Növény
Folytatódik a gabonaharc
2023. április 19.
Minden, Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon.

Ezt mondta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára keddre virradó éjjel a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen, ahol tájékozódott a mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról.

Nobilis Márton megtekintette a szomszédos országból érkezett kukoricaszállítmány - a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei által elvégzett - ellenőrzését, majd elmondta, a szállítmányból történt mintavétel után a kamiont leplombálják, és így folytatja útját Magyarországon át a rendeltetési helye felé. Valamennyi ilyen rakományú kamion útját az Elektronikus Közúti Áruforgalom-ellenőrző Rendszeren keresztül figyelemmel kísérik, illetve súlyellenőrzésekkel is követik az útját. Ezen keresztül látni fogják, hogy elhagyta-e szállítmány az országot; amennyiben nem, akkor megkeresik, hol pakolták le és ott fogják ellenőrizni.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány úgy döntött, hogy - a lengyel példát követve - nem engedélyezi az ukrán gabona, illetve más mezőgazdasági termékek behozatalát. Az a célunk, hogy a magyar gazdákat megvédjük attól, hogy az ukrán gabona elárassza a magyar a mezőgazdaságot és kárt okozzon a magyar gazdáknak – jelentette ki Nobilis Márton, aki arról is szólt: az agrártárca dolgozik azon, hogy későbbiekben a tilalmat más ukrán élelmiszerekre is kiterjesszék. Az MTI kérdésére az államtitkár elmondta: a korábbi évekhez képest mára megtízszereződött az ukrán gabonabehozatal Magyarországra.

Mind ismert, Nagy István agrárminiszter szombaton jelentette be, hogy Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását. A tárcavezető szerint a jelenlegi piaci folyamatok folytatódása olyan komoly károkat okozna a magyar mezőgazdaság számára, hogy rendkívüli intézkedésekkel kell ezeknek gátat szabni. A Magyarországra történő behozatal korlátozása átmeneti jellegű és 2023. június 30-ig tart.

 

Magyar Kukorica Klub banner - törölhetőAtukavíz1 05.01.-igIvóvíz6Máté Metál 04.17.Agroforte GrainMagyar Pékség Kft.Fórum Plussz Kft,Atukavíz2Szamos AblakGordius Solution tenderAtukavíz3Szilágyi HűtőAgrologica 04.17.Pályázat Európa Kft.Agro NatúrtápOrbán KályhaDPMG Zrt.Charlie HűtőCincillaHorváth és HuszárSzalkai és TársaHajdú László diófa banner - törölhetőCincilla2Formula GPHotel Hunor - törölhetőVC 999 05.02.DerulaGyümölcsgép
PRINT LAPOK