Pályázatok
Érdemes pályázni
2024. June 02.
Az új pályázatok forrásainak felhasználása révén 2.900 milliárd forintból újulhat meg az agrárium. A támogatások célja, hogy 2030-ra a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar Európa élvonalába kerüljön.

Erről is beszélt Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, a Szatmári cégcsoport beruházás átadóján, Jászladányban.

A Szatmári Cégcsoport által megvalósított fejlesztések összértéke meghaladja a 10,5 milliárd forintot. A cégcsoporthoz tartozó Bobák-Farm Kft-nél például három új szarvasmarha istálló épült, csaknem ezer új férőhellyel. Mérföldkő a vállalkozások életében a Jász-Föld Zrt. tejelő szarvasmarha telepének fejlesztése és a sertéstartás korszerűsítése, új terménytároló és szárító építése. A beruházásokhoz a Vidékfejlesztési Program forrásai is hozzájárultak 

A miniszterhelyettes szerint az agráriumban 2010 óta folyamatos fejlődésről beszélhetünk. A haladáshoz pedig továbbra is meglesz a kellő erő, hiszen 2027-ig újabb óriási összeg, 5.376 milliárd forint áll rendelkezésre a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv teljes forráskereteként. Ebből csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás a vidékfejlesztés céljait szolgálja. A 600 milliárd forintos uniós vidékfejlesztési támogatást ugyanis a magyar kormány 2300 milliárd forinttal egészíti ki. Ez az összeg, a tervekben szereplő célokra történő felhasználása révén, kézzelfogható eszközt jelent a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar megújításához.

A jövőben olyan fejlesztéseknek a támogatására fókuszálnak, amelyeknél igazolást nyer azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, a beruházó vállalkozás tartós értékesítési vagy beszerzési kapcsolatokat tart fenn üzleti partnereivel, és érdemben lép a digitalizációs megoldások szélesebb körű használata érdekében.

A miniszterhelyettes arra biztatta a jelenlévőket, hogy éljenek bátran a pályázati lehetőségekkel és léptessék át végérvényesen a magyar mezőgazdaságot a 21. századba.

Címlapfotó: Fekete István/AM

Autent Solution 05.21.Gemenc Bau 05.21.Cad-Server 05.21.Polgári Bank 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Otis Bt. 05.21.Contireg 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Faber és Társai 05.21.Gomép 05.21.Ambrus Acél 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.KK Grain 05.21.Nektárplast 05.21.Agroforte Grain 05.21.Pólus 2001 05.21Mapei 06.02.Mizse Plast 05.21.Modinvest 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Elektro Nobilis 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Dosan 05.21.De-Ba 05.21.Partner Doors 05.21.MEVA-HU 05.21.GB Trade 05.21.
PRINT LAPOK