Műfajilag is változatos lesz számára a 2024/2025-ös évad: mesejáték, ifjúságnak (is) szóló drámai színdarab, mese- és Broadway musical, dráma és vígjáték egyaránt szerepel a repertoárban: OZ a nagy varázsló, Jeruzsálem, A padlás, Alul semmi, A király beszéde, Aranylakodalom. Ezeket színesíti még olykor-olykor az újra látható Anconai szerelmesek és a Legénybúcsú, illetve a nyíregyházi teátrum 3 tenorjának (Gulácsi Tamás, Horváth Viktor és Tar Dániel) koncertje december 13-án, első ízben a színház Nagyszínpadán. Kováts Dénes interjúja.
Főszerepek sora vár, ami egyrészt elismerést, másrészt komoly feladatokat és nagy kihívást jelent.
Az OZ nem fő, hanem kisebb szerep, van időm közben más előadások szövegét tanulni… – replikázik széles mosollyal.
A májusi beszélgetésünket ezzel a mondattal fejezted be: „Állnak előttem kihívások, mégpedig több típusú, és nem feltétlenül csak szakmai kihívások. Ezt azonban majd egy következő beszélgetésben fejteném ki.” Tehát?
Szerintem abban bíztam, hogy nem lesz következő beszélgetés és akkor nem kell róla beszélni… (nevet)
A főszerepek sora, rengeteg előadással párosulva önmagában kihívás.
Ez így van, nagyon sok áldozattal és lemondással is jár. A civil életem, ha nem is teljesen, de rettenetesen leredukálódik. Tavasszal még nem volt szó arról, hogy szerepet kapok A padlásban. Kaposváron már játszottam a Rádióst 14 évvel ezelőtt, akkor volt itt az ideje. De az nem volt egy jó időszak.
Ő Frankenstein. Fridrik Noémivel és Rák Zoltánnal
Ez már a „magam alatt vagyok” korszakod volt?
Annak a kezdete. (Gulácsi Tamás erről az időszakáról részletesebben is beszélt a Mindenünk a színház c. kötetben. Néhány példány még megvásárolható a színházunk jegyirodájában.) Ott A padlásnál indult egy mélyrepülés, ezért is volt izgalmas újra találkozni vele, mintha az élet egy témazáró dolgozatot adott volna: most hogyan állok azokkal a problémákkal. Újra megjelentek ugyanazok az érzések, hangulatok, szorongások, feszültségek… A psziché nem felejt… Immár jelentős önismerettel, megnövekedett fegyverarzenállal találtam magam majdnem ugyanannak a háborúnak a közepén, csak most pontosan tudtam, hogy magammal harcolok. Nem volt könnyű most sem, de szerintem sikerült letennem a fegyvert… És az élet most egy gégegyulladással is megkínált a próbafolyamat közben, ami miatt az is kérdéses volt, hogy egyáltalán el tudom-e énekelni a dalokat a premieren.
Miután a sajtós bemutatón befejezted a Fényév távolságot, a rendező, Gémes Antos „bravó” felkiáltással díjazta.
Igen. Látta az előző napok küszködéseit, hallotta a javulófélben lévő rekedtes hangomat… Jó szeme és nagy szíve van Antosnak, meglátta, hogy mennyi felesleges terhet cipelek magammal… Amit tudott, le is vett rólam.
Tehát nem is a szereppel küzdöttél, hanem a múlt emlékeivel?
Zanzásítva én is így fogalmaznám meg.
Az évadot tekintve van bennem egy másfajta félelem is – ezt is említhetjük a kihívások között –, mert attól tartok, ha ilyen sokat látnak színpadon a nézők, akkor egyszer csak meg fognak unni.
Gulácsi Tamást nem lehet megunni!
Jólesik, köszi. De évad végén is beszélgessünk majd erről… Ha ők nem is, én biztos unni fogom magam – kacag fel önironikusan.
Hozzátenném: pontosan tudom, hogy a nagyon sok munka kiégéssel jár, többször megtapasztaltam... Egyszer csak eljön a pont, amikor azt veszed észre, hogy ugyanazokat az eszközöket használod, nem tudsz megújulni, mert folyamatosan ott állsz a színpadon. Azt gondolom, ha valamit megtanultam, az az, hogy mindig mindenben az egyensúlyra kell törekedni. Persze most speciális a helyzet, mert két előadásba is be kellett ugranom. Az élet ezt most így hozta, meg kell küzdenem vele, meg kell őriznem az ép elmémet, a testem egészségét – és ez bizony nagyon sok civil áldozattal jár, mert a színpadi jelenlétből, meg a színpadi tartalomból valószínűleg nem fogok engedni, az belém van égve. Olyan régóta csinálom, hogy a tőlem megszokott színvonalat mindenképpen hozni akarom. Igazából nem is tudom, hogyan lehet másképpen csinálni…
Gulácsi Tamás és Gulyás Attila a Bolha a fülbe c. előadásban
Térjünk rá a szerepekre és színdarabokra. A sok évvel ezelőtti mesében is te voltál OZ. Szeretsz varázsló lenni?
Ez volt az első szerepem, amikor 11 évvel ezelőtt ideszerződtem. Amikor az ember bekerül egy új helyre, akkor bizonyítani akar. Biztonságos közeget teremtett, hogy nincs túl nagy szerepem, és tudom kicsit a nézőtérről figyelni a dolgokat. A mostani tudásommal azért föltuningoltam a szerepet. Aztán hátha tíz év múlva újra elővesszük… Kíváncsi lennék, akkor milyen lenne Oszkár Zöld.
A gyerekek hogyan fogadják? Nekem nagyon tetszett.
Nem túl sokat vagyok színpadon, de amint látom és hallom: szeretik.
Voltam olyan szerencsés, hogy megnézhettem az elsődlegesen diákoknak szánt Jeruzsálem című előadást. Megfogott. Úgy gondolom, felnőtteknek is érdemes lenne bemutatni tartalma és mondanivalója miatt. Sikerült közel vinni az ifjúsághoz?
A Lázár Ervin Programban mutatjuk be a megye szinte minden kistelepülésén, ahol csak lehet. Iszonyatosan sok mindentől függ a sikere. Mondjuk, hány ember nézi. Általában 25 és 200 között, nagyon nagy a szórás. Másodszor, hogy többnyire sajnos nagyon rosszak a körülmények, az esetek 90 százalékában tornateremben játsszuk. Ez önmagában a művészet meggyilkolása, hiszen karikára játszhatom magam, ha nem értenek semmit, mert annyira visszhangzik a tornaterem. Közben kirobban egy szünet, az iskola többi része jön-megy és hát nem lábujjhegyen. Nagyon küzdünk az elemekkel. Azokon a helyeken, ahol kultúrházakban, könyvtárakban tudjuk játszani, ott lehet valamennyire lemérni, mit tud ez az előadás. Úgy vesszük észre, hogy szeretik a gyerekek, jönnek velünk, némi noszogatásra meg is szólalnak. De az interakció inkább fűszer ezen az egészen, a cél az, hogy velünk együtt gondolkozzanak, lássanak ilyen típusú színházat is. Igen, jó lenne, ha felnőtt közönség is láthatná.
A szöveg gondolatébresztő, az előadás értékes, érdemes lenne műsorra tűzni, hogy családok és felnőttek is nyugodt megnézhessék.
Már szót ejtettünk róla, hogy A padlás váratlan szereped lett. A Rádiós mennyire áll közel hozzád?
Anita (Tamás felesége, Kosik Anita színművész) szentül állítja, hogy én magam vagyok a Rádiós. Szerinte nem nagyon kell semmit csinálnom ebben a szerepben, egyszerűen ez az ember vagyok. Az a fajta keresés, kíváncsiság, ami a Rádióst jellemzi, bennem is megvan. Nagyon érdekel a világ, az univerzum és ami mögötte van… (csibészes mosoly az arcán) Sokszor én sem láttam meg, ami az orrom előtt volt. Inkább a képzeletemben éltem, nem pedig két lábon, a földön. Ha láttam is, hogy ott a szerelem az orrom előtt, nem mertem megtenni azokat a lépéseket, amelyek egy párkapcsolathoz vezetnek, inkább szorongtam, feszengtem, ezáltal lemaradtam sok mindenről. Jóról, rosszról…
Rádiósként A padlásban. Balról Bach Zsófia (Süni), jobbról Jenei Judit (Robinson, a gép)
A padlás évtizedek óta mindenütt siker. Mi a titka?
Nagyon jó kérdés. Ez egy nagyon kedves történet, nagyon eltalált dalokkal, amelyek a szívünk mélyére nyúlnak. Van egy spirituális háttere is a szellemekkel és az emlékekkel. Manapság túlzottan belesüllyedtünk a materiális dolgokba, így jólesik, hogy velünk van négy szellem, akik kicsit kézzel foghatóak, kicsit nem. Jólesik az az egyszerű igazság, hogy a jók nyerik a döntő nagy csatát, a támadót a várból kidobják, ha már a mindennapi életünk nem erről szól… Jó visszagondolni a múltunkra és azokra a szeretteinkre, akik már nem lehetnek köztünk. Sok összetevős titok lengi körül A padlást.
Olykor én is elgondolkodtam, máskor könnyesre nevettem magam. Nagyon sokak fülében Kaszás Attila hangján hallható a Fényév távolság, akkor is, ha más énekli. Nekem úgy tűnt, hogy te nem teljesen abban a stílusban énekelted el, ahogyan ő, de nagyon szépen.
Kaszás Attilát lekopizni öngyilkosság bárki részéről, de nyilvánvaló, hogy az összehasonlítás nem marad majd el. Ez a szerep Attilára lett írva, nehéz ezzel versenyezni, de nem is kell. Én úgy érzem, hogy különös tisztelettel kell hozzányúlni a Rádiós szerepéhez.
Előzetesen melyiket érzed kiemelkedőnek vagy kihívásnak?
Mindegyiket. A király beszédét nagyon várom, mint a nyíregyházi Colin Firth… – utal nevetve Anita ezzel kapcsolatos megfogalmazására. (Ebben az interjúban olvasható: https://magyarmezsgye.hu/az-iden-negy-bemutato-varja-kosik-anitat) Az elmúlt időben inkább a szórakoztatásban kellett megtalálnom azokat a mélységeket, amelyek ott lapulnak mindenhol. A király beszéde komoly történet, persze humoros oldallal megspékelve.
Az Alul semmi a vetkőzés miatt kihívás. A közösségi médiák miatt ugyanis olyan testképek élnek a fejünkben, amelyeknek az elérése a valóságban irgalmatlan nehéz, annyira komoly szintű odafigyelést igényel a táplálkozásban, a regenerálódásban, a munkában. Bizonyos korban pedig szinte lehetetlen teljesíteni. Viszont az a baj, hogy a néző ezekbe nem gondol bele, ő a színpadon nem a retusált képet, hanem a valóságot látja, ami ritkán tetszik neki... A kanapéról nagyon könnyű bárkit kritizálni – ezt tapasztaljuk a világhálón is, legyen szó bármilyen témáról.
A színpadon nem lehet retusálni.
Fénnyel azért valamennyire lehet. Körülbelül két éve elkezdtem komolyan foglalkozni a testemmel, akkor még nem tudtam, hogy lesz az Alul semmi. Most, mikor megtudtam, elkezdtem változtatni az irányon, hogy mire odajutunk, azért valamit hozzak ki belőle. Mert minél jobban beleásom magam, azt látom, a testépítés nagyon nehéz szakma, pláne, ha az ember nem szed szteroidot… Nekem a kétméteres magasságommal, a vékony alkatommal, nagyon nehezen megy az izomépítés. De annyi talán látszani fog, hogy foglalkozom magammal.
A király beszédében újra együtt látható a Főfőnökben nagy siker aratott páros, azaz te és Horváth László Attila.
Egy ilyen kaliberű színésszel, mint Lackó, mindig nagy öröm játszani. Szerintem jó közöttünk a kémia. Nagyon várom a közös munkát. Hosszú perceken keresztül tudunk egymás mellett, tartalmas csöndben ülni a büfé teraszán. Ritka ez. Szeretem.
Aranylakodalom…
Az az évad vége. Addig életben kell maradnom. (nevet) És hát a Legénybúcsú sikere után nem tehetjük lejjebb a lécet! Induljon jól ez a nyár mindenkinek! Erre az Aranylakodalom tökéletes. Ha Isten is velünk van, akkor az előadásaim száma ebben az évadban eléri a kétszázat!
A Delilában Kosik Anitával és István Istvánnal
Fotók: A Móricz Zsigmond Színház archívumából
