Növény
Fontos a talaj termőképessége
2024. April 01.
Hazánk mintegy félszáz pontján figyelemfelkeltő kampánynapot tartott a Magyar Talajtani Társaság (MTT), mert a termőtalaj állapotára és fontosságára szeretné felhívni a közvélemény figyelmét.

Ennek keretében az MTT szakemberei talajszelvényt ásnak ki és bemutatják a talaj működését. Az MTI idézte az Agroinform.hu hírét, mely szerint az intenzív művelési technológiák miatt a hazai termőföldek nagy részén fokozatosan esik vissza a termőképesség, valamint víz- és szénmegkötő kapacitás. Ez a talaj szervesanyag-tartalmának csökkenésére és a talajszerkezet leromlására vezethető vissza.

Dobos Endre, az MTT elnöke szerint a művelésből kivont, a túlművelés és az elhibázott vegyszerhasználat, továbbá a klímaválság miatt eltűnt, tönkrement termőföldek Európában is riasztó arányt mutatnak. A kontinens talajainak legalább 60-70 százaléka beteg, és nem állnak jól a magyarországi termőtalajok sem, hiszen a művelt talajok 90-100 százaléka érintett az úgynevezett talajdegradációs folyamatokban.

A talajok szervesanyag-tartalmának csökkenése nyomán visszaesik a talajban élő, a szervesanyag-utánpótlást biztosító hasznos élőlények (baktériumok, gombák, földigiliszta, stb.) száma is, így a talaj nem, vagy csak kismértékben képes regenerálódni. Az intenzív mezőgazdaság ezzel fokozatosan kimeríti a talaj széntartalékait, emellett lecsökkenti az olyan mikroelemek arányát is, amelyeket a nitrogénalapú műtrágyázás nem képes pótolni. A degradált talaj iszapolódik, összetömörödik. A tömör, kőkemény talajfelszín kánikulában úgy viselkedik, mint a beton, fokozza a hőséget és az aszályt. Esőben ugyanakkor nem képes magába fogadni a nedvességet, így az jelentős részben elfolyik a területről. A víz elfolyása emellett jelentősen növeli a későbbi aszálykárok kockázatát.

Dobos Endre hangsúlyozta: a talajszerkezet visszaállítása a regeneratív gazdálkodással érhető el, amely a víz elfolyását 50 százalékkal, az eróziót akár 90 százalékkal is képes mérsékelni, miközben a talajban újból felhalmozódó szervesanyag tartósan szén-dioxidot von ki a levegőből.


Cad-Server Kft. 09.23.Stell Manufacturing 09.23.Isterra 09.23.Paprika Molnár Kft. 09.23.Gumiflex Kft. 09.23Taurus Techno 09.23.Inomix 09.23.Samu Gazdabolt 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.Otis Bt. 09.23.Nektárplast 09.23.Aqua Öntözéstechnik 09.23.MEVA-HU 09.23Magnet Construction 09.23.Extended Warranty Service 09.24.Orsó 95 Kft.  09.23.Vertical Empire 09.23.Agrotex 09.23.Porsztatik 09.23.KK Grain 09.23.Agroforte Grain 09.23.Zolvik 10.14.Agro Cserkesz 09.28.Ódor Kft. 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Olajütő 09.23.
PRINT LAPOK