A Mi van a zsebemben? koncertsorozatának egyik állomása július hatodikán a nyíregyházi Rózsakert Szabadtéri Színpad, a másik augusztus nyolcadikán a Szarvasi Vízi Színház. Erről az estről és az év női előadója elismerésről beszélgetett vele Kováts Dénes.
Szerelemprojektként jellemezted ezt az előadást. Mit értsünk ezalatt?
Tavaly augusztusban indult útjára ez a zenei projekt, amelynek keretében a saját szerzeményeimet – dalaimat, verseimet – és a számomra fontos művek feldolgozásait adjuk elő alkotótársaimmal. Szerelemprojektként emlegetem, mert teljes mértékben saját produkció és ez egy művész számára különleges jelentőséggel bír. Amikor valamit megálmodsz a konyhaasztalnál és aztán azon kapod magad, hogy már a színpadon állsz abban a miliőben, azokkal az alkotótársakkal, akikkel tökéletes az összhang, az csodálatos.
Az Ez van, ez! című lemezem adja az alappillérét, emellett újabb, azóta keletkezett dalaim. Igyekeztem kerek estévé varázsolni a koncertet, melyben kortárs és saját versek is elhangzanak. Remek partnereim, alkotótársaim vannak: Tempfli Erik Artisjus-díjas zongoraművész, zeneszerző; Frankie Látó Artisjus-díjas jazzhegedűs; Fonay Tibor Junior Prima és Fonogram díjas bőgős, basszusgitáros; valamint Tar Gergely ütőhangszeres előadóművész.
A duó majd trió változat után először a múlt hét végén szólalt meg a produkció zenekaros változatban, a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ugyanez a csapat lép fel Nyíregyházán és Szarvason is. Az előadást egy különleges kifejező erő kíséri: homok-animáció, ami ott élőben rajzolódik Szlávik Ágnesnek köszönhetően. Jómagam a fuzionalitásnak vagyok a híve, azaz a többféle művészeti ág összhangját kedvelem, hiszek a műfajok keverésében és átjárhatóságában, ennek az elfogadására sarkallom a hallgatóimat, embertársaimat. Nagyon remélem, hogy különleges estet tudunk majd bemutatni a nézőknek, úgy a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, ahol csapatunk Bereczki Zoltán színművész-énekessel egészül ki, ő vendégművészként gazdagítja a produkciót, miként Szarvason Feke Pál színművész-énekes.
Többfelé szeretném elvinni a Mi van a zsebemben? estet, határainkon túlra is. A nyíregyházi fellépés azért is nagy öröm számomra, mert szűkebb pátriámban léphetek fel, mindemellett szívem csücske a Móricz Zsigmond Színház. Nagyon jó érzés, egyben felelősség is hazai pályán színpadra állni, már nagyon várom. Bízom benne, hogy közönségünk szeretni fogja és élményekkel távozik majd.
A Petőfi Zenei Díj átadóján az Év női előadója elismerést vetted át. Milyen érzések kavarogtak benned?
Először, amikor felhívtak, hogy jelenjek meg a díjátadón, eléggé felfoghatatlan volt, csak abban bíztam, hogy nem játszom aznap. Kiderült: kettőt is, de szerencsére napközben, így estére pont odaértem. Nagyon nagy megtiszteltetés, bár idő kell, míg lecsapódik az emberben egy díj vagy elismerés – és persze felelősséggel is jár. Én az a művésztípus vagyok, aki az alkotófolyamatba szeret belemélyedni, eközben nem koncentrálok arra – szerintem senki sem –, hogy díjazzák-e majd, vagy sem. A lényeg, hogy a produktum olyan legyen, amelyet elképzelek. Magamnak megfelelni – elsődlegesen ez a legfontosabb, egyben a legnehezebb is. Az külön öröm, ha egyszer csak jön egy ilyen külső visszajelzés. Szerintem úgy működik a világ, hogy energiákat bocsátasz ki, amikor teszed a dolgodat, és előbb vagy utóbb a gyümölcsnek be kell érnie. Van, akinek előbb, másnak utóbb, de a belefeccölt munkának meg kell térülnie. Megtiszteltetés és felelősség is egyben, hogy az önfeledt munkavégzést követően nagyító alatt vagyok. A Junior Prima-díj után is éreztem a közönség elvárását: ha már ilyen díjat kaptam, akkor egy bizonyos minőségi szint alá már nem mehetek, de talán ez elsődlegesen egy önmagunkkal vívott harc.
Ez doppingol vagy görcsössé tesz?
Inkább ösztönöz, mert azt érzem, fent vagyok a térképen, látják amit csinálok, és arra utal: van értelme, jó az út, amin járok. Persze nem azt jelenti, hogy mostantól kezdve hátra dőlhetek, mint aki jól végezte dolgát. Ebben az évben én lehettem az a szerencsés, aki ebben a díjban részesült, ami az óriási felelősség mellett nagyon szép privilégium, kitüntetés. Ösztönzésként kell kezelni és menni tovább, tenni a dolgomat.
Fotók: Gubik Petra archívumából
