A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar több ponton ma is külső munkaerőre szorul. Évente mintegy 24 ezer harmadik országbeli dolgozó vesz részt az ágazat munkájában, főként ott, ahol sok a kézimunka, szoros a szezon, és a gépesítés nem váltja ki gyorsan az emberi munkát.

Ez nemcsak munkaügyi kérdés. Ha nincs elég ember a metszésre, szedésre, állatgondozásra, válogatásra vagy feldolgozásra, annak közvetlen termelési következménye van. Csúszhat a betakarítás, nőhet a veszteség, romolhat az áru minősége, és kevesebb hazai termék kerülhet a piacra.

A munkaerőhiány különösen a zöldség- és gyümölcstermesztésben, az állattartásban és az élelmiszeripari feldolgozásban érezhető. Ezekben az ágazatokban a munkacsúcs rövid, a feladat fizikailag megterhelő, a termelés pedig sokszor vidéki térségekhez kötött. Sok munkakörre ma nincs elegendő hazai jelentkező.

A külföldi munkaerő alkalmazása ugyanakkor nem lehet eszköz a bérek leszorítására vagy a hazai dolgozók kiszorítására. Más a valódi munkaerőhiány kezelése, és más a visszaélésszerű foglalkoztatás. Az ágazatnak átlátható rendszerre van szüksége: ahol tényleg nincs ember, ott legyen megoldás; ahol visszaélés van, ott legyen kontroll.

A hosszabb távú cél érthető: erősebb hazai munkaerőbázis kellene. Ehhez azonban nem elég szabályozni a vendégmunkát. Jobb munkaszervezésre, képzésre, kiszámítható szezonális foglalkoztatásra, gépesítésre és vonzóbb vidéki munkakörülményekre is szükség van.

A munkaerőhiány tehát nem távoli gazdaságpolitikai vita, hanem olyan kockázat, amely megjelenhet a gyümölcsösben, az állattartó telepen, a zöldségfeldolgozóban és a hűtőházban is. Ha a munka nincs elvégezve időben, az eredmény a gazdaságban és a piacon is látszik.

A következő évek tétje az lesz, hogy a hazai agrárium hogyan tudja csökkenteni a külső munkaerő-kitettséget anélkül, hogy közben saját termelési biztonságát gyengítené. A teljes elzárás és a kontroll nélküli nyitás között olyan megoldás kell, amely a munkát, a termelőt és a hazai ellátást egyszerre védi.