától színpadra vágyott? Miként indult el a színészi a pályán?
A szüleim nagyon zene-, művészet- és könyvszeretők voltak, beírattak balettiskolába, mondván, vékony, hosszúlábú kislányként balerina alkatom van. Igen ám, de egy megfázás következményeként izületi gyulladást kaptam, így ötévesen abba kellett hagynom, sőt, nyolcadikos koromig fel voltam mentve tornából! Elsős gimnazistaként azonban, mivel a barátnőm nagyon jó sportoló volt, a tornaterembe jártam vele tornázni és különböző labdajátékokra, másodikos koromban már a dunántúli területi tornaverseny győztese lettem felemáskorláton! Mellette táncoltam is. Ekkoriban indított stúdiót a kaposvári színház, engem is felvettek. Az első táncom – nyolc év nem táncolás után – a kánkán volt… Azt mondták, csoda, ami velem történt. Az orvos szerint jót tett, hogy újra táncolni, mozogni kezdtem.

Segédszínészként indult a pályám, majd színész lettem, s amellett, hogy a színházban dolgoztam, a Kapos Bárban énekeltem. Ott évekig három-négyszeresét kerestem a színházi fizetésemnek. Nyaranta pedig Szegeden a Szeged Bárban léptem fel.

Az éneklés jelentős szerepet játszott az életében?
Igen, mindig, az ének, a tánc, és zongoráztam is. A bátyám hivatásos néptáncos volt az Állami Népi Együttesben.

Ezek szerint nem volt kérdés, hogy a színészi pálya az ön élettere?
Nem volt kérdés. Jelentkeztem a főiskolára, a harmadik rostán estem ki, akkor nagyon megrettentem, s nem értettem. A musical osztály Kazán István vezetésével indult, a főiskola büféjében megkérdeztem tőle: tanár úr, mi történt, hogy nem vettek fel, pedig remekül énekeltem. Vannak itt olyanok – felelte –, akik nem tudnak úgy táncolni, énekelni, maga pedig mindent tud. Mit akar a főiskolán? Főiskolás szeretnék lenni, feleltem, mire azt válaszolta: sajnos ennyi jelentkezőt lehetett felvenni. Visszamentem Kaposvárra, – már akkor a színház tagja voltam – felhívták a főiskoláról a színház vezetőit, Babarczy Lászlót és Zsámbéki Gábort (azt hiszem, Kazán), hogy Zsuzsa annyi mindent tud, nem kell neki négy évet eltöltenie a főiskolán… Jó érzés volt ezt hallani, bár én főiskolás szerettem volna lenni. De sok jó szerepet kaptam Kaposváron, játszottam zenés- és vígjátékokat, Koltai Robival az Úrhatnám polgárt Babarczy rendezésében és még sorolhatnám. Csak aztán Verebes Pista elhívott Miskolcra.

Színpadon a nyíregyházi Macskajáték szereplőgárdája

Neki volt köszönhető, hogy Zsuzsa színházat váltott, és Kaposvárról Miskolcra tette át a székhelyét?
Igen, ő hívott 1976-ban, aztán egy év múlva otthagyott, visszament Pestre. Én maradtam, mert nagyon szerettem Csiszár Imrével dolgozni, remekül éreztem magam a színházban és a városban, ott mentem férjhez. A gyerekem ugyan nem ott született, de oda járt bölcsődébe, óvodába. Most már 40 éves, három unokával ajándékozott meg, csodálatos érzés.

Miskolc is nagyon nagy szerelem volt, 21 évet töltöttem ott nagyszerű közegben. Tulajdonképpen én mindig rendezők miatt választottam színházat, olyanok miatt, akik fontosak voltak számomra. Kaposváron Zsámbéki Gábor és Babarczy László, Miskolcon Verebes, Csiszár és Major Tamás.

Életem gyönyörűséges időszakát töltöttem Miskolcon, csodás dolgokat játszottam, különböző műfajokban, musicalt és operettet is, semmiféle hiányérzetem nem volt. Jancsó Miklós rendezte a Csárdáskirálynőt, abban Stázi szerepét kaptam meg, de emlékezetes a Hello Dolly (Dolly szerepével) és a Kabaré is (Miskolcon, Sopronban és Debrecenben is, mindig Schneider kisasszonyként.)

A másik nagyon nagy szerep, egy álom, az Aldonza – a Jóisten megadta – kétszer is eljátszottam a La Mancha lovagjában. Már a nyitánynál bőgök azóta is, ha meghallom a zenéjét. A Chioggiai csetepaté Major Tamással csoda érzés volt. A Hamletben (Szervét Tiborral a címszerepben) Gertrúdként léptem fel, egy szintén fantasztikus előadásban.

Kaposvár és Miskolc tehát egyaránt nagyon szép időszak és emlék Zsuzsa számára…
Valóban, mindkét város és színház felejthetetlen, megannyi remek előadással, szereppel. Később, 1996-ban egyik alapító tagja lettem a Kamondi Zoltán által vezetett Csarnok Kultusz Motel néven létrejött társulatnak, mely a Miskolci Nemzeti Színház részeként működött. 1997-ben Miskolcot elhagyva a fővárosba tettük át székhelyünket (mások mellett Puskás Tivadarral és Hevér Gáborral) és Bolygó Kultusz Motel néven különböző helyszíneken léptünk fel. A Thália Színház volt az alaphelyünk, nyaranta pedig Szentendrén, a Dunaparti Művelődési Ház udvarán játszottunk. Az első színdarabunk a Liliomfi volt, mi nyertük el a legjobb szabadtéri előadás díját.

Szabadfoglalkozású művészként gyakran szerepeltem független színházak előadásain, a Fodor Tamás vezette Stúdió K-nál tíz évet töltöttem el, vendégművészként többek között a Tháliában,  a Gózon Gyula Kamaraszínházban, a Karinthy Színházban, és vidéken is sokfelé megfordultam. 2012-2021. között a Soproni Petőfi Színház volt az „állomáshelyem”. Többnyire jó csapatban, jó rendezőkkel dolgozhattam.

Úgy tudom, férfiszerepet is játszott.
Igen, Fodor Tamás rendezésében a Viharban, Prosperót. Fodor ugyanis úgy vélekedett – tulajdonképpen igaza van –, hogy egy nő tud igazán erőszakosan, keményen viselkedni a férfiakkal, ha meg akarja védeni a gyerekét. Férfiruhában játszottam, mindenki számára férfi voltam. Csak a végső jelenetnél derült ki, ki is vagyok, egy gyönyörű piros ruhában jöttem le – nem értették, hol van Prosperó.

Nagyon jókat játszottunk Tamással, de szinte mindenhol, ahol vendégként léptem fel, például Debrecenben vagy a Bárkában, ahová Alföldi Róbert hívott beugróként a Szentivánéji álomba, szintén beugróként szerepeltem a Szent Péter esernyőjében a Karinthy Színházban, ami szegény Karinthy Marci utolsó rendezése volt, de még sorolhatnám.

Filmeztem is, sokat szinkronizáltam, mindkettőt nagyon szerettem

Nyíregyháza?
Itt jó a csapat, a rendezők, a társulat, ezért is szeretek idejönni. Olyan vagyok, mint a tyúkanyó, magam köré gyűjtöm az embereket. Minden darabot megnézek, a rengeteg fiatal között remekül érzem magam. Nagyon jó, hiteles színészekkel találkoztam Nyíregyházán. Először Tasnádi Csaba hívott az általa rendezett Csehov darabba, A Manóba 2019-ben, itt is együtt játszottam Puskás Tivadarral. Nagyon örülök, hogy most Illés hívott, akkor Verebes Pista még nem tudta, hogy én is benne leszek. Mindketten nagyon örültünk, hogy újra együtt dolgozhatunk. Bár az ember soha ne mondja, hogy soha, de ezzel az előadással boldogan hagyom abba a pályát. Az unokákkal jól elvagyok, s olykor azért még játszom a Karinthy Színházban, szinkronizálok is.

A búcsú tehát nem azt jelenti, hogy nem lép többet színpadra, csak kissé hátrébb vonul, kevésbé lesz gyakori a színpadi jelenléte?
Igen, ez jó megfogalmazás. Ha még van olyan szerep, amit el merek vállalni igaz lelkemmel, és tudom, hogy nem okoz problémát, akkor azt még elvállalom. Ez a fül dolog azért zavar.

A díjak mit jelentenek Zsuzsa számára? Jászai Mari-díj, Aase-díj, kétszer Déryné-díj, a Hekuba-díj…
Többször szóba került pályám során, hogy felterjesztenek, illetve fel is terjesztettek egyik-másik díjra – végül többet mégsem kaptam meg. Igazából ezért nem izgattak különösebben az elismerések. A rendszerváltás után megszüntették az Érdemes Művész és a Kiváló Művész elismeréseket, ezért Jordán Tamásék kitalálták, hogy a Magyar Színész Kamara létrehozza a Hekuba-díjat, amint a Színházi világnapon adnak át, a szakma szavazása alapján. Boldog voltam, amikor átvehettem. A Gobbi Hilda alapította Aase-díj is a kedvesek közé tartozik, különösen, hogy Sopronban magam is eljátszhattam Aase szerepét (aki Peer Gynt édesanyja), a kisvárdai fesztiválon nekem ítélték érte a legjobb női alakítás díját. A Jászai Mari-díj pedig pénzzel jár…

Nehéz volna kiemelni a sok közül a három legkedvesebb előadást, illetve szerepét?
Igen, de ha kell, akkor: a Macskajáték Orbánnéja, a Hello Dolly Dollyja és a La Mancha lovagja Aldonzája igai nagy szerelem volt.

A Macskajátékban Sopronban

Ha visszanéz a pályájára, elégedett?
Voltak nagyon lentek és nagyon fentek. De én kifejezetten pozitív gondolkodású vagyok, mert csak a jót akarom tudomásul venni. Mindig mindenkit megvédek, elbeszélgetek, kibeszéljük, mert az a leglényegesebb, hogy kibeszéljük, ha valami probléma, nézeteltérés adódik.

A színházirodalomból szinte mindent eljátszhattam, drámai, vidám és zenés darabok remek szerepeit, nincs hiányérzetem. Mindenevő voltam. Zenés darabokkal kezdtem Kaposváron, nagy veretes előadások részese voltam Kaposváron és pláne Miskolcon, a musical is mindig megadatott nekem. Nagy örömöm telik a szakmában, a fájdalmakra nem figyelek oda. Sok szenvedés és szomorúság is előfordult a pályámon, ezekből mindig kijöttem, soha nem adtam fel. Túlteszem magam rajtuk, illetve megoldom, keresek valami megoldást.

Amikor elmentem a Baltikumba buszkirándulása, azt vettem észre, hogy a szomszédomtól többször megkérdeztem, mit mondott, éreztem, hogy valami nem stimmel. Az MRI vizsgálaton kiderült, a sok üléstől különböző gócokban sztrókom keletkezett, a véráramlás nem volt jó. Elmeséltem Sediánszky Nórának, aki A Manó dramaturgja volt, és hívott, hogy Tasnádi szívesen lát. Megkérdeztem: én ezt meg tudom oldani? Kicsi szerep, felelte, az a lényeg, hogy gyere vissza. Megcsináltam! Megkaptam a példányt májusban, októberben volt az olvasópróbám, tengerre mentem, kijátszottam a gócot, a neurológus orvos azt mondta, hogy fantasztikus munkát végeztem, azóta is mindent meg tudok tanulni Akaraterő kérdése. Igazából nem tudtam, mit csinálok, csak rendbe akartam jönni, hogy megtanuljam és eljátsszam Marija Vasziljevnát.

Előfordult, hogy visszaadott szerepet?
Nem, soha.

Nem lehetett, vagy nem akarta?
Nem akartam. Mindent megoldok, még betegségből kifolyólag sem hagytam ott előadást. Most, amikor a fülemmel volt a gond, pont akkor beugrottam az Újszínházba Baradlayné szerepébe. Megtanultam a szöveget, majd gondolkodóba estem, mit csináljak: visszaadjam, vagy ne? Betelefonáltam a színházba, mondták nyugodtan foglalkozzak magammal, a színház bezárt, mert tatarozzák, későbbre halasztották a premiert.

Isteni beavatkozás.
Így nem kellett visszaadnom. Pályám során mindig mindennel megküzdöttem, ha megalázó helyzetek voltak, akkor is. Nem szoktam elkeseredni, én ilyen csakazértis megmutatós csaj vagyok.

Kik voltak a legkedvesebb partnerei?
Blaskó Péter, Puskás Tivadar… nagyon sokan, igazából nem szeretnék senkit kihagyni. Még Dézsi Szabó Gábort kiemelném, aki az Operettszínház tagja, vele játszottam a La Manchát, Mindhármukkal nagyon jól tudtunk együtt dolgozni.

Látom, optimista. Akad olyasvalaki, akire megharagudott?
Igen, a továbbiakban nem foglalkoztam vele. Nem kiabáltam le, nem kértem számon. Megszűnt létezni számomra. Most is van egy színésznő, nem itt, de vidéken, akivel nagyszerűen dolgoztunk együtt, jó barátnők voltunk, azután valami csúnya dolgot kavart. Én azt mondtam, nekem erre nincsen szükségem, lapoztam. Ha találkoznék vele, köszönnék, de azonkívül semmi! Nincs bennem harag senki felé, még afelé az ember felé sem, aki miatt eljöttem a Centrál Színházból. Puskás Tamás ugyanis ocsmányul viselkedett velem, de azon is túltettem magam. Beugrottam Básti Juli helyett, mert a Nemzeti Színház nem adta ki a Fekete Péterre. Engem hallva mindenhonnan jöttek az emberek, mi ez a hang, ki énekel? Miután Julinak nem sikerült a Nemzeti Színház, maradt a Centrálban, így ott rám nem volt szükség. Életem első és egyetlen ilyen kudarca volt, hogy nem kellettem. Ezt akkor nagyon nagy kudarcnak éltem meg, de ma már ezt is másként látom.

Jó, hogy derűsen néz vissza. Tetszik az életszemlélete.
Vannak mélyszántások, hogyne lettek volna. De mindenből kijöttem. Pusi (Puskás Tivadar), amikor együtt játszottunk Szentendrén, azt mondta, tőlem tanulta meg, hogyan kell vígjátékot csinálni. Olyan jó érzés volt! Miként Sopronban, a Stúdió K-ban és másutt, amikor azt mondták kollégák: ezt is tőled tanultuk.

Fotók: Horváth Zsuzsa és a Móricz Zsigmond Színház archívumából