Köztér
Fontos a stabil finanszírozás
2022. március 02.
Stabil finanszírozásra van szükségük a gazdáknak, az Agrárminisztérium (AM) ezért fontosnak tartja a kedvezményes agrárhitelezési megoldásokat – közölte Nagy István, példákat is említve egy minapi sajtótájékoztatón.

Az agrárminiszter fontos finanszírozási eszköznek nevezte a 2011-ben bevezetett Agrár Széchenyi-kártya folyószámlahitelt, valamint a járvány kedvezőtlen hatásait ellensúlyozó Agrár Széchenyi újraindítási és beruházási hitelt. A KAVOSZ Zrt. koordinálásával működő Széchenyi Kártya Program termékei pedig rugalmas, gyorsan elérhető, hatékony segítséget jelentenek a gazdáknak, akik minden visszajelzés szerint jól fizető, megbízható törlesztők.

2011 óta az Agrár Széchenyi Kártya csaknem 371 milliárd forint hitelkihelyezést biztosított 29 ezer szerződésen keresztül. A járvány kezdete, 2020 áprilisa óta emelt keretösszeggel, minisztériumi költségtámogatással kaphatnak kiemelt segítséget a gazdák, a kihelyezések összege elérte a 96 milliárd forintot.

A tárcavezető szerint a minisztérium a hitelköltségek csökkentésével mind a hitelfelvevők, mind a hitelnyújtók kockázatát mérsékli. A járvány alatt az AM mintegy 100 milliárd forintnyi folyószámlahitelhez nyújtott kiemelt támogatást, a piaci vagy időjárási körülmények miatt nehéz helyzetbe került agrárvállalkozók számára csaknem kamat- és költségmentes hitelt biztosít.
Agrárminiszterünk bízik abban, hogy a jól bevált finanszírozási megoldások sikerrel működhetnek tovább, hiszen 2027-ig majdnem 4300 milliárd forint támogatás igényelhető. Hangsúlyozta, hogy a következő években azt kell elérni, hogy ezek a források erősítsék az élelmiszeripari versenyképességét, javítsák a termelés hatékonyságát.

A húsz éves múltra visszatekintő Széchenyi kártya Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint a válságállóságot igazolja. Kijelentette, hogy a vállalkozók visszajelzései alapján folyamatos a fejlesztés, a program állandóan korszerűsödik. Az együttműködés a válság elején különösen fontosnak bizonyult, hiszen ennek köszönhető, hogy két éve rendkívül gyorsan jött létre kamat-, díj- és költségmentességet biztosító megoldás az agrárvállalkozók megsegítésére.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az állami kamattámogatásnak és a garanciavállalásnak köszönhetően a bankok bátrabban adnak kölcsönöket, a gazdák körében pedig rendkívül alacsony, ezrelékekben mérhető a fizetési nehézség, illetve a bedőlt hitelek aránya. Szólt arról, hogy a hitelfelvevők között magas a mikrovállalkozások aránya, és különösen fontosnak nevezte, hogy az Agrár Széchenyi kártya az őstermelőket is pénzhez juttatja, hiszen őket a kereskedelmi bankok nehezen finanszírozzák.

Szilágyi HűtőCincillaIvóvíz6Pályázat Európa Kft.Atukavíz2Orbán KályhaSzamos AblakCharlie HűtőGyümölcsgépHajdú László diófa banner - törölhetőMagyar Kukorica Klub banner - törölhetőAtukavíz3VC 999 05.02.Atukavíz1 05.01.-igFormula GPDPMG Zrt.Máté Metál 04.17.Szalkai és TársaAgrologica 04.17.Agroforte GrainHorváth és HuszárHotel Hunor - törölhetőGordius Solution tenderDerulaCincilla2Agro NatúrtápMagyar Pékség Kft.Fórum Plussz Kft,
PRINT LAPOK