Növény
Génbanki gabonafajtákat tesztelnek
2026. April 02.
Több mint 50 régi génbanki gabonafajtát vizsgálnak az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet és a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ közös mintaprogramjában. A „Mindennapi kenyerünk” elnevezésű projekt célja az élelmiszerbiztonság és a mezőgazdasági sokszínűség növelése.

Az ÖMKi közleménye rámutat: a modern élelmiszeripar jelentős ellentmondása, hogy míg több tízezer ehető növényfaj létezik, az emberiség étrendjének döntő részét mindössze néhány növény adja. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint a világ növénytermesztésének 66 százalékát csupán kilenc faj teszi ki, ami komoly kockázatot jelent a változó éghajlati viszonyok között.

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a boltok polcain tapasztalható bőség gyakran látszólagos, mivel a feldolgozott termékek többsége ugyanazt a néhány alapnövényt, például a búzát, a rizst vagy a kukoricát és ezen növények intenzív körülményekre nemesített fajtáit tartalmazza. A valódi változatosság a növényfajok és fajták diverzitásában rejlik, amely nemcsak a táplálkozást teszi egészségesebbé, hanem az élelmiszerbiztonságot is erősíti: ha egy növénykultúra a megváltozott körülmények miatt gyengébben teljesít, egy másik kompenzálhatja a hiányát.

A közlemény kitér arra is, hogy az iparszerű mezőgazdaságra jellemző monokultúrás termesztés - bár rövid távon növeli a hozamokat és egyszerűsíti a gépesítést - kiszolgáltatottá teszi a termelést a kártevőkkel, betegségekkel és az időjárási szélsőségekkel szemben.

Mint írják, a klímaváltozás miatt kialakuló bizonytalan környezetben a biológiai sokféleség biztosítékot jelent, mivel a különböző növényfajok és -fajták eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek: egyesek jobban tűrik a szárazságot, mások ellenállóbbak bizonyos betegségekkel szemben. A diverzifikált vetésszerkezet csökkenti a teljes terméskiesés kockázatát, javítja a talaj egészségét, és fenntarthatóbb termelési rendszert eredményez.

A közleményben felhívják a figyelmet az ősgabonák szerepére. Mint írják, ezek a régi gabonafajok - mint az alakor vagy a tönke - kedvezőtlenebb talajokon, extenzív körülmények között is sikerrel termeszthetők, növényvédőszer-használat nélkül. Bár terméshozamuk jó adottságú termőhelyeken alacsonyabb a modern búzafajtákénál, kedvezőtlen körülmények között versenyképes hozamra és nagyobb termésstabilitásra képesek. Mindez kiemelt jelentőséggel bírhat a klímaváltozás által egyre inkább érintett mezőgazdasági környezetben.

A közlemény szerint az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban őrzött ősgabona-tájfajták és régi magyar gabonafajták iránt. A gabonatermesztők közül egyre többen jelentkeznek, hogy akár többhektáros területen termesszenek ilyen génbanki tételeket. Ennek hatására indul el idén az az új mintaprogram, amelynek célja a génbanki gabonatételek megváltozott klimatikus viszonyok közötti termeszthetőségének vizsgálata, valamint a rendelkezésre álló vetőmagmennyiség bővítése.

A „Mindennapi kenyerünk” elnevezésű programban 2026 őszétől 50 génbanki gabonatétel kisparcellás vizsgálata és szaporítása indul el, amely a következő években összesen 100 tételre bővül majd. A kutatók a termeszthetőség mellett a gabonák beltartalmi értékeit és a belőlük készült lisztek sütési tulajdonságait egyaránt értékelik. A cél nem pusztán a múlt megőrzése vagy megidézése, hanem annak vizsgálata, hogy a változatos genetikai erőforrások milyen szerepet játszhatnak a jövő alkalmazkodó növénytermesztésében.

Egy ingyenesen letölthető receptgyűjtemény is készült azoknak, akik szívesen kísérleteznének az ősgabonák felhasználásával. Az összeállítás a https://biokutatas.hu/kiadvany/osbuza-receptgyujtemeny/ linken érhető el.


Kobell Ker 03.20.Sebők és Társa Kft. 04.22.Nektárplast 03.20.Ódor 03.20.Axis Bentonit 03.23.Samu Gazdabolt 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Agroforte Grain 03.20.Kor3000 03.20.Csom 2001 03.23.KK Grain 03.20.Vertical Empire Kft. 04.22.Er-Vo 03.20.LTZS 04.22.Agrotex 03.20.Hotel Hunor 03.20.Alföld Forest 03.23.Mizse-Plast 03.20.Vasiépker 03.23.Cad-Server 03.20.Isterra 03.20.Polimozaik 03.23.Átrium Aqua 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Hevesgép 03.23.NAK vetésinapModinvest 03.20.Blue Seed 03.20.Kapos Ternero 03.23.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Vantrix 03.20.
PRINT LAPOK