Köztér
Érdekvédelmet akarunk
2025. February 02.
Az Európai Uniónak meg kell követelnie az azonos termelési feltételeket, mielőtt a harmadik országokból származó, olcsóbb körülmények között előállított mezőgazdasági termékeket kontroll nélkül beengedné, tovább rontva az európai gazdaság versenyképességét.

Erre hívta fel a figyelmet Brüsszelben Nagy István, aki az uniós tagállamok mezőgazdasági minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón elmondta: az idén júniusban lejár az az egyezmény, amely az ukrán importot szabályozta, és ez a rendelet nem védi megfelelően az európai gazdákat. Több termék, például méz, tojás és cukor esetében kimerültek a kvóták, és még a kvótán belüli behozatal is komoly piaci problémákat okozott néhány tagállamban.

A magyar tárcavezető szerint Brüsszelnek olyan megoldást kell találnia, amely nemcsak Ukrajna érdekeit veszi figyelembe, hanem hosszú távon biztosítja Magyarország és a határ menti országok számára is a helyzet rendezését. Sajnos nem sokat hallottunk az Európai Bizottság terveiről erre vonatkozóan – tette hozzá. 

Persze nagy illúzióink nincsenek is – jelentette ki Nagy István –, így Magyarország elsődleges feladata a továbbra is az, hogy megvédje a magyar gazdák érdekeit az ukrán mezőgazdasági termékekkel szemben. Hangsúlyozta: amíg nem születik megoldás, Magyarország egyoldalúan zárva tartja az ukrán-magyar határt, és nem engedi be az ukrán mezőgazdasági termékeket. Az Európai Uniónak Ukrajna társulási megállapodása felülvizsgálatakor körültekintőbben kell meghatároznia az import mennyiségét, és ki kell terjesztenie azt minden érzékeny termékre, például a búzára és a kukoricára is, amit a jelenlegi egyezmény nem tartalmazott – vélekedett.

Szerinte el kell kerülni, hogy az EU-ba érkező ukrán import főként a határ menti tagállamokban maradjon, súlyos piaci zavarokat okozva, ezért lenne fontos egy olyan hosszú távú megoldás, amely egyensúlyt teremt Ukrajna támogatása és az európai gazdák védelme között.

Nagy István üdvözölte, hogy Ukrajna fekete-tengeri szállítási útvonalai helyreálltak, így az export nagy része már a hagyományos tengeri úton jut el célállomásaira. „A globális élelmezésbiztonság fenntartása fontos feladatunk, de ez nem mehet a magyar gazdálkodók versenyképességének és a hazai kereskedelemnek a rovására” – szögezte le.

Tájékoztatójában azt is kiemelte, hogy Ukrajna uniós csatlakozása komoly kockázatot jelenthet Magyarország számára, mert „beláthatatlan és visszafordíthatatlan következményei lennének, drasztikusan változtatná meg az európai mezőgazdaságot és jelentősen csökkentené az agrártámogatásokat is, amelynek következtében a magyar gazdák tönkremennének. A magyar gazdák megélhetése és mindennapi boldogulása elsődleges a számunkra, ezért minden eszközzel meg fogjuk védeni az érdekeiket ebben a kérdésben is” – zárta mondandóját.

Címlapfotó: AM

DulongReálvill trendRába Ablak 02.03.RapidszigetelésDelta Kft. 02.25.Liptai és TársaGanz SzentesDS OptimK2 - Kántor KrisztiánSolerte ProjektMemtech Kft. 02.26.Szalkai Légtechnika 02.26.AKM Metál 02.26.
PRINT LAPOK