Kult
Gulyás Attila: Kiegyensúlyozott hatodik évadba kezdek Nyíregyházán
2025. September 13.
Hatodik évadát kezdi a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagjaként Gulyás Attila, aki hamar belopta magát a közönség szívébe. Köszönhetően egyrészt remek szerepformálásainak, másrészt hangulatos koncertjeinek, hiszen énekesként is kitűnő.

Korábbi beszélgetésünk során – amikor még nem volt nyilvános a most kezdődött színházi évad terve – a számodra milyennek ígérkezik kérdésre így felelt: „Nagyon jó évadajánlatot kaptam, egy musicalben és két prózai darabban fogok játszani. A musicalt egy nagyon kedves barátom, kollégám rendezi, az egyik prózai darabot pedig egy olyan rendező, akivel nagyon várom a közös munkát.” Hamarosan kiderül, melyek ezek a színdarabok, de előtte más témákról faggattam. Kováts Dénes interjúja.

Pihentél, de fellépéseid is voltak nyáron. Mire emlékszel szívesen?
Június 29-én a Móricz Zsigmond Színház színésztársulatának jónéhány tagja, egy-két műszaki dolgozó és több barát táraságában elmentünk Görögországba nyaralni tíz napra. Számomra óriási élmény volt, már visszavágyom.

Ez a megszokott, mondhatni hagyományos görögországi célpont volt?
Igen. Én most mentem először a csapattal, nagyszerű élményt adott. Augusztus 23-án a VIDOR Fesztiválon a VIDOR Kertben ismét koncertet adtunk, a visszajelzések szerint nagyon nagy bulit csaptunk, remekül érezte magát a közönségünk. Ezekre szívesen visszaemlékszem.

Azért ne hagyjuk ki azt sem, hogy Szatmárnémetiben fergeteges sikert arattatok az Aranylakodalommal…
Valóban, ez a fellépés is szép emlék. A Móricz Zsigmond Színház közönsége ismer és szeret minket, a kettősünket Gulácsi Tomival éppúgy, mint a teljes csapatot. A nyíregyházi nézők látták korábban a Legénybúcsút, majd az Aranylakodalmat, és nagyon szerették. Szatmárnémeti közönsége csak ez utóbbit ismerte meg. Az első három-négy jelenetnél egy picit megijedtünk, mert nem azt a reakciót kaptuk, amit itthon. De a végére annyira megszerették, hogy álló tapsos óriási siker lett.

Gulácsi Tamással az Aranylakodalomban

Öt éve vagy tagja színházunk társulatának, a hatodik évadodat kezded. Ha visszatekintesz, hogyan értékeled az eddig itt töltött esztendőket?
Beilleszkedtem, megnyugodtam, nincs honvágyam. Azt hiszem, össze tudom egyeztetni az otthoni családi életemet az ittenivel. Kiegyensúlyozott hatodik évadba kezdek bele.

Ez azt jelenti, hogy megérte a váltás? Noha szerettek téged Békéscsabán is.
Igen, azt gondolom, jó helyre kerültem, ez talán a korábban velem készült interjúkból is kiderült. Nagyon szeretem a társulatot, nagyszerű kis csapat van itt, igazán kedvemre való együtt dolgozni velük. Megismétlem: a hatodik évadomat tényleg megnyugodva kezdem, ismerek itt mindent, tudom hova helyezni magamat. Szóval nagyon jó érzéssel indulok neki.

Úgy tapasztaltam, színházunk közönsége hamar el- és befogadott, szeretnek, a koncertjeiden is mindig nagyon sokan vannak. Egyre jobban beépültél a nézők agyába.
Az Ezeregyéjszaka meséivel jöttem ide, darabszerződéssel. Szerencsére annyira jól sikerült a szereplésem vagy a munkám, hogy utána az igazgató úr egyből szerződést ajánlott. Rá egy hónapra már az Édes Charityben debütáltam. Eléggé mély víz volt. De azt hiszem, az adta nekem az első sikerlöketet Nyíregyházán. Utána jöttek sorban a szerepek.

Korábban azt mondtad, a kedvenced Loncsár volt a Szaffiból.
A rákövetkező évadban játszottuk egy éven keresztül, kifejezetten szerettem, az egy nagyon jól sikerült szerep volt.

Emlékezzünk még, van mire…
A tavalyi Alul semmiben is remekül éreztem magam. Nagyon jól megtaláltam azt a karaktert, akit játszanom kellett. Élveztem, szerettem azt a feladatot is.

Szerintem nem hagyhatjuk ki az Életrevalók Drissét, illetve a Frankenstein férfi Kreatúráját sem. Az Életrevalókban nagyon jól megmutattad az egyszerre drámai és humoros figura jó szívét és esendőségét is, a Kreatúra pedig döbbenetes – és szerintem nehéz – szerep volt.
Balázs Zoltán rendezése a Frankenstein. Tudod mi volt a nagyszerű? A munkafolyamat. Egy színész életében elsősorban nem is az előadások az érdekesek – hiszen addigra összeáll, és jó esetben kiforr minden – hanem a munkafolyamat, amikor megismerkedsz új rendezőkkel, koncepciókkal, fantáziavilággal, új módszerekkel. Azt hiszem, az egész társulat számára nagyon jó találkozás lett Balázs Zolival, örültünk neki.

A VIDOR Kert színpadán

Szokatlan a rendezői stílusa.
Formalista előadást csináltunk. És eleinte valóban nagyon nehéz volt felvenni a fonalat, de okos színészek vagyunk, és egy segítő rendezővel sikerült megtalálnunk az irányvonalakat. Remélem a közönség is így gondolta.

Horváth Illés művészeti vezetővel is beszélgettem a Frankensteinről, aki azt mondta: ti, színészek szerettetek együtt dolgozni Balázs Zoltánnal, mert továbbképzéssel ért fel a próbafolyamat, tehát már csak azért is érdemes volt kiválasztani őt és a darabot.
Egy színész számára a munkafolyamat az, ami lélekemelő tud lenni. A segítő, tanulást is magába foglaló, a szakmai fejlődést lehetővé tevő közös színházcsinálás nagyszerű dolog. Az a jó, hogy együtt, csapatként csináljuk végig a próbafolyamat egy-másfél hónapját, a hét szinte minden napján, ellentétben mondjuk a filmek többségével.

Nem hagynám ki Michelt sem a Házassági leckékből, melyben káprázatos alakítást nyújtottál a hazudós férj megformálásával. A pörgés mellett érezhetőek voltak azok az apró gesztusok, mimikák, a finom kis mozdulatok, grimaszok, amelyek Driss esetében is jellemezték alakításodat.
Más a két műfaj. Michelnek a Házassági leckékben Belmondo szintjén kell hazudnia, hiszen mégiscsak egy vígjátékról van szó. Az Életrevalókban Driss tiszta, egyszerű, ami a szívén, az a száján, ő nyers őszinteséggel segít egy szórakoztató drámában. Tényleg mind a kettő jó feladat volt, most, hogy említetted, bevillant. De annyi szerepe van egy színésznek az élete során, így ha emlékezetes is valamelyik, nem az jár a fejében, már inkább a következőre koncentrál. Én legalábbis.

Az a jó, hogy rendre nagyon különböző típusú szerepeket kapsz, nem skatulyáztak be, a drámától a zenés darabon át vígjátékig mindenfélében játszhatsz.
Ilyen szempontból figyelnek ránk, rám legalábbis. Az elmúlt években tényleg változatos szerepeket játszhattam, ez szakmailag segíti a színészi fejlődésemet. Jó érzés, hogy ilyen lehetőségek találnak meg. Persze még vágyom másokra is, remélem, ha itt lesz az ideje, akkor meg is kapom.

Amikor májusban beszélgettünk, szó esett a mostani évadról is. Úgy fogalmaztál: nagyon jó évadajánlatot kaptál, egy musicalt, két prózai darabot. A musicalt egy kedves barátod, kollégád rendezi, az egyik prózai darabot pedig egy olyan rendező, akivel nagyon várod a közös munkát.
Így van. A musical, A dzsungel könyve, Rák Zoltán rendezi.

Sír Kán egy nagyon komoly figura A dzsungel könyvében. Az egyik főszereplő, a lelkivilága is érdekes. Hogy lehet a tigrisre felkészülni?
Úgy, hogy elolvassa az ember az eredeti művet, így nagyon sok információt megtud Sír Kánnal kapcsolatban. A koreográfusunk is nagyon sokat segít abban, hogy jól formáljuk meg a figurákat. S persze ott a rendező… Ugyan mesés történet, de érdekes összevegyíteni a mesés elemeket a mondanivaló komolyságával, hiszen felnőttek is megnézik majd ezt a családi musicalt.

Mondhatni, olyan „padlásos” lesz, amelyet mindenki szeret?
Igen. Vagy olyasmi, mint az Oroszlánkirály. Minden korosztály megtalálja benne, ami fontos számára, az idősektől kezdve a fiatalokig.

Még a próbafolyamat elején vagytok, szeptember 27-én lesz a bemutató a Nagyszínpadon. Megfogtad már magadban Sír Kánt, pontosabban a karakterét?
Keresgetjük még, vannak irányvonalak. Sok mindent kell még kipróbálni, de szerintem meg fogjuk találni.

Szerinted mi lehet A dzsungel könyve sikere, mi vonzhatja be a közönséget?
Maugli története mindenkit megfog, kicsiktől a nagyokig, mindenki ismeri. Ráadásul nagyon magával ragadó történet, ez viszi majd előre a nézőket, főleg, hogy élőben látják. Mindemellett a remek zenéje is sikert hozhat, sokan ismerik, sőt, kívülről fújják a dalokat. Dés László, Geszti Péter és Békés Pál musicaljét mindenütt sikerrel játszották. 

Gondolom, a másik emlegetett színdarab Az ajtó, Szabó K István rendezi. Rá gondoltál?
Igen. Dolgoztam vele Békéscsabán úgy tíz éve, a Bánk bánt rendezte, melyben csak kisebb szerepem volt, de jó munka. Ismerem őt, nagyon kíváncsi vagyok, most miként alakul majd a próbafolyamat. Várom már!

Ray Cooney és John Chapman vígjátéka, a Ne most, drágám! valószínűleg rekeszizmokat megmozgató vígjáték. Ismered?
Most találkozom vele először. A rendezővel, Mészáros Tiborral dolgoztam már együtt a Bolha a fülbe nyíregyházi előadásában. Nagyszerű próbafolyamat volt vidámsággal, nevetéssel, noha azért ő katonás tud lenni. Várom már, hiszen vígjáték lesz, és Tibinek jó az ízlése.

Készülsz újabb koncertre?
Szülővárosomban, Mezőberényben lépünk fel szeptember 19-én, ugyanazt a koncertet adjuk le, mint amit a VIDOR Kertben. Ez a legközelebbi.


Termika Épületgépészet 04.22.Kapos Ternero 03.23.Cad-Server 03.20.Isterra 03.20.Sebők és Társa Kft. 04.22.LTZS 04.22.Kor3000 03.20.NAK vetésinapModinvest 03.20.KK Grain 03.20.Ódor 03.20.Mizse-Plast 03.20.Alföld Forest 03.23.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Vasiépker 03.23.Agrotex 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.Blue Seed 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Vertical Empire Kft. 04.22.Csom 2001 03.23.Agroforte Grain 03.20.Nektárplast 03.20.Kobell Ker 03.20.Hotel Hunor 03.20.Átrium Aqua 03.20.Er-Vo 03.20.Axis Bentonit 03.23.Polimozaik 03.23.Vantrix 03.20.Hevesgép 03.23.
PRINT LAPOK