Pályázatok
Feldolgozóüzemek pályázhatnak
2024. June 17.
A 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg a feldolgozóüzemek fejlesztéseinek támogatására.

A nagyobb, komplex projekteket támogató „Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása” című felhívást 150, míg a kisebb léptékű beruházásokra fókuszáló „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című kiírást 50 milliárd forint forráskerettel hirdetik meg. Előbbiben a fejleszteni szándékozók 200 millió és 5 milliárd forint közötti, utóbbiban legfeljebb 200 millió forint támogatásra pályázhatnak, vagyis a két kiírás egymásra épül, kiegészítik egymást.

Mindkét megjelent felhívás támogatja a mezőgazdasági termékek feldolgozásával kapcsolatosan épületek kialakítását, felújítását, új eszközök, gépek beszerzését, új technológiai rendszerek kialakítását, valamint az energetikai korszerűsítéseket is.

A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50%, de ez bizonyos esetekben 70%-ig növekedhet. A felhívásokban meghatározott tartalmi értékelési rendszer alapján elsősorban azok a projektek számíthatnak a fejlesztési forrás elnyerésére, melyeknél igazolt azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, és amelyek esetében a beruházó tartós üzleti kapcsolatokat tart fenn termelő partnereivel.

A beruházási támogatás segíti a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását célzó, versenyképesebb termelési és termékstruktúra kialakítását, valamint a piaci keresletre alapozott kapacitásbővítő komplex, nagyobb léptékű fejlesztések megvalósulását. Nemzetgazdasági szintű elvárás, hogy a fejlesztések megvalósulásának kumulált hatásaként 2030-ra 15 milliárd euróra nőjön a magyar agrár exportérték. A kisebb léptékű projektek esetében a fókusz a kistermelőkön van, számukra kíván kiemelten előrelépési lehetőséget teremteni.

A támogatási kérelmek benyújtására – a megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében - a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén 2024. augusztus 13-tól, a komplex projekteket támogató felhívás esetén 2024. szeptember 17-től lesz lehetőség. A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, itt találhatók: https://kap.gov.hu/


Nektárplast 07.29.Albert Garden 07.31.Inomix 07.31.Agroforte Grain 07.29.Farmer ExpoArasz Infromatika 07.31.KK Grain 07.29.Hotel Hunor 07.31.Otis Bt. 07.29.Orsó 95 Kft.  07.29.SZTE 07.17.Vertical Empire 07.29.Isterra 07.29.Charolais Kft. 07.29.SGS 07.29.Gordius 91 07.31.Flexinsheet 07.31.Zambelli Colorferr 07.29.Bos Plus Kft. 07.29.Térváz 07.29.Taurus Techno 07.29.Éptárker 07.31.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Led N More 07.31.Ilinox Kft. 07.29.Sokon 07.31.Agrotex 07.29.
PRINT LAPOK