A projekt célja a biológiai sokféleség védelme és az élőhelyek éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásának erősítése – hangzott el a projekt nyitórendezvényén, Őriszentpéteren.
A KEHOP Plusz program keretében a 10 hazai nemzeti park igazgatóságnál összesen 59 projekt indul el, amelyek éveken keresztül javítják majd hazánk természeti környezetének állapotát. Az 59 beruházás összértéke 41,1 milliárd forint, és közel 100 ezer hektárt érint a beavatkozás, legyen szó élőhely-rekonstrukcióról, infrastruktúra-fejlesztésről vagy természetvédelmi szemléletformálásról.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság hét projektje 4,3 milliárd forint támogatásban részesül, melyek együttesen több mint 1.100 hektáron javítják a természeti értékek megőrzésének feltételeit. A most induló, 128 hektárt érintő beruházás négy helyszínen valósul meg. Ezek közül kiemelkedik a Kerca-patak természetes mederalakulatainak helyreállítása, ahol a víz kis- és középvizes időszakban újra a természetes mederbe kerülhet, valamint a Gyöngyös-patak mentén kialakuló lassú áramlású, sekély vizű élőhelyek rekonstrukciója, amelyek eddig hiányoztak a térség ökológiai palettájáról.
Az élőhely-rekonstrukciók nem csupán ökológiai szempontból fontosak, hiszen a természetvédelmi beruházásokkal együtt fejlődik az ökoturizmus, erősödik a környezeti nevelés, és nő a helyi közösségek természeti értékek iránti elkötelezettsége is.
Címlapfotó: orseginemzetipark.hu































