Állat
Figyelnek a baromfiágazatra
2023. October 23.
Hazánkban jelenleg 550 árutermelő gazdaság termel tojást, amelyek 2022-ben mintegy 2,4 milliárd tojást állítottak elő – közölte Nagy István Budaörsön, a Tojás Világnapja alkalmából szervezett szakmai konferencián.

Az agrártárca vezetője hangsúlyozta, napjainkban azzal kell szembesülnünk, hogy a ma élő ember nem fogadja el a nagyüzemi állattartást, amellyel kapcsolatban olyan álromantika uralkodott el, amit nagyon nehéz legyőzni. Tudományos kutatásokkal azonban bemutatható, hogy állatjóléttel magas komfortfokozat nyújtható. Hozzátette, éppen ezért a problémára összefogással, a tudomány, a tenyésztés és a takarmányozás oldaláról egységes választ kell adni, hiszen az embereket nem lehet megfosztani a legteljesebb értékű fehérjétől.

Nagy István kiemelte, élelmiszerbiztonsági szempontból jelentős előrelépés, hogy a fogyasztók ma már a jól látható, magyar származásra utaló eredetmegjelölés alapján választhatják az itthon termelt árut. A rövid ellátási lánc ugyanis mindannyiunk érdeke, hiszen biztonságos és fenntartható ellátást eredményez.

A miniszter emlékeztetett arra: az agrárkormányzat az elmúlt időszakban folyamatosan támogatta az ágazat fejlődését és versenyképességének megőrzését. Éppen ezért a Vidékfejlesztési Program részeként a teljes baromfiágazat telephely-fejlesztési projektjei közül 596 számára nyújtottak támogatást, több mint 189 milliárd forint értékben. Szintén a Vidékfejlesztési Programban kétféle állatjóléti támogatási programmal segítik a szektor szereplőit az állatbetegségekkel szemben.

Továbbra is fontos támogatási formája a tojáságazatnak az étkezési tojást termelő tyúkállományok állatjóléti támogatása, amely prioritásként szerepel a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Tervben. Az étkezési tojótyúkoknál és a tenyészbaromfi állományoknál toxinmentes takarmányozással érdemes a baromfiállományok jólétén javítani. Éppen ezért kapott összesen csaknem 600 baromfitartó 13 milliárd forint összegű támogatást.

A 2023-as támogatási időszakra október 15-ig lehetett még lehet kérelmeket benyújtani, emellett lesznek beruházási, járványvédelmi, génmegőrzési, illetve állatjóléti támogatások. Ezeknek a céloknak az elérésére a KAP Stratégiai Tervből a mezőgazdasági üzemek fejlesztésére 1,26 milliárd euró, a járványvédelmi elemeket is támogató beruházásokra 20 millió euró áll majd rendelkezésre.


SZTE 07.17.Ilinox Kft. 07.29.Nektárplast 07.29.KK Grain 07.29.Térváz 07.29.Orsó 95 Kft.  07.29.Vertical Empire 07.29.Taurus Techno 07.29.Led N More 07.31.Bos Plus Kft. 07.29.Arasz Infromatika 07.31.Charolais Kft. 07.29.Albert Garden 07.31.Gordius 91 07.31.SGS 07.29.Isterra 07.29.Hotel Hunor 07.31.Farmer ExpoZambelli Colorferr 07.29.Agroforte Grain 07.29.Agrotex 07.29.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Inomix 07.31.Flexinsheet 07.31.Éptárker 07.31.Sokon 07.31.Otis Bt. 07.29.
PRINT LAPOK