A VIDOR Fesztiválon többször járt már, szereti a hangulatát. Tavaly a Szívhang egyetlen férfi szereplőjeként lépett színpadra, korábban elnyerte a legjobb férfi alakításért járó Arlecchino-díjat. Kováts Dénes interjúja.
Filmforgatás sűrű napjaiban értelek el. A jelek szerint a nyár ezúttal is munkával telik?
Valóban. Éppen egy tévéfilm-sorozatot forgatunk, közben a színház is elfoglaltságot ad. Persze mindez nem újdonság számomra, ez jellemzi az elmúlt több mind két évtizedemet. A Kőszegi Várszínház előadásainak köszönhetően már huszonkét nyár egy-egy hónapját töltöttem a városban. Teljesen beleszerettem, félig-meddig kőszegi polgár vagyok. Ebben az évben azonban csak egyhetes lett az ott-tartózkodás, mert most már a dunaújvárosi színházzal működnek együtt Pócza Zoltánék – akinek csodálatos csapata van – így aztán Budapesten próbáltunk, csak a főpróbahét zajlott Kőszegen. Az idén egy új magyar színdarabot mutattunk be, ami kifejezetten a kőszegiek kérésére született meg: F. Tóth Benedek A bosszú fogadója című négyszereplős, történelmi kamaradarabja, amely egy máig feldolgozatlan történetet mesél el. 1666-ban vagyunk, Kőszegen, az Arany Strucc fogadóban, ahol annak idején a Wesselényi-összeesküvés kezdődött, a titkos szövetségre lépők itt kezdtek szerveződni. Nem mellesleg: ez a fogadó ma is szállodaként működik. A kamaramű nemcsak Kőszeg, hanem Magyarország számára is fontos eseménynek állít emléket: a kőszegi Wesselényi-féle összeesküvésről szól. Nagyon szerettük próbálni és játszani is.
Izgalmas lehet.
Remek meló volt, úgy ahogy van. Őze Áron rendezte, Bánfalvi Eszter, Marton Róbert, Csiby Gergely és én játszottuk. Előtte jöttem meg Ázsiából, ahol több mint három hétig forgattam egy új, reality show-szerű történetet. Egész nap forgott a kamera, nyolc repülő utunk volt, sok kilométert tettünk meg, számos helyszínen és szállodában jártunk. Mindez kicsit leharcolta a résztvevőket, de nagyon élvezetes kaland volt. A sorozat az év vége felé lesz látható az RTL Klubon.
Pihenésre jutott időd, vagy nem is igényled?
Ennek az útnak azért 5-6 százaléka pihenés volt. Még soha nem jártam Távol-Keleten, csupán egyszer egy japán színházban, az felejthetetlen élmény. Ezúttal nagyon sok gyönyörű helyszínen fordultunk meg.

Mi a helyzet az ügetővel? Versenyzel még?
Igen, de most pontosan az ázsiai út miatt nem tudtam eleget tenni egy meghívásnak, le kellett mondanom emiatt az amatőr derbit. De szórványosan azért kijárok az ügetőre, barátaim vannak ott az idomárok és a lótartók között, szívesen megyek hozzájuk. Már harmincvalahány éve versenyzek, a szilveszteri futamon stabil induló vagyok, az idén is ott leszek. Sok ilyen régi szerelem van az életemben, például a golf is, amire ugyan csak szórványosan jut időm, de fontos eleme az életemnek úgy harminc éve. De a legfontosabb hobbim a sok legfontosabb között, ami az időm egyik leglényegesebb részét teszi ki, hogy – ahogy a vízen mondják – master, magyarul öregfiú kajakos vagyok, versenyzek is. Az idén is elindultam az országos bajnokságon tíz kilométeres távon, és bár az utolsó előtti vagyok általában, de én mégis nagyon élvezem. Hat évvel ezelőtt találtam rá a kajak versenysportra. Ez nagyon keskeny hajó, négy évig tanultam beleülni, míg végül sikerült.
Résztvevője vagy a Tisza-túrának is?
Persze. Most nem jutottam el az ázsiai forgatás miatt, de nemsokára megyek a Bodrogra. Hála Istennek jó kapcsolatban vagyok a PET-kupás csapattal, nagyon tisztelem, amit csinálnak, hiszen igazán fontos az ő küldetésük. A YouTube-on most már több dokumentumfilm látható a szereplésemmel, ez a Plasztikkajak című sorozat, ami arról szól, hogyan hasznosítsuk újra a Tiszából kiszelektált műanyagot. Természetfilmet is csináltunk játékfilm formájában, ami azért elég ritka a Matula bácsis film (Tüskevár) óta Magyarországon. Pataklakók kalandjai a címe, nagy örömmel vettem részt ennek a több részes természetfilm sorozatnak a megalkotásában.

Az e-mail címedben szerepel a motor szó is. Csak nem ez is egy hobbira utal?
Gyermekkorom óta motorozok, nem kizárt, hogy Nyíregyházára ezúttal is azzal megyek. Ez a legrégebbi szerelem, van jónéhány, különféle, szép motorom. Mind másra való, imádom valamennyit, hangulattól, távolságtól és időjárástól függ, melyikkel utazom éppen. A városban a Vespa az igazi, máskor a Harley, olykor a túramotor…
Filmek, színház, szinkron. Sokféle színészi műfaj és feladat. Tudnál választani közülük, ha valamelyiket el kellene hagynod?
Nem, és nem is akarnám, mindegyiket nagyon szeretem. A stúdiómunka – ennek csak egy része a szinkron – igazán közel áll hozzám, hangos könyveket, reklámokat, narrációkat is készítünk. Ez egy szép foglalkozás.
Mint színész, vagy mint szinkronizált személy, ki a kedvenced?
Nem tudok válaszolni, mert nincs. De mindenképpen nagyon komoly helyet foglal el az életemben Kevin Spacey, akinek most már, remélem, helyrejönnek a dolgai. Ő a világ egyik legcsodálatosabb színésze, mozifilmek mellett én szinkronizáltam a Kártyavár című sorozatban is. Ugyanilyen fontos az életemben David Duchovny, akinek Kaliforgia című sorozatát csinálhattam, és ami a mai napig hiányzik. Ugyanígy szoros kapcsolatban vagyok – ha szabad így mondani – Jason Stathammel, Gary Oldmannel, Mark Stronggal, Ed Harrisszel vagy Tim Rothhal is.
A hangod szerintem nagyon jól illik Strathamhez.
Ő csodálatos tehetségű válogatott műugró volt, férfi modell. A Blöffben fedezték fel, remek aikidós mester. Kaszkadőr barátaimtól tudom, hogy remek harcos, nagyon tud mindent, de vigyázni kell vele, mert ha elszáll a keze, akkor abból baj lehet. Érzek vele sorsközösséget, legalább húsz filmjét szinkronizáltam.

Nyíregyháza nem ismeretlen számodra. Milyen emlékeid vannak?
Tavaly is voltam, s az idén is örömmel megyek a VIDOR-ra, és nagyon várom, mert szeretem ezt a fesztivált, amit Tasnádi Csaba barátom talált ki. Már a legelsőn is ott voltam, és mindig nagyon élveztem a hangulatát.
Korábban elnyerted a legjobb férfi alakításért járó Arlecchino-díjat.
Váratlanul ért, de nagyon örültem neki, a Lónak négy lába van, de mégis megbotlik című vígszínházi darabbal mentünk oda. Tény és való, hogy szerettem azt a produkciót, és remek játszótársaim voltak, mint a közvetlen partnerem, Rajhona Ádám – Isten nyugosztalja –, és a csodálatos Szegedi Erika, aki az ölemben ült az egyik jelenetben. Élmény volt az előadás és a fesztivál is.
Milyen viszonyban vagy az alkohollal?
Semmilyenben. Énnekem nincs az alkohollal dolgom, bár bevallom, vidéki színészként próbáltam gyakorolgatni. Aztán nagyon gyorsan rájöttem, hogy a kondíciómnak nem tesz jót, és az agyamnak sem. Később kiderült, nem is bírom.
Az alkoholhoz való kapcsolódásról is szól a Még egy kört mindenkinek című darab, ezzel jösztök az idei fesztiválra.
A Még egy kört mindenkinek a kedvenc előadásunk. Tegnap a forgatásról azért rohantam, mert a Pestújhelyi Palotajátékokon is játszottuk, csodálatos közönség előtt.
Mindenkinek vannak saját és társasági élményei az alkoholról. Sajnos elég pontosan be tudnék számolni – de nem akarok soha – arról, hogy hány tucat kollégámat temettem el, s halálukban nagyon nagy része volt az alkoholnak. Közülük huszonvalahány a közvetlen kortársam. Ma már, hála Istennek – én legalábbis így látom, és biztos vagyok benne, hogy így is van – ez a probléma a művészkörökben sokkal kevésbé súlyos. Egyrészt azért, mert a kultúra nem egy jól preferált területe a mai állami vezetésnek, a dotációnak nem vagyunk a kedvence. Sőt azt mondhatnám, hogy egy kicsit háttérbe szorítanak bennünket valamiféle kampányérdekek miatt. Másrészt a modern színház és filmes világ megköveteli, hogy a színész mindig készen álljon – ahogyan Hamlet mondja: készen kell lenni – mert egy diszpozícióra vagy előadásra illik százszázalékosan megjelenni, hiszen ez közösségi dolog is. Ha nem vagy megfelelő állapotban, nemcsak magaddal tolsz ki, hanem a többiekkel is, nem beszélve a nézőkről.
Magamnak is köszönhetően sokakhoz képest én már más helyzetben vagyok, elértem, hogy nem kell mindent elvállalnom, csak amihez kedvem van. Így nem kell készen állnom arra, hogy azonnal ugorjak. De az biztos, hogy mentálisan és fizikailag is nagyon fontosnak tartom a jó kondíciót – és ezt az alkohol brutálisan veri szét. Akkor pedig már nem lehet mit tenni.
Sajnos hozzá kell tegyem szomorúan – bár nem tudom, hogy az alkohollal kapcsolatban mennyire szomorú – hogy nincs is rá pénz. Régen nagyon vidáman megengedhette magának az ember, hogy lazításként esténként legurítson akár jópár pohárral, de mára már huszadikára elfogyna a pénze…
Mit várhatunk mi, potenciális nézők ettől az előadástól, miért nézzük meg?
Mert a Még egy kört mindenkinek a legjobb keverék. Mi úgy szoktuk mondani a színházban, hogy a sír-nevet produkciók a legszebbek. Így van a görög tragédiák és a Shakespeare-klasszikusok esetében is, továbbá a francia, olasz, amerikai színdarabnál. Ha egyszerre tudnak az emberek felszabadultan nevetni a saját gyarlóságainkon, humoros dolgainkon, és egyszerre tudnak rettenetesen elkeseredni, az a legjobb lélekfürdő. Végülis ilyen ez a nyomorult élet. Akik ismerik a filmet, tudják, hogy ez abszolút egy ilyen történet.
Én nagyon szeretem a filmváltozatát, de természetesen a két alkotásnak – hogy finom legyek – nem sok köze van egymáshoz. Eredetileg színdarabnak készült, majd az alapján írták meg a film forgatókönyvét (mindkettő Thomas Vinterberghez és alkotótársaihoz köthető). Zöldi Gergő ültette át magyarra a szöveget – remekül! – ő a színdarabot vette alapul, de jó pár ötletet átemelt át a filmből is. Nagyon élveztük már a próbafolyamatot is, hiszen remek dolog Paczolay Béla rendezővel színházat csinálni, mert ő bízik az emberben és jó hangulatot tud teremteni. Nem görcsöltet, nem bánt, inkább inspirál, s amit én nagyon szeretek: nem feszül rá. Nem közli már a próba elején, hogy figyelj oda, mert ez egy komoly munka lesz (amitől rögtön elmegy a kedvünk) hanem lazán vezet bennünket, de ha úgy érzi, valami félrecsúszik, akkor szól.

Számos színművésszel interjúztam már, és nyilván nem véletlenül emelték ki sokan, ha jó (élvezetes, tanulságos, ismeretgyarapító, stb.) volt egy-egy próbafolyamat, s ebben benne foglaltatik a rendező személye is.
Tudod, ez nálunk mindig nagyon fontos. Szoktuk mondani olykor: hiába nem lett elég jó a produkció, ha a próbafolyamat felejthetetlen volt, mert rengeteg pozitív töltetet jelentett. És fordítva is igaz: mindig emlékszünk arra, ha nem volt túl jó a próbafolyamat, ugyanakkor lehet, hogy ennek ellenére az előadás akár tíz éve sikerrel megy.
S még egy fontos dolog, amire reagálni szeretnék: már főiskolás koromban kiirtottam a szótáramból, hogy kemény munka, amit csinálunk. Az egyik tanárom fogalmazott így, és meg is haragudott rám, amikor azt feleltem: ha ez munka, akkor én lehet, hogy most abbahagyom, s majd visszajövök, ha játszani fogunk. Nem szeretem munkának nevezni a színházat! Amelyik rendező leteremt azért, mert a színpadon úgymond bohóckodok, az eltévesztette a házszámot, ugyanis mindig muszáj egy kicsit bohócnak lenni, mert abból fakadnak a jó lehetőségek. Mindettől én még komoly ember tudok lenni, és a figurát a mélyére passzintani. De ha nem engedi, hogy kijátsszam magam, abból baj lesz.
Mert ez egy játék.
A nevében is benne van: színJÁTÉK.
Fotók: Epres Attila magánarchívumából
Fotók: Epres Attila magánarchívumából






















