Köztér
Fókuszban a vizes élőhelyek
2025. June 27.
Az Aggteleki Nemzeti Park számára kiemelkedően fontos, hogy megőrizze és helyreállítsa a térség egyedülálló vizes élőhelyeit, amelyek számos védett fajnak biztosítanak otthont – hangzott el a vizes élőhelyek helyreállítása és monitorozása kapcsán elindított projekt nyitórendezvényén.

Az Aggteleki-karszt különleges természeti értékeket rejt, hiszen a kis kiterjedésű vizes élőhelyek a biodiverzitás szigetei. A klímaváltozás és az emberi tevékenység okozta veszélyeztető tényezők miatt ezeknek az élőhelyeknek a megőrzése, helyreállítása és fenntartása jelentős feladat.

A most induló projekt több mint 605 millió forintos uniós támogatásból valósul meg, és összesen 61,4 hektárnyi területet érint, köztük a Jósvafői Tengerszem-tavat, a Jósva-forráscsoportot, az Aggteleki Kardos-tavat, a Bacsó-nyak-alji-mocsarat, valamint a Keleméri Mohos-tavakat.

A Jósvafői Tengerszem-tó – melyet eredetileg 1939-ben áramellátási célból létesítettek – az évtizedek során jelentősen feltöltődött, a nyílt vízfelület szinte teljesen eltűnt, minősége leromlott. A mostani beavatkozások célja a tó eredeti vízmélységének és nyílt vízfelületének visszaállítása, az üzemvízcsatornák és vízesések helyreállítása, valamint a partmenti területek rendezése. A völgyzáró gát megerősítése is megtörténik, amely nemcsak a vízmegtartást, hanem több denevérfaj élőhelyének javítását is szolgálja.

A Keleméri Mohos-tavak országos és nemzetközi jelentőségű tőzegmohalápjai, flórájuk és faunájuk révén egyedülállóak Magyarországon. A projekt során a vízelvezető árkok elzárása, szigetelése és védőtöltések építése révén helyreáll a tavak vízmegtartó képessége.

Az Aggteleki Kardos-tó és a Bacsó-nyak-alji-mocsár eredetileg záportározók voltak, de az évek során feltöltődtek, a nyílt vízfelület eltűnt, a nád és gyékény benőtte a területet. A mostani fejlesztések során eltávolítják a nádirtást akadályozó fákat és cserjéket, megtisztítják a mocsári növényzetet, és ismét nyílt vízfelületet alakítanak ki, ezzel javítva a védett fajok, mint például a lápi szitakötő, a vöröshasú unka, a dunai tarajosgőte vagy az Aggteleki Nemzeti Park címerállata, a foltos szalamandra élőhelyét.

A projekt részeként kiépül a vízminőség-monitoring rendszer a Tengerszem-tónál és a Jósva-forrásnál, továbbá élővilág-monitorozási tevékenységek is indulnak. Emellett a Natura 2000 területek bemutatása és a szemléletformálás is hangsúlyt kap, hogy a természetvédelmi értékek hosszú távon is fennmaradjanak.

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz keretében több mint 3,3 milliárd forint támogatást nyert el, amely hat nagyszabású projekt megvalósítását teszi lehetővé a térségben.

A „Vizet a tájba” program keretében már 13 ezer hektárnyi nemzeti parkos terület vízkészletének védelme és megtartása történt, ami jól mutatja, hogy nemcsak Aggtelek környékén, hanem az egész országban egyre fontosabbá vált a vizes élőhelyek megőrzése és helyreállítása, ez a közös cél pedig egyre több szakembert, intézményt és közösséget hoz össze.

A nemzeti parkok, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és számos szakmai szervezet példaértékű összefogással dolgozik együtt a vizes élőhelyek védelméért és helyreállításáért – hangsúlyozta beszédében Rácz András, az Agrárminisztérium államtitkára.

Fotó: Vermes Tibor/AM

NAK vetésinapVasiépker 03.23.Hevesgép 03.23.Agrotex 03.20.LTZS 04.22.Mizse-Plast 03.20.Átrium Aqua 03.20.KK Grain 03.20.Modinvest 03.20.Agroforte Grain 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.Hotel Hunor 03.20.Alföld Forest 03.23.Nektárplast 03.20.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Blue Seed 03.20.Er-Vo 03.20.Sebők és Társa Kft. 04.22.Axis Bentonit 03.23.Kobell Ker 03.20.Cad-Server 03.20.Vantrix 03.20.Polimozaik 03.23.Kor3000 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Ódor 03.20.Csom 2001 03.23.Isterra 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Vertical Empire Kft. 04.22.Kapos Ternero 03.23.
PRINT LAPOK