Növény
Erdősávok az utak mentén
2025. November 13.
Jánossomorján indult el a „Növénytelepítés a közutak mentén” elnevezésű program, melynek révén több mint 5.500 fát és 11 ezer cserjét helyeznek ki országszerte, 39 helyszínen.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány „Növénytelepítés a közutak mentén” elnevezésű programja a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködésével valósul meg, az Agrárminisztérium támogatásával. Ennek keretében 100 millió forint értékben több mint 5.500 fát és 11 ezer cserjét helyeznek ki országszerte 39 helyszínen, a tájegységek élőhelyéhez igazodó szárazságtűrő, kórokozókra kevésbé fogékony fajtákat.

Ennek egyik állomása a Jánossomorja melletti nagy forgalmú 86-os út, ahol naponta 11 ezer jármű halad át. A környezeti terhelés csökkentésére itt 150 darab szibériai szilt és 500 darab kökényt ültetnek el.

„Ez óriási jelentőségű, hiszen már egyetlen fa is évente mintegy 20–25 kilogramm, míg egy cserje 2–5 kilogramm szén-dioxidot képes megkötni” – értékelte Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője… 

A tárcavezető szerint az utóbbi években a klímaváltozás is rámutat arra, hogy a természeti erőforrásaink védelemre szorulnak, s a szaktárca ennek szellemében dolgozik a mindennapokban. Hozzátette: a kormány elkötelezett a hazai erdők és erdősávok megőrzése, gyarapítása mellett, mert ezek a területek őrzik a táj termékenységét, ezért kiemelten támogatja az erre irányuló kezdeményezéseket.

Magyarországon az elmúlt 100 év alatt megduplázódott a fával borított területek nagysága, de cél ennek további, 27 százalékra történő növelése. Ennek érdekében költségvetési forrásból eddig számos fásítási programot finanszírozott a kormány: 2014 és 2023 között 67 milliárd forintot fordítottunk új erdők telepítésére. A 2019-ben indított Országfásítási Program eredményességét a miniszter szerint jól jelzi, hogy az eltelt pár év alatt csaknem 200 millió új fát ültettek el az ország erdőterületének növelése érdekében. Az Újszülöttek Erdeje Programban a kivitelező állami erdészeti társaságok 2019 és 2024 között 4,3 millió fát ültettek el, ezzel 624 hektárnyi új erdőt hoztak létre. A mintafásítási kezdeményezés részeként az állami erdészetek 2020 és 2024 között 1.040 hektár új erdőt telepítettek 7 millió fa elültetésével. A 2020-ban elindított Településfásítási Programban pedig jövőre már a százezredik fát fogják elültetni.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Magyar Közút mostani útszakaszok melletti fásítása amellett, hogy védelmet nyújt az ott közlekedőknek a szél ellen, árnyékot és esztétikai értéket ad, természetes élőhelyet biztosít a beporzóknak, így nemcsak a biodiverzitáshoz, élelmiszerbiztonságunk fenntartásához is hozzájárul.


Vertical Empire 09.23.Inomix 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.Cad-Server Kft. 09.23.Aqua Öntözéstechnik 09.23.Agrotex 09.23.Nektárplast 09.23.Taurus Techno 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Otis Bt. 09.23.Zolvik 10.14.Agroforte Grain 09.23.Porsztatik 09.23.MEVA-HU 09.23Gumiflex Kft. 09.23KK Grain 09.23.Extended Warranty Service 09.24.Magnet Construction 09.23.Ódor Kft. 09.23.Olajütő 09.23.Orsó 95 Kft.  09.23.Samu Gazdabolt 09.23.Isterra 09.23.Agro Cserkesz 09.28.Paprika Molnár Kft. 09.23.Stell Manufacturing 09.23.
PRINT LAPOK