Állat
Évi közel hatmilliárd a méhészeknek
2025. May 08.
Kiemelt pályázati lehetőségekben és csaknem hatmilliárd forint méhállatjóléti támogatásban is részesülnek az agrárium egyik legkisebb és legfontosabb ágazatának szereplői, a méhészek.

Az agrártárca a méhészek helyzetére és igényeire tekintettel, a források átcsoportosításának köszönhetően minden formailag megfelelő és a szükséges követelményeket betartó gazdálkodó forráskérelmét támogatja.

Nagy István agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán, hiszen olcsó mézet lehet importálni, beporzást viszont nem. Éppen ezért az ágazat szereplőinek tevékenységét számos eszközzel és programmal segíti az agrártárca.

Az intézkedéseket sorolva hangsúlyozta: hazánk adómentessé tette a méhészeti tevékenységet, és az Európai Unióban először Magyarország vezetett be állatjóléti támogatást a méhészek számára. A felhívásra idén tavasszal összesen több mint 5.100 forráskérelem érkezett be a gazdálkodók részéről, amelyekben összesen több mint 510 ezer méhcsaládra igényeltek támogatást. A konstrukciónak köszönhetően méhcsaládonként 30 eurónak megfelelő forintösszegre lehetett pályázni. Az összes igény egy évre vetítve eléri az 5,8 milliárd forintot. Mivel ötéves időszakot ölel fel a kezdeményezés, így összesen 29,3 milliárd forinthoz juthatnak hozzá az ágazat szereplői.

Ahhoz, hogy a méhtartási kedv fennmaradjon, a méhészeti tevékenységnek megfelelő, méltányos megélhetést kell nyújtania az érintettek számára, amiért az agrártárca mindet meg is fog tenni – hangsúlyozta a miniszter.


Contireg 05.21.Nektárplast 05.21.Cad-Server 05.21.Otis Bt. 05.21.Pólus 2001 05.21Autent Solution 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Modinvest 05.21.Partner Doors 05.21.Gemenc Bau 05.21.Faber és Társai 05.21.KK Grain 05.21.Polgári Bank 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Németh Csomagolástechnika 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.GB Trade 05.21.Elektro Nobilis 05.21.Gomép 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21MEVA-HU 05.21.Ambrus Acél 05.21.Agroforte Grain 05.21.Mapei 06.02.Dosan 05.21.De-Ba 05.21.Mizse Plast 05.21.
PRINT LAPOK