Állat
Fertőz a madárinfluenza
2024. December 18.
A madárinfluenza házi- és vadon élő madarak vírusos megbetegedése, amely az állatok elhullásához vezet. Megjelenése jelentős gazdasági kárt okoz. Ennek megakadályozása és a továbbterjedés kockázatának csökkentése érdekében fontos az óvintézkedések betartása. Különösen azért, mert hazánkban rossz a helyzet.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) folyamatosan dolgozik a járvány megfékezésén, azonban a vírus jelenléte továbbra is aggasztó, és komoly kihívások elé állítja a baromfiágazatot. Leginkább Bács-Kiskun vármegyében, ahol jelenleg 48 település körül jelöltek ki védőkörzetet, Csongrád-Csanádban pedig 15-öt. Békésben négy, Komárom-Esztergomban és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 3-3, míg Győr-Moson-Sopronban két település érintett a legfrissebb adatok szerint. 

A legtöbb esetben mulard kacsa állományt támadott meg a vírus, mintegy 80 helyszínen, a kacsák és a ludak együtt „produkálták” ezt a számot, néhányszor tyúkok és pulykák is fertőződtek. A leölni kényszerült állományok nagysága esetenként a néhány ezertől a több tízezerig terjedt.

A fertőzött gazdaságok körül a három kilométer sugarú védőkörzeteket és a tíz kilométeres megfigyelési körzeteket kijelölték, valamint megkezdték a járványügyi vizsgálatokat. Azonnal életbe léptek a járványvédelmi és állatmozgatási korlátozások is. Másutt a felügyeleti/megfigyelési körzet-besorolás érvényes. A Nébih hangsúlyozza, hogy a madárinfluenza szinte az egész országban jelen van, ezért kiemelten fontos a fokozott óvatosság az állattartók részéről, nemcsak a már érintett, hanem a madárinfluenzától mentes területeken is. A hatóság felhívja a figyelmet a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartására, hogy megakadályozzák a vírus további terjedését és minimalizálják a gazdasági károkat.

A Nébih javaslatai a fertőzés megelőzése érdekében:

  • A szárnyasokat tartsa zárt, fedett helyen, hogy ne érintkezhessenek vadon élő madarakkal. Amennyiben a zárt tartás nem megoldható, a kifutót védje megfelelő erősségű madárhálóval felül és oldalról is!
  • Az állatokat csak teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etesse, itassa. A takarmányt és alomanyagot szintén lehetőleg fedett, zárt helyen vagy letakarva tárolja, hogy a vadmadarak ne férjenek hozzá.
  • Fokozottan figyeljen a higiéniai szabályok betartására. A szárnyasokkal való érintkezés előtt és után alaposan mosson kezet szappannal, bő vízzel.
  • Háztáji körülmények között se használja más célra az állatok gondozásakor viselt öltözetet, beleértve a cipőt, csizmát is.
  • Mindennap alaposan tisztítsa meg az állatok gondozása során használt szerszámokat, eszközöket.
  • Ha beteg vagy elhullott szárnyast kell megfognia, használjon nejlon- vagy gumikesztyűt.
  • Új állomány beszerzésekor az újonnan vásárolt állatokat különítse el a már meglévőktől.
  • Állati hullát és mellékterméket csak engedéllyel rendelkező vállalkozóval szállíttasson el.
  • Ha baromfiállományában bármilyen rendellenességet tapasztal, beteg, vagy gazdasága közelében elhullott madarat talál, mielőbb értesítse állatorvosát vagy a területileg illetékes járási hivatalt.

Az agrártárca folyamatosan arra kéri a baromfitartókat, hogy szigorúan tartsák be a járványvédelmi szabályokat. Kiemelten fontos a házi szárnyasok zártan tartása és az alapvető járványvédelmi ajánlások betartása. Magyarország teljes területén tilos a baromfi és más fogságban tartott madarak vásárokba történő bevitele, valamint díszmadár- és galambkiállítások tartása.

Az állattartók együttműködése és a járványvédelmi szabályok betartása elengedhetetlen a járvány megfékezéséhez és a gazdasági veszteségek minimalizálásához.


Éptárker 07.31.Vertical Empire 07.29.Térváz 07.29.Led N More 07.31.Albert Garden 07.31.Otis Bt. 07.29.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Inomix 07.31.Charolais Kft. 07.29.KK Grain 07.29.Hotel Hunor 07.31.Agrotex 07.29.Gordius 91 07.31.Arasz Infromatika 07.31.Farmer ExpoNektárplast 07.29.SZTE 07.17.Orsó 95 Kft.  07.29.SGS 07.29.Taurus Techno 07.29.Flexinsheet 07.31.Sokon 07.31.Agroforte Grain 07.29.Bos Plus Kft. 07.29.Zambelli Colorferr 07.29.Ilinox Kft. 07.29.Isterra 07.29.
PRINT LAPOK